Vidékről hívnak mentősöket a budapesti munkaerőhiány miatt

Belpol

Az Országos Mentőszolgálat szerint viszont nincs ilyen intézkedés.

„Orvosigazgatói utasításra 2018. szeptember 15-től előreláthatólag 2018. december 31-ig hétköznapi és hétvégi/ünnepnapi napokon is – rendkívüli munkavégzés keretein belül, kiküldetéssel – 24 órás BLS (Basic Life Support, vagyis alapszintű újraélesztés) egységeket kell küldenünk Budapestre, a mentési helyzet megsegítése céljából” – áll abban a szerkesztőségünk birtokába jutott levélben, amit több Békés megyei mentőállomás kapott a hét elején.

A levél szerint a Békés megyei bajtársaknak „meg kell jelenniük szolgálatban” Budapesten, a levélben meghatározott időpontokban és helyszínen. Az utasítás azt is közli, hogy a szolgálatokat mindennap reggel 9 órakor kell elkezdeni, a személyzet „feljuttatása minden esetben OMSZ gépjárművel történik”, a szolgálat pedig másnap reggel 9-ig tart, ami után a bajtársakat hazaszállítják. Az utazással eltöltött időt kifizetik, a beosztásokat pedig úgy kell elkészíteni, hogy a kötelezően kiadandó pihenőidők be legyenek tartva – olvasható a levélben.

Mit mond az Országos Mentőszolgálat?

Az utasításról megkérdeztük az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) sajtóosztályát is, azt szerettük volna ugyanis megtudni, miért van erre szükség és mit takar egészen pontosan a „mentési helyzet megsegítése”. Ahogy arra a kérdésünkre is szerettünk volna választ kapni, ez egyedi eset, vagy más megyékből is várnak egységeket a fővárosba. Az OMSZ tájékoztatása szerint azonban „nincs ilyen intézkedés, nem született ilyen döntés”.

Jönnek, ha kell

Jönnek, ha kell

Fotó: MTI – Balázs Attila

A Mentőszolgálat válaszában közölte, hogy „az OMSZ az egész ország mentőellátását biztosítja. A mentőkapacitást folyamatosan monitorozzuk, és szükség esetén átcsoportosítással vagy tartalék kapacitás bevonásával dinamikusan igazítjuk a szükségletekhez. Rendszeresen végzünk elemzéseket, készítünk megvalósíthatósági terveket, valószínűleg egy ilyen munkaanyag (felmérés vidéki pluszkocsik esetleges szolgálatba állításának megszervezhetőségéről az őszi–téli időszakban a helyi mentőellátás gyengítése nélkül) adhatott alapot a kérdéseihez”.

Mit mond a mentős?

„Ez nem igaz, a kötelező túlóra el van rendelve – mondja kérdésünkre Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) elnöke. – A fővárosban nagyon sok a tengelyen eltöltött idő, vagyis sok esethez, sokat mennek a bajtársak. Kocsi van bőven, de ember nincs, ezért, hogy az ellátásban ne legyen akadály, más megyékből rendelnek Budapestre egységeket.” Kusper Zsolt szerint ez nem egyedi eset, nemcsak Békés megyéből kell egységeket kiállítani és Budapestre küldeni, hanem az ország különböző pontjairól.

„Az egy bevett gyakorlat, hogy amikor olyan óriási tömegeket vonzó események vannak a fővárosban, mint a vizes világbajnokság, a Nemzeti Vágta vagy az augusztus 20-i tűzijáték, akkor a túlterhelés miatt kisegítjük a budapesti kollégákat. Ez teljesen normális dolog, ezeket a rendezvényeket biztosítanunk kell, és közben a budapesti ellátásnak is működnie kell” – véli Kusper.

Hozzáteszi, átmeneti vagy kisebb hiány mindenhol előfordulhat, az országos állomány nagy, van lehetőség átcsoportosításra. Ebben az esetben viszont nem erről van szó, hanem arról, hogy a fővárosban munkaerőhiány van. „Az elvándorlás óriási, a kevés pénz mellett a bizonytalanság miatt hagyják ott a szakmát vagy az országot a bajtársak.”

Az általunk megkérdezett mentősök a kiküldetés egyik problémájaként a helyismeret hiányát vetették fel, ám Kusper szerint ma már jól felszereltek GPS-szel a mentőautók, ez nem okozhat gondot, a mentés biztosítva lesz. Az már azonban nagy kérdés, megéri-e mindez gazdaságilag a Mentőszolgálatnak? A kiküldetést teljesítők ugyanis drágább munkaerőnek számítanak, ráadásul az OMSZ-nek az eljutásukat és ellátásukat is biztosítania kell.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.