magyarnarancs.hu: Beutaló című könyvéről azt mondja, nem klasszikus kézikönyv, inkább iránytű és kapaszkodó a magyar egészségügy labirintusában. Mégis kinek szól ez a könyv?
Kovácsy Zsombor: Úgy szól a szellemesnek szánt szlogen, hogy betegeknek és azoknak, akik majd ezután lesznek betegek. Vagyis mindenkinek, hiszen az egészségüggyel előbb-utóbb mindenki kapcsolatba kerül.
magyarnarancs.hu: A könyv olvasása során néha azt gondoltam, inkább az orvosok oldalán áll, őket védi, és azt magyarázza az olvasónak: nem minden úgy van, ahogy például a híradásokban feltűnik, máskor viszont arra bátorítja a betegeket, hogy álljanak ki a jogaikért. Végül úgy döntöttem, mégis inkább a betegeket képviseli. Jól döntöttem?
KZS: A jelenség szintjén igaz, amit mond, de amikor azt érzi, védem az orvosokat, akkor valójában a betegeket akarom védeni, hogy ne éljék bele magukat olyan jogorvoslati lehetőségekbe, amelyek nem vezetnek sehová, vagy ne bosszankodjanak olyasmin, ami így is úgy is az egészségügy velejárója. Az emberek hajlamosak a fájdalomtól megijedve, a betegségük miatt kiszolgáltatva, vagy éppen a hozzátartozóikért aggódva olyan dolgoknak is jelentőséget tulajdonítani, aminek valójában nincs. Ezt úgyis lehet értelmezni, hogy az orvosokat védem, de a célom az, hogy a betegeket megóvjam attól, hogy lyukra fussanak. Így is marad elég olyan probléma, amit meg kell oldani, inkább ezekre kellene koncentrálni, nem a tájékozatlanságból adódó, vélelmekként megjelenő problémákra.
magyarnarancs.hu: Az egészségügyi személyzetnek is kellene egy afféle iránytű, amit most a betegeknek nyújt?
KZS: Biztosan lenne rá igény, de ebben a könyvben ők csak a kulisszát biztosítják, én most az egészségügy labirintusában tévelygő beteg mellé szegődtem kísérőnek. Viszont a könyv megírásának volt egy másik motivációja is. Az egyetemen egészségügyi szakembereknek tartok előadásokat, ahol sok-sok példát mesélek, hogy jobban rögzüljenek a dolgok, ezeknek nagy sikerük szokott lenni. Ha a könyv által, amiben hasonlóan sok történetet mesélek el, ők is jobban bele tudnak helyezkedni a beteg szerepébe, az pozitív hatással lehet az ő attitűdjükre is.
magyarnarancs.hu: Az ő oldalukon mekkora a labirintus?
KZS: Javul a helyzet, az orvosegyetemeken most már például vannak kommunikációs tréningek. Nincsenek teljesen magukra hagyva az orvosok, de még mindig jóval kisebb rész jut a nem orvostudományi területeknek az orvosok és szakdolgozók képzése során. Az a felfogás uralkodik még mindig, hogy csak a szakma számít. Ez ma már nem feltétlenül van így, mára az egészségügyi tevékenység interdiszciplináris lett, szükség van hozzá közgazdasági, jogi, még inkább betegjogi, menedzsmenti tudásra is. Ma már nem az a szemlélet, hogy az orvos megmondja, mi lesz a jó a betegnek, ő meg eltűri. Hanem a beteget partnernek kell tekinteni a terápiás kapcsolatban.
| ||
magyarnarancs.hu: Ami a betegjogokat illeti: hol állunk jelenleg?
KZS: Vannak biztató lépések, de az olló nyílik az elvárható és az egészségügyi rendszer által nyújtott szolgáltatás között. Nagyon kevés energiát tudnak erre fordítani az orvosok és kevés a rendelkezésre álló idő, amikor örülnek, ha a szakmai munkát tisztességesen el tudják végezni. A betegjogok színtere viszont nem a torokba nézés, vagy az injekció beadása, hanem az, hogyan fogadják a beteget, mi lesz vele a műtét után, ha hazamegy, mit tegyen és mit ne, hogyan jut el gyógytornára, hogyan tud a leggyorsabban visszaállni a munkába. Ezekben a betegtámogató funkciókban nagyon gyenge a magyar egészségügy teljesítménye.
magyarnarancs.hu: Ezért azt javasolja az olvasónak, legyen türelmes, igyekezzen békés kommunikációval elérni, amit szeretne. De azt is megjegyzi, pontosan tudja, hogy mindenki tud olyan helyzetet mondani, amikor az orvos nem figyelt vagy goromba volt. Ezzel mit lehet kezdeni?
KZS: Tudatában kell lennünk annak, hogy az egészségügyi ellátórendszer ügyfelei vagyunk, ami jogokkal ruház fel bennünket. Fontos, hogy legyen magabiztosságunk, ami jó, ha egy nagy adag türelemmel párosul, és ne úgy álljunk hozzá, hogy úgyis lesöprik a kérdésemet az asztalról, vagy rám vágják az ajtót. Persze, ha nincs erre fogadókészség, akkor baj van. Az egészségügyi személyzetnek kellene elindítani a szemléletváltást.
magyarnarancs.hu: Az az érzésem, hogy nem annyira ideális a helyzet a betegjogok terén, mint ahogy a könyvben leírja.
KZS: A helyzetet nem szépítem, de nem az volt a célom, hogy elsirassam a betegjogokat, hanem hogy a meglévő állapotokat adottságnak tekintve, fogódzót adjak a betegeknek, hogy ha nem is tökéletesen elégedetten, de legalább nagyobb komfortérzettel mozogjanak az egészségügyben.
| ||
magyarnarancs.hu: Furcsa kettősség volt bennem, ahogy a könyvét olvastam: egyrészt arra gondoltam, itt egy nem működő rendszer, miért nem kínál ennek a bajaira megoldást, másrészt meg igaza van, hogy ha már ebben a rendszerben vagyunk kénytelenek élni, legalább kapaszkodók legyenek a labirintusban.
KZS: Azt gondolom, hogy nagyon kifacsart helyzetekben, még egy háborús övezetben is jól jön egy kézikönyv arról, hogyan jutnak el az emberek A-ból B-be, és hogyan éljék túl a mindennapokat. A magyar egészségügy bár messze van az ideálistól, azért mégsem annyira kockázatos megközelíteni, mint egy frontvonalat. Az egészségügy gondjait nem egy könyv fogja megoldani, bár teljesen nem tudtam kibújni a bőrömből, és elég sok helyen fogalmazok meg kritikát a rendszerrel kapcsolatban. Azt is meg akartam mutatni, hogy én is a rendszer része vagyok, nem felette állok. Erre szolgálnak azok az őszinte beismerő részek például, hogy én is adtam már hálapénzt. A problémák feltárása a megoldás első lépése.
magyarnarancs.hu: A jó tanácsok, ahogy ez a könyv is, lássuk be, nem érnek el mindenkit. Ahhoz, aki alapvetően nem áll rosszul a jog- és érdekérvényesítésben, eljuthat ez a könyv, de mi a helyzet azzal a nagy réteggel, akiknek a betegjogoknál a kisebb gondjuk is nagyobb?
KZS: Már gyerekkortól nagyon fontos lenne az egészségtudatosságra és az egészségügyi rendszerben való tudatos fellépésre nevelés. A szociálisan leszakadt rétegeket lakosság közeli tájékoztató kampányokkal lehet a leginkább elérni. A könyv csak azoknak tud segíteni, akiknek a kezébe kerül, többletinformációt biztosítva ahhoz, hogy otthonosabb terep legyen számukra az egészségügy. Az is cél, hogy az olvasó megismerje a másik oldal, az egészségügyi személyzet szempontjait is, hogy milyen elvek irányítják és milyen elvek hiánya bizonytalanítja el őket.
magyarnarancs.hu: A betegjogok mellett a másik fő téma a hálapénz. Ezzel kapcsolatban azt mondja, a generációváltás segít majd abban, hogy kikopjon. Az tényleg segítene, és tényleg csak az segítene?
KZS: A generációváltás biztosan segít, ez látszik a rezidensek és fiatal szakorvosok mozgalmaiból is, akiknek egyik fontos célja a hálapénz megszüntetése. Ők ezt nem is fogadják el, egyre inkább benne van a köztudatban, hogy az rossz. 10-20 éve erről nem beszélhettünk, sokan azt mondták, ez egy szép gesztus, honorárium, és hasonló eufemizáló megjegyzésekkel illették ezt az undorító jelenséget. Mára ez jelentősen megváltozott. Emellett persze lehetne tenni ellene egészségpolitikai intézkedésekkel is, mint a bérnövekedés, ami szükséges, de nem elégséges feltétele a hálapénz kikopásának, és ami elkezdődött és történik folyamatosan. Van még teendő ebben a kérdésben, de a jövedelmi helyzet sokkal jobb, mint régen. Én 1995-ben kezdtem orvosként dolgozni egy vidéki kórházban, bruttó 28 ezer forint volt az első fizetésem, ennél csak a könyvtáros keresett kevesebbet, egy segédmunkás viszont lényegesen többet. Emlékszem, amikor egy vízvezeték-szerelővel beszélgettem, elmondta, hogy csak a másodállásával 40 ezret keres, én meg elmeséltem, hogy orvosként 28-at, mire ő azt mondta, nagyon helyes, hiszen amíg ő dolgozott, addig engem ingyen kiképezett az állam.
magyarnarancs.hu: És minek kellene történnie a betegek oldaláról, hogy kikopjon a hálapénz?
KZS: Az is kérdés, hogyan áll a társadalom ehhez. Akinek van pénze és eddig előrébb jutott hálapénzzel, annak nem biztos, hogy pozitívum, ha ez megváltozik. Akkor ugyanis be kell majd állnia neki is a vályogviskóból jött Marika néni mögé a sorba, és majd csak akkor kerül sorra, ha az általa mélyen lenézett és emberszámba sem vett másik biztosítottat már ellátták. Akinek van pénze, az ma jobb ellátáshoz jut, vagy legalábbis azt gondolja. Szükség lenne ezért a viszonyok kitisztítására is: a beteg ne érezze, hogy fizetnie kell a jobb ellátásért.
| ||
magyarnarancs.hu: Augusztus végén a Honvédkórház sürgősségi osztálya kapcsán hallhattuk, hogy közel az összeomlás. Mit gondol, az egész ellátórendszer milyen közel van az összeomláshoz?
KZS: 2002–03 táján még azt gondoltam, hogy gyorsan kellene valamit csinálni az egészségüggyel, különben nem lesz fenntartható abban az állapotában, ahogy van. Ha belegondolunk, a 2007-es, végig nem vitt Molnár Lajos-féle reformot leszámítva nagy változás nem történt, mégis él az egészségügy. Pedig sok vihar megtépázta, például az uniós csatlakozás után erősödött az elvándorlás is. Ma már nem gondolom, hogy össze fog omlani az egészségügyünk, látom a rendszer végtelen teherbírását. Olyan más országban is előfordul, hogy egy sürgősségi osztály orvosai felállnak vagy külföldre vándorolnak. Persze a helyzet romolhat, de összeomlásra nem számítok. Arra viszont látok esélyt, hogy az állami és magánszféra között nagyobb lesz a szakadék, és az egyik réteg egyre jobb ellátáshoz juthat, míg a másik egyre jobban leszakad. Az ideális az lenne, ha a fizetős egészségügyet kényelmi szempontból választanák az emberek, és nem azért, mert az állami lerohad.
magyarnarancs.hu: Az egy dolog, hogy nem omlik össze, de az sem mindegy, milyen a színvonala. A felidézett 2002–03-as időszakhoz képest romlott vagy fejlődött?
KZS: Ahhoz képest rengeteget fejlődött a látvány és bizonyos elemek szintjén, sok vidéki kórház és rendelőintézet például megújult uniós pénzből, lett sok új műtőblokk, CT- és MR-gépek. A rendszer összhangját tekintve viszont egyáltalán nincs javulás, az adatok nyilvánossága, a tájékoztatás, a transzparencia vagy a betegjogok mindennapi alkalmazása szempontjából pedig még nőtt is a lemaradás az elvárhatóhoz képest.
| Névjegy Kovácsy Zsombor orvos, jogász, egészségügyi szakmenedzser. 1998-tól 2007-ig az Egészségügyi (Népjóléti, ESZCS) és az Igazságügyi (és Rendészeti) Minisztériumban dolgozott különböző beosztásokban, 2006 és 2007 között az Egészségügyi Minisztérium jogi és nemzetközi ügyekért felelős szakállamtitkára volt. 2007-től 2009-ig az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke, 2009-től saját ügyvédi irodájában dolgozik. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli tanára, a Közép- és Kelet-európai Egészségpolitikai Hálózat alapító tagja. Beutaló című könyve Merényi Dániel rajzaival szeptember 6-án jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. |
