Nagy a nyüzsi az Ajtósi Dürer sori rendezvényközpontban: volt és jelenlegi miniszterek paroláznak egymással a kamerák kereszttüzében, itt-ott fürge és snájdig kerületi polgármesterek cikáznak át a tömegen, a büféasztal mellett pedig néhány lejárt szavatosságú kormánymegbízott árulja a petrezselymet. Jelen vannak a magyar baloldal idei képviselőjelöltjei is, öröm látni őket, ahogy legyezőszerű félkaréjba rendeződnek egy-egy belépő kormánytag vagy reménybeli frakcióvezetőjük, Lendvai Ildikó körül. Még nagyobb ováció fogadja a nejével az oldalán befutó Hiller István pártelnököt s az úgyszintén feleségestül érkező Gyurcsány Ferencet, az MSZP-s szezonnyitó két szónokát.
A konferenciaterem kivetítőin egyelőre a kormány főbb eredményeit sommázzák a rövid, de hatásos szpotok (áfacsökkentés, 13. havi nyugdíj, az autópályahossz megduplázása - ez utóbbi szigorúan folyamatos jelenben stb.), a pódium hátterében pedig a formailag némiképp George W. Bush 2004-es újraválasztási kampányának szlogenjére hajazó
"Igen. Megcsináltuk"
fölirat virít. Ámde alig foglaljuk el a helyünket, máris a pódiumra lép Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese, hogy megnyitó szavainak kissé egysíkú dinamikai váltásaival magára vonja figyelmünket. A föltehetőleg a pártbéli hierarchia miatt ceremóniamesterként felléptetett Szekeres elöljáró konferanszában két kérdésre koncentrál: mi is az MSZP, illetve mi nem a jelen pártrendezvény. Mindkét kérdésre kielégítő választ nyerve lépünk is tovább, hiszen a szónoki pulpitus mögött már ott áll Hiller pártelnök, akinek retorikai képességei mindannyiunk előtt jól ismertek. Tüzes beszédének első fele a méltatásé, kijut a dicséretből az uniós költségvetési tárgyalásokon excelláló miniszterelnöknek ("Nagyszerű volt, Feri!"), a kormánynak s szintúgy Közép-Európa legerősebb, egységes és együttműködő baloldali pártjának. Majd az ellenzékre, egész pontosan a Fideszre és szövetségeseire fordítja a szót, hogy duális oppozíciókban (felforgatás-építés, nyugalom-zavarkeltés stb.) bővelkedő mondataival gerjessze párttársai lelkesedését. Amíg Szekeres Imre a Jászságból hozza elibénk kedvenc atyai idézetét, addig Hiller István bölcsészkari fordulatokkal örvendezteti meg hallgatóságát. Hiába van latin szótárad, attól még nem válsz rómaivá. S még kevésbé császárrá! - idézi kissé bővítetten egykori professzorát a hálás diák a Fidesz baloldalt imitáló retorikájára kicsapva. Majd ügyesen szerét ejti a Hadtörténeti Közlemények című szakperiodika megemlítésének is, ugyancsak a Fidesz militáns kommuni-kációs fordulatait karikírozva. Ki-sebbfajta meglepetést kelt, amikor szóba hozza a Vállalkozók Pártját, mely alakulat létezéséről többé-kevésbé valamennyien megfeledkeztünk az évek folyamán. Hiller István azonban nyilvánvalóan semmit sem mond véletlenül, hiszen a Fidesszel szövetséges formáció az egykulcsos adórendszer beveze-tésének híve, s imígy szépecskén alkalmas az MSZP baloldali társadalomfelfogásának érzékletes kidomborítására. (Még akkor is, ha Orbánék nem azonosulnak törpe szövetségesük nagyralátó terveivel.) Ugyanez okból hallunk a kereszténydemokratákról is, csak ez esetben - mutatis mutandis - az abortusz az ideológiai vízválasztó. Hiller pártelnök e ponton megérezheti, hogy a teremben többen is kravátlijának beárazásával múlat-ják az időt, s ezért hamarjában (mondhatni ötletszerűen) a Magyar Vizslára tereli a szót. "Kutya egy történet" - halljuk -, amelytől már a honi ebtenyésztők is elhatárolódtak (mintegy tudomásul véve, hogy Andrássy Gyula gróf verebei után immáron a vizslák is politikus állatokká váltak), majd megereszt még néhány szarkasztikus mondatot a civil szervezetek háta mögé húzódó jobboldali pártról: "Ahogy az Bátoréknál szokás."
Hiller elemében van,
különösen, amikor nekilát a múlt-idézésnek: szót ejt a panelprolizásról, a nyugdíjasok sérelmeiről, az Orbán-kormány idején megépült - írd és mondd - hét kilométernyi autópályáról. Reményét fejezi ki, hogy az 1998 és 2002 közötti négyéves "demó verzió" ismeretében senki sem kér újra a nagyobbik ellenzéki párt hataloméhes, fenye-gető és harcias politizálásából, s jelzi: tavasszal egyetlen szavazatot, egyetlen választókerületet sem tekintenek eleve elveszettnek.
A pártelnök szónoklata valóságos furorét vált ki a kikerekedett arcú jelenlévőkből, még az újfent a mikrofonhoz lépő Szekeres Imre is elismerőleg nyilatkozik róla, mondván: "Ez jó beszéd volt." De nincs időnk hosszasan belefeledkezni Hiller szónoki diadalmába, mert a pódiumon már ott áll az MSZP-s aranypáros másik beltagja, Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök többek meglepetésére kissé visszafogottan, hogy ne mondjuk, lagymatagon indít, s beszéde - Hiller orációjával ellentétben - jobbára nélkülözi a polemikus élt. Ha nem röstellenénk teljességgel kódolatlan üzeneteket dekódolni, utalhatnánk a két beszélő eltérő hangütésének tudatos, szereposztásszerű jellegére, ám e kérdés pertraktálását szeméremből a komolyabb elemzők-re hagyjuk. Gyurcsány áttekintést nyújt a lassanként magunk mögött hagyott ciklusról, s nem takarékoskodik az elismerő szavakkal, amikor Medgyessy Péter kormányának teljesítményét, elsősorban a száznapos program markánsan baloldali intézkedéseit veszi számba. Majd az elmúlt másfél év eredményei, a Száz lépés programjának főbb mozzanatai kerülnek sorra, tömören, pattogósan: "Észrevettük? Észrevettük. Bevezettük? Bevezettük. Megcsináltuk? Megcsinál-tuk." Ezt követően a miniszterelnök csöpp meglepetést keltve kisvár-tatva figyelmezteti hallgatóságát és a magyar választópolgárokat:
óvakodjanak az egyszavas
válaszoktól, a problémák túlzott leegyszerűsítésétől. (Az ellentmondás habár szembetűnő, azért korántsem föloldhatatlan.) Okos és bátor kompromisszumokról beszél, meg a nemzeti trikolórral példálózva arról, hogyan is szükségeltetik összehangolni a hazánkban jelen lévő sokfajta akaratot, tehetséget és képességet. Kiemelt hangsúlyt kapnak azon szavai is, melyekkel határozottan elutasítja a tavaszi választás közönséges Gyurcsány-Orbán párharccá degradálását, egyszersmind azt is világossá téve, hogy a politika nem a pártok, hanem a haza nagy ügye.
A miniszterelnök beszéde során többször is előveszi pianóját, s kissé megtört gordonkahangján érzelemmel telíti szavait. (Naptévés legyen a talpán, aki ezekben a pillanatokban nem itatja át könnyeivel keszkenőjét, s aki ilyenkor beéri egy-egy szégyenlős torokköszörüléssel!) Gyurcsány Ferenc szavaiból nem hiányzik sem a hit, sem a szenvedély, amit annál könnyebb fölismerni, mivel a miniszterelnök előzékenyen maga is utal ezen emóciók jelenlétére. Legihletettebb pillanataiban mélyen, amúgy istenigazából átjárja a magyar baloldal eszmeisége és tradíciója, s már rögvest fölébe is emelkedik a kisszerű piszkolódásoknak, a napi torzsalkodásoknak, a negatív kampány fertelmének. "Igazodni nem az alávalóhoz kell, hanem a nagyszerűhöz" - mondja egyebek között, s a közönség meghatottan hüppög, de még a cinikus sajtómunkások is elismerőleg bólingatnak szavai hallatán. Beszédének zárórészéhez közeledve szép csiszoltan így fogalmaz: "Arra kérlek benneteket, hogy alávalót és durvát, igaztalant és hamist, személyesen bántót és tisztességben sértőt sem szóban, sem írásban, sem újságban, sem könyvben ne kövessetek el." Eme szavak hallatán többeknek eszébe jut az ez alkalommal hiányában létező doktor Kende Péter és új könyve, amelytől a miniszterelnök, íme, egyetlen gondosan csomagolt mondatban elhatárolja győzelemre törő pártját.
A pódiumról távozó miniszterelnököt tombolva ünneplik párttársai, majd negyedórányi szusszanás után immár zárt ajtók mögött, szekciókra oszolva folytatják tanácskozásukat. A délután ezen részéről annyit sikerül megtudnunk a párt egyik meghatározó politikusától, hogy a két szekcióban (Lendvai Ildikó és Újhelyi István, valamint Kiss Péter és Szigetvári Viktor fősége alatt) a képviselőjelöltek és az egyéb korifeusok áttekintik az elkövetkező hetek általános kampányfeladatait. Informátorunkhoz hasonlóan a zárt ajtók mögötti eszmesúrlódás jelentőségét más megkérdezettek sem győzték kellőképp alábecsülni.
A gyűlés színhelyéül szolgáló rendezvényház a Bourbon-dinasztia nevét viseli (ne legyen kétségünk afelől, hogy a HírTV-ben, mintegy a söjtöri dőzsölés utózmányaként, Bourbon-palota formában említik), mely dinasztia Talleyrand híres aforizmája szerint semmit sem tanult és semmit sem felejtett. Nos, a szocialista párt a jelek szerint tanult is, felejtett is. Beletanult a kampányolásba, s nemcsak felejti, de feledteti is a tényt, hogy az első Gyurcsány-kormány csak szükségből és menet közben vette át a gyeplőt.
