Valaki kiteregette a belső vitákat, és ennek a Fidesz környékén senki nem örül - ez az egyetlen épeszű magyarázat arra az első hallásra nettó baromságnak hangzó reakcióra, miszerint Gyurcsány Ferencnek állt érdekében a Magyar Nemzetben múlt hétfőn megjelent, Schmidt Máriát és Áder Jánost egy új jobboldali párt alapításával, a nagytőke érdekeinek kiszolgálásával vádoló publicisztika. A szocialista miniszterelnök vélhetően csekély befolyással bír a jobboldali közlöny véleményrovatára, ezért ha a kapuk előtt lévő közellenségnek titulált Schmidt és a hasonlóan reagáló Kósa Lajos nem akart hülyét csinálni magából, akkor csak arra gondolhattak, hogy a belső polémia nyilvánosságra hozatala a kormányoldal problémáiról tereli el a figyelmet, s egyúttal kellemetlen helyzetbe hozza a jobboldali néppárt vezérkarát. A mostani közlés nyilvánvalóan összefügg a tavaly nyár elején szintén e napilapban megjelent azon írással, amely Pokorni Zoltánt XII. kerületi polgármester-jelöltsége ürügyén "belbudai birodalomépítéssel" vádolta meg. Ezt is, azt is álnéven közölték; ez is, az is valótlanságot állított. S ahogyan fideszes beszélgetőpartnereink állították, ez is, az is pénzügyi okokra vezethető vissza. A közvetlenül érintettek közül senki sem kívánt lapunknak - és másnak sem - nyilatkozni; a belső meccseket vélhetően szűk körben próbálják lejátszani.
Az ezúttal meg nem támadott, ám a holdudvar másként gondolkodóinak egyik vezetője, Stumpf István olcsó bolsevik trükknek nevezte a Nemzet-beli vádaskodást, ám a "tettest" nem nevezte meg. Több fideszes forrásunk is megerősítette, hogy nincs szó sem a Schmidt által is koholtnak nevezett pártütésről, sem a nagytőkének való lefekvésről. Szerintük
pénzről van szó
- hogy nem akarnak fizetni, már megint. A pártpénzügyeket kínos témának tekintő, hivatalosan megszólaló politikusok igyekeztek bagatellizálni az esetet: először Szijjártó Péter pártszóvivő minősítette sci-finek, majd Pokorni Zoltán bulvártémának, végül a Blikkben maga Orbán Viktor nyilatkozott úgy, hogy nem tekinti lényeges ügynek. Forrásaink szerint Orbánt meglehetősen kínosan érintette a cikk megjelenése után kipattant sajtópolémia, sőt, szemben az ugyancsak közkeletű vélekedéssel, nem az elnök sugalmazására (aki a Manager Magazinnak adott januári interjújában a fontos tanácsadói között említette Schmidtet), illetve támogatottságának felmérésére szolgált az inszinuáló publicisztika. Jobboldali (fideszes és nem fideszes) forrásaink véleménye lényegében egybecseng abban, hogy mindkét cikk (a tavaly nyári és a múlt heti) hátterében Simicska Lajos egykori APEH-elnök, a Fidesz múlt évtizedbeli gazdasági igazgatója, a párt pénzügyeinek többek szerint is máig meghatározó figurája állt. Hogy így van-e, azt nem tudjuk ellenőrizni. Amiért mégis leírjuk e vélekedést, annak oka pusztán az, hogy tapasztalataink szerint ez meglehetősen általános vélekedés a Fideszben; vagyis a párt pillanatnyi hangulatát ez a momentum igencsak jól tükrözi. Ezen forrásaink úgy tartják, a Simicska saját kezdeményezésére született cikk "utolsó figyelmeztetéseként" is felfogható - a Nemzet egyik vezető munkatársa által fogalmazott - írás. E vélemény kialakulásában minden bizonnyal szerepet játszhat az is, hogy Simicskától éppenséggel soha nem volt idegen az ilyesfajta magánakció; gondoljunk csak a Napi Magyarországban 1999 augusztusában megjelent, a politikai támadásokra hisztérikusan reagáló nyilatkozatára: "Az elmúlt három hónapban megöltétek az apámat, az apósomat, az Úristen irgalmazzon nektek!"; de emlékezetes volt az is, amikor a tavalyi kampányfinisben egy cégeladásra buzdító reklámlevelet fenyegetésként értékelt, s reagálásában - gyerekei bántódása esetére - torokelvágást helyezett kilátásba ellenfeleinek a Magyar Nemzetben.
Arra többektől is hallottunk - a lényeget tekintve ugyancsak meglehetősen egybevágó - magyarázatot, hogy mi a baj a "nagytőke" megtámadott embereivel. A fideszes interpretációk szerint az, hogy a "jobboldali nagytőke" bizonyos körei úgy tartják, nem föltétlenül nekik kellene szponzorálni a 3-3,5 milliárd forintos adóssággal küszködő Fideszt, miután Orbán Viktor stratégiájában nem látják biztosítottnak a 2010-es győzelmet, azaz érdekeik majdani érvényesülését.
El a kezekkel a Viktortól!
Forrásaink általában egyetértettek abban, hogy ez volt a lényege a nemzetes üzenetnek, s a címzettek azok voltak, akik anyagi okokból közös platformra kerültek a hasonlóan vélekedő Fidesz-holdudvar intellektueljeivel.
Orbánnal 2010-ben nem lehet nyerni - ez a meggyőződés mozgatja a holdudvar gurujait és pénzembereit. Az Orbán utáni Fidesz jövőjéről a gondolkodás egészen a Fidesz értékelő kongresszusáig tartott. Nyár óta azonban főként asztaltársaságok agyaltak a stratégián, és politikai szalonokban folyt a diskurzus, időnként vezető politikusok részvételével (általában Schmidt Mária kezdeményezésére, aki egy decemberi, a Népszabadságban megjelent - amúgy főleg Gyurcsányt, valamint az őt megvédő Esterházy Péter és Nádas Péter írókat bíráló - publicisztikájában Orwell Állatfarmjából vett idézettel félreérthetetlenül utalt Orbán távozására). Sajtóhírek eme összejöveteleket "identitáskeresőnek" minősítették, bár sokkal inkább Orbán eredménytelenségével, az egymást követő második országgyűlési választáson elszenvedett vereséggel voltak elégedetlenek, semmint a leader politikai irányvonalával. Egy, az országos vezetés munkájába is belelátó forrásunk szerint világossá vált, hogy az Orbán gründolta 2,2-2,3 milliós szavazótábor a vezérrel már nem bővíthető, ugyanakkor nagy kérdés, hogy - esetleg - nélküle hogyan lenne megőrizhető. A megoldást a Stumpf által évek óta hangoztatott többosztatú jobboldalban, vagyis az "egy a zászló, egy a tábor" stratégiájának elvetésében vélték megtalálni. Eszerint Orbán - a hozzá hasonlóan gondolkodó kemény maggal együtt - távozna a Fideszből, amely így vissza tudna találni az 1990-es évek második felében sikeresnek bizonyult "polgári", konzervatív szabadelvű politikához, reményeik szerint talán még a szabaddemokratákat is kiszorítva a liberális mezőből. Orbán pedig élére állhatna egy radikális, esetleg fundamentalista formációnak, például a klérus kérésére a Fidesszel 2006-ban közös listát állító, és utána önálló parlamenti frakciót is alakító, habár a politikai mezőben egyelőre láthatatlan KDNP-nek. Ismét életre hívnának valamilyen agrárius pártot; erre Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület vezetője ugyancsak utalt a napokban. Ezt a váltást a Fideszben több prominens vezető is támogatná, időnként - információink szerint - éles szóváltásokat provokálva a belső vitákat a saját tekintélyére hivatkozva mindig a maga javára eldöntő Orbánnal. Egyetlen esetet, a 2006. szeptember 23-ai nagygyűlés lemondását kivéve mindig az elnök akarata dominált. (Ekkor azt vetették Orbán szemére, hogy nem számol azzal: az őszi zavargások közepette ő sem tudná kontroll alatt tartani a hívására összegyűlt tömeget, és egyetlen incidens is veszélyeztetné a párt túlélését.)
Az önkormányzati választásokon aratott magabiztos győzelem csak átmenetileg biztosította Orbán primátusát (habár elnöki pozíciója továbbra sem kérdéses): az akcionista, stratégiát nélkülöző, s mára ezoterikusba hajló "makoveczi" politizálása újraélesztette a background elmetornáit a lehetséges kiutakról. Információink szerint azt a Fidesz egyetlen prominens politikusa sem kérdőjelezi meg, hogy politikai öngyilkosság lenne egy új párt gründolása, minekutána a milliós szavazótábor vélhetően Orbán mellett maradna; s a vezért sem lehet akarata ellenére leváltani a párt éléről, mivel mind a szavazóbázist, mind a kongresszusi küldötteket tekintve négyötödös a támogatottsága.
Nyíltan senki sem akar
ezért fellépni vele szemben, ám nem bánnák, ha - egyre erősebb hitvalló megnyilvánulásait követve - átülne a magát világnézeti pártként definiáló kereszténydemokratákhoz. A KDNP-ből a Narancsot orientáló politikusok amúgy egyöntetűen erre számítanak. Konkrét információjuk vagy ígéretük ugyan nincs, de erre utaló jeleket vélnek kiolvasni Orbán nyilatkozataiból annak ellenére, hogy az óvatosan fogalmazott kérdésekre az elnök több e havi interjújában is kifejezetten tagadta a pártelhagyás szándékát: "Nem térek vissza (mint Jones), mert el sem mentem" - mondta a Demokratának. Azt ugyanakkor az utóbbi időben többször is kifejtette: számára csak "taktikai kérdés", hogy ő áll-e a jobboldali néppárt vagy annak listája élén. Hátrébb lépése esetén is igényt tartana azonban a politika jellegének meghatározására, illetve a jobboldali konglomerátum öszszetartására.
A közlönyünket anonim tájékoztató Fidesz közeli bennfentesek úgy látják: sem a passzív rezisztenciába vonult, ám kifelé egyelőre fegyelmezetten nem kommunikáló, a fideszes másként gondolkodók megbeszélésein mindössze egyszer megjelent Áder János, sem pedig a XII. kerület élén saját bázist teremtő Pokorni Zoltán nem tekinthető potenciális Orbán-utódnak. Az előbbi nem is ambicionálja az Orbánnal szembeni pártütést, utóbbi viszont hajlott volna arra, hogy a májusi kongresszuson elinduljon az elnöki posztért, de belátta, hogy nem lenne esélye. Forrásaink egységesek abban, hogy Orbán jelöltje saját "utódaként" a debreceni polgármester, akivel szembenállásuk mára csak látszólagos: Kósa nem ellenpólusként pályázza meg a májusi tisztújításon az egyik alelnöki pozíciót, illetve ha a helyzet úgy hozná, valójában Orbán patronáltjaként állhatna a fideszes lista élére.
A Kósával való kiegyezéstől eltekintve a belháború azonban egyelőre leszámolásokba torkollik: Stumpf 2005 ősze óta nem szerepelhet a Fidesz házi tévéjében, és az év elejétől intézetét, a Századvéget is lecserélték az egyelőre embrionális állapotban működő Nézőpont Intézetre. Amely stratégiát még nem is gyárt, csupán a Fideszhez kötődő politológiai véleményeket hivatott megjeleníteni. A Gyurcsány-reformokkal szembeni vállalható alternatíva hiánya miatt lázongó intellektueleket pedig a Navracsics Tibor frakcióvezető irányításával működő Jövőnk vitasorozat hivatott lecsillapítani. Májusban kétségtelenül Orbán Viktort választják újjá a párt élén. Aztán meglátjuk.
