Baranyi: Nem hagyom szó nélkül a helyi szabad sajtó eltiprását

  • narancs.hu
  • 2022. június 21.

Belpol

Előterjeszti annak az önkormányzati cégnek a vezetőjének a felmentését, aki elbocsátotta a 9 magazin főszerkesztőjét, Vágvölgyi B. Andrást. 

„»A helyi szabad sajtó eltiprását nem fogom szó nélkül hagyni« – ígértem három héttel ezelőtt, Vágvölgy B. András főszerkesztő eltávolításakor. Azóta a szerkesztőség valamennyi tagja kijelentette, hogy feláll, ha Vágvölgyi nem kerül vissza a helyére. Holnap a ferencvárosi képviselőkkel együtt lehetőségünk lesz helyben megvédeni egyik legfontosabb közös értékünket. Előterjesztem a főszerkesztőt komolytalan indokkal és munkajogilag aggályos módon elbocsátó cégvezető felmentését” – írja a Facebookon Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere. 

Mint fogalmaz, ez polgármesterként egyrészt kötelessége, másrészt a főszerkesztő visszahelyezésének egyetlen jogszerű módja, amihez 10 szavazat szükséges. „Bízom a képviselők elkötelezettségében a sajtószabadság, egyúttal választási ígéreteink betartása mellett. Legalábbis az orbánizmuson kívüli világ képviselőiben, akik pontosan tudják, hogy Vágvölgyi és vele együtt a szerkesztőség eltávolítása kizárólag a kormánypártok érdeke. Lehetősége lesz a testületnek arra is, hogy meghiúsítsa az IF cafenak, Budapest egyik legszínvonalasabb jazz műhelyének ellehetetlenítésére történt próbálkozást. Egy normális világban a sajtó és a művészet szabad, a működésébe nem szól bele a politika” – írta. 

Vágvölgyi B. Andrást májusban azonnali hatállyal elbocsátották a IX. kerületi önkormányzati lap, a 9 magazin főszerkesztői pozíciójából. Az önkormányzat Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. nevű cégének vezetője, Hagymási Zoltán a kirúgást szerződésszegéssel indokolta, mondván Vágvölgyi köteles lett volna a munkát a munkáltató székhelyén végzezni, de májusban 5 napig nem jelent meg, és szabadságot sem kért.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.