A köztévébe nem kerültek be, de az MTI beszámolt a tüntető diákokról

  • narancs.hu
  • 2022. december 9.

Belpol

Az MTVA-székháznál tiltakoztak, mert a köztévé nem ismerteti az álláspontjukat.

Fáklyákkal vonultak Budapesten a Flórián térről az MTVA Kunigunda úti székházához az Egységes Diákfront és a Pala Mozgalom szervezésében a tanárok kirúgása ellen és az oktatásügy problémáinak megoldásáért demonstráló diákok.

Azt akarták elérni, hogy a közmédiában az ő álláspontjuk is megjelenjen, de eddig nem boldogultak, választ sem kaptak az egy hónapja elküldött ultimátumukra

A vonulásos demonstráció hatkor kezdődött. A Telex arról írt, háromnegyed hatkor néhány százan gyűltek össze indulásra készen a Flórián térnél. A szervezők fáklyákat osztottak. A 24.hu úgy becsülte, hat órakor mintegy ezren indultak el az MTVA-székház felé.

 

 
 Fotók: Sióréti Gábor
 

 Mire a demonstrálók az MTVA-székházhoz értek, kétezresre duzzadt a menet, és eleredt az eső. A főépület előtt, az út közepén színpadot állítottak. A rendőrség nem vont kordont az épület köré, de sok rendőr biztosítja a rendezvényt.

 

 
 

 Az első felszólaló, egy diák arról beszélt, hogy a hatalom el akarja hallgattatni őket, az MTVA-t hazugsággyárnak nevezte. Szerinte a kormány oktatáspolitikája embertelen, kirekesztő, nem biztosít mindenkinek egyenlő esélyeket. 

A résztvevők elmondták, azért jöttek ide, hogy bemehessenek a köztévébe, elmondani, milyen borzasztóan rossz helyzetben van az oktatás. A színpadon betörték egy tévé képernyőjét. A résztvevők azt skandálták, „engedj be, engedj be!”

 
 
 

 A kormány valóságérzékét, a tanárok és az oktatásügy helyzetét taglaló beszédek után a demonstrálók – ahogyan november 18-án a Clark Ádám téren – befogott szájjal álltak, így fejezték ki tiltakozásukat amiatt, hogy a közpénzből fenntartott televízió nem ismerteti az érveiket, majd elénekelték a Mi vagyunk a Grund című dalt.

 
 

 A következő szónok arról beszélt, a hatalom szempontjából az a jó gyerek, aki hallgat, elfogadja a sorsát, nincs saját véleménye, elhiszi, amit a televízióban lát. Őt azonban a tanárai nem erre, hanem szabad véleménynyilvánításra és kritikus gondolkodásra tanították, és nem fog beletörődni abba, hogy a tanárait semmibe veszik. 

 

 Végül Mihalics Lili arról beszélt, hogy szerinte sikeres ez a tiltakozássorozat, mert egyre többen nyilvánítanak így véleményt, és egyre hangosabbak. Ami zajlik, hosszú türelemjáték, ők mindenesetre folytatni fogják. A tömeg is azt skandálta: folytatjuk. 

A demonstráció a Himnusz eléneklésével ért véget.

 
Fotók: Sióréti Gábor
 

 A Telex azt írja, hogy miközben a diákok a ház előtt tüntettek, és az elfogult manipulációt kifogásolták, az M1-en beszélgetés zajlott, amelynek címe: „A dollárbaloldal áll a tüntetéseket szervező Tanítanék Mozgalom mögött”.

Ám este negyed nyolckor az MTVA-hoz tartozó Magyar Távirati Iroda online hírfolyamában megjelent egy fotó a fáklyás diákokról, az alábbi szöveggel: „Az Egységes Diákfront demonstrációjának résztvevői vonulnak fáklyákkal a Flórián térről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda útjai székháza elé 2022. december 9-én.”

Később még újabb fotókat is közzé tett a hírügynökség, majd háromnegyed kilenckor a tudósítást:

„Az oktatásügyért tartottak demonstrációt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) budapesti székháza előtt péntek este tanárok, diákok szülők és a velük szimpatizálók az Egységes Diákfront és a Pala Mozgalom szervezésében.

»Engedj be!« – skandálták a tüntetők, akik azt kifogásolták, hogy szerintük a közmédia nem tájékoztatja a magyar lakosságot az oktatás valódi helyzetéről és nem mondhatják el a köztelevízióban az álláspontjukat az oktatásügyért demonstrálók.

A többi között a szónokok felszólítására a tüntetők egy percre befogták a szájukat, így mutatva, hogy a közmédia szerintük miként hallgatja el a követeléseiket.

A Kunigunda útján felállított színpadon kalapáccsal szétvertek egy televíziókészüléket.

A tüntetés a Flórián téren kezdődött, onnan vonultak a demonstrálók az MTVA épülete elé.

Útközben a »Szabad ország, szabad oktatás«, a »Fizessétek ki a tanárainkat!« és »A csend nem rend« rigmusokat skandálták.

A menetelők olyan molinókat tartottak a magasba, mint »Minden hatalom a népé«, »Ki fog minket tanítani?«, »Még több stadiont, még kevesebb tanárt!«. Az egyik demonstráló egy molinón Haynauhoz, az 1848/49-es szabadságharc utáni megtorlások elrendelőjhez hasonlította az oktatást felügyelő belügyminisztert. »Haynau 13 honvédtiszt, Pintér 13 tanár« – szerepelt a polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanárok számára utalva a táblán.

A menetben résztvevők fáklyákat gyújtottak és Pintér Sándor belügyminiszter lemondását követelték.

A tüntetők nemzeti színű, európai uniós, valamint a pedagógusokért tartott tüntetések jelképévé vált kockásing-mintás és körbezárt felkiáltójelet ábrázoló zászlókat lobogtattak. Feltűnt a tömegben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, a Pedagógusok Szakszervezetének és a Tanítanék Mozgalomnak a lobogója is.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Az egészségügy színvonalával és az utak állapotával a legelégedetlenebbek a magyarok

A Policy Solutions közszolgáltatások megítélését vizsgáló kutatása szerint az elmúlt három évben az oktatás területén észlelték a legerősebb romlást az emberek, olyan közszolgáltatás pedig nincs, aminek tizenöt év alatt kiugróan javult volna a minősége az állampolgárok szemében. A megkérdezettek relatív többsége szerint a kormányváltás sok mindent megoldana.

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."