Bejelentették: a magyar állam beléphet a nyugdíjpiacra

  • narancs.hu
  • 2018. október 17.

Belpol

Új versenytársat kaphatnak a biztosítók és nyugdíjpénztárak: az államot.

Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a Portfolio tegnapi Öngondoskodás 2018 konferenciáján jelentette be, hogy az ÁKK már javaslatot tett a kormánynak arra, hogy beléphet a hosszútávú nyugdíjcélú megtakarítások piacára. Ennek a lépésnek a célja a megtakarítási szegmens fellendítése lenne. Tehát: az állam lehet a nyugdíjcélú megtakarítási piac eddigi szereplőinek új versenytársa.

A Portfolio összegzése szerint Barcza többek közt ismertette, hogy

  • központi költségvetés állampapír-állománya 2018 augusztusában 28 592 milliárd forint volt (ebből 7344 milliárd forint volt lakossági állampapír)
  • Jelenleg - Eximbank nélkül - 71,3% az államadósságráta, ezt az Alaptörvény értelmében 50% alá kell csökkenteni. Elmondta, hogy stratégiai kérdés, hogy az adósságráta csökkenésével melyik részhalmaz csökken: a nagybani forint, a nagybani deviza és a lakossági állampapírpiac közül. ÉS kitért arra is, hogy ha folytatódik a tendencia és a stratégia, a szocializmusból örökölt és azóta felépülő devizaadósságot akár le is rázhatjuk magunkról.

  • 13 féle lakossági állampapírt forgalmaz az ÁKK, melyek futamideje 6 hónaptól 18 évig (babakötvény) terjed.
  • Lényeges, hogy mindenki rendelkezzen pénzügyi ismeretekkel, ez azonban nem menti fel a pénzügyi szolgáltató szektort a felelősség alól. Tehát etikus termékekre van szükség: a tájékoztatás és a költségek területén is. A lakossági állampapírok előnyének tartja, hogy nincsenek burkolt költségek.
  • Az ÁKK mindemellett javasolja, hogy a magyar állam lépjen be a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára. Egyrészt azért látja szükségesnek, mert alulteljesítunk ebben nemzetközi összehasonlításban. Barcza szerint a javaslat már a kormány asztalán van, több részletet azonban nem közölt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.