Tartalom

Narancs XIX. évf. 04. szám (2007-01-25)

Egotrip

Egotrip

Maga itt a tánctanár? (A zseni lángjegye)

A zseni lángjegye Albert Einstein felhatalmazta az utókort arra, hogy halála után vizsgálatokat végezzenek az agyával. Ezzel sokan éltek is, de semmi érdekeset nem találtak. Einstein agyának nem volt olyan különleges jellegzetessége, ami sok millió más agyban ne lenne meg.

Egotrip

Modern Talking (Megyünk uszodába)

Megyünk uszodába "Kedves Tanár Úr! Azért írok, mert a barátommal összeszólalkoztunk egy nyelvhelyességi/használati kérdésen. Szerinte a lemegyek boltba szerkezet nem helyes az a névelő használata nélkül, azért, mert azt sem mondjuk, hogy lemegyek közértbe. Szerintem viszont teljesen elfogadható, ugyanúgy helyes, mint például a megyünk uszodába szószerkezet. Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel" - írja volt tanítványom, S. Eszter.

Publicisztika

Publicisztika

Minden igazolási kényszer nélkül

Mert az nyilván piszkosul törvényes és tisztességes - tolulnak fel a 2004 augusztusában e hasábokon lejegyzett sorok az éppen soros 5 milliárd hallatán. Ja, mert ilyen piszok demagógok vagyunk (ha egy kicsit iszunk, még az árvák könnyeit is hajlamosak vagyunk átszámolni lélegeztetőgépre). Megfigyelték már, hogy anyagi kérdések bizonyos érintettjeinek mindig a demagógia az első szavuk akkor is, ha kedves hogylétük felől érdeklődünk?

Publicisztika

Azok a szép napok

Horn Gyula miniszterelnök úr egy hétvégi nyilatkozatában a rá jellemző érzékenységgel és éleslátással 1.) azonosította a problémát; 2.) exponálta úgy külszíni megképződésében, mint mélyebb összefüggéseiben; majd pedig, durrbele, ahogy oly gyakran szokta, 3.) meg is adta rá a választ, úgy elméleti, mint gyakorlati síkon. (A rosszat, sajnos.)

Publicisztika

Hősök és árulók (Egy hamis beszédmódról)

Kádár János utolsó beszéde remek nyelvi object trouvé, közép-európai viszonylatban fölér Duchamp Szökőkútjával, azaz a nevezetes piszoárral. A lelemény azonban Kornis Mihály multimediális tálalásában (nemrég jelent meg a Kalligram kiadónál Kornis Kádár János beszéde című, CD-t és DVD-t is tartalmazó műve - a szerk.) már nem magáért beszél, ellenkezőleg: handabanda példálózás puszta tárgyává, színházi kellékké válik.

Belpol

Belpol

Lobbitörvény a gyakorlatban: Működési zavarok

A hivatalos nyilvántartás szerint a tavaly elfogadott törvény hatálybalépése óta Magyarországon nem zajlik érdemi lobbitevékenység. Az igazi nagyágyúk illegálisan környékezik meg a hivatalnokokat, a hon- és városatyákat, vagy a törvény hatálya alá nem tartozó társadalmi, érdekvédelmi szervezetek, kamarák mögé bújva érvényesítik megbízóik érdekeit.

Belpol

Belháború a Fideszben: Egy új üzenet érkezett

Lehet-e nyerni Orbánnal 2010-ben? Aki ezt a kérdést a Fideszben fölteszi, számíthat rá, hogy golyózáporba kerül. Legalábbis erre utal a Fidesz belső konfliktusait brutálisan megjelenítő múlt hétfői Magyar Nemzet-beli írás. Korántsem biztos, hogy a sorozatban vesztes politikus ismét miniszterelnök-jelölt lesz, ám minden bizonnyal meghatározó szereplője marad a jobboldali politikai térfélnek. Hacsak nem győznek az egyelőre még artikulálatlan lázadók, akikre éppen a nemzetes cikk irányította rá a köz figyelmét.

Belpol

A debreceni piacberuházás: Kofátlanság

Újabb szakaszához érkezett a Kósa-éra kezdetén meghirdetett nagyszabású építkezéssorozat: a következő két évben Debrecen új piaccsarnokkal, színházzal és egy bevásárló-központtal gazdagodik. A piactömb-rehabilitáció történetét a kezdetektől bírósági perek, rendőrségi, ügyészségi feljelentések és politikai csetepaték tarkították.

Belpol

Egy peches tranzakció: Gumidominó

Hosszú és kényelmetlen procedúra, míg valakit beszámíthatatlanná nyilvánítanak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az illető azonnal valamelyik elmegyógyintézetbe kerül. Ettől még simán tehet feljelentést, perelhet, s akár indulhat a választásokon is.

Belpol

Civil szervezetek támogatottsága: Láthatatlan emberek

Se szeri, se száma a civil szervezeteknek Magyarországon, közülük néhány azonban sűrűn szerepel a híradásokban és a kormányzattal folytatott tárgyalásokon is. De vajon hány pedagógust képvisel a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete, és minden asztmás egyetért-e az ő nevükben a rádióelnök-jelöltekre nemmel szavazó Pós Péterrel?

Külpol

Külpol

A lengyel egyház és a kommunista múlt: Folt a stólán

A három héttel ezelőtt kirobbant ügynökbotrány odáig vezethet, hogy a lengyel katolikus egyház feltárja, papjai közül hányan és hogyan működtek együtt a Lengyel Népköztársaság belügyi apparátusával. Az egyházzal amúgy szoros szövetségben álló Kaczynski-kormány örül.

Trafik

Trafik

tévésmaci - Megemlegetjük a farkast

Nem azért mondom, de a Coolon hétfőtől megint lesz Maffiózók, nem tudom, hanyadik folyamtól kezdik, de őszintén szólva nem is túlságosan izgat - megvolt már.

Trafik

étel, hordó - PAJTÁS

Tele a padlás, de különösen a pince az olyan helyekkel, amelyek beharangozójukban "a manapság oly divatos 'retrofeeling'-et" hangsúlyozzák.

Zene

Zene

Fájdalmas felszabadulás - Tamási Miklós-Ungváry Krisztián: Budapest 1945 (könyv)

Adolf Hitler vélekedése szerint "... - történelmi szempontból nézve - megbocsáthatatlan paródia, hogy Attilának és hunjai utódainak legyen a legszebb fővárosa a Nibelungok folyója mentén". De természetesen nem ezért igyekezett mindenáron tartani Budapestet a szovjet előretöréssel szemben, hanem elsősorban a visszavonuló német hadsereg üzemanyag-utánpótlása miatt, amelynek legfőbb forrása ekkor már Magyarország, a dél-zalai olajmező volt.

Zene

Fülhallgatós - The Shins: Wincing The Night Away (lemez)

A fülhallgatós lemez kifejezés a definíció szerint olyan hangzóanyagot jelöl, amely a gondosan megformált, részletgazdag hangkép következtében a befogadó számára csak koncentrált odafigyeléssel, fülhallgatón keresztül hallgatva nyújt teljes élményt. A Shins új albuma ilyen fülhallgatós anyag, egy gitárközpontú indie-pop zenekartól meglepően finom hangszerelési ötletekkel, légiesen könnyed hangzással.

Zene

Találkozó, párhuzamosok - Daniel Kehlmann: A világ fölmérése (könyv)

A könyvet német nyelvterületen biztató előjelek, kedvező ítéletek és a siker delejes mennyiségi adatai övezték. Innen, a keleti vártáról úgy tűnik: a művet egyaránt bizalmába fogadta a német zsurnálkritika (az analízis hosszabb időt igényel) és az olvasói szeszély (az újraolvasás mérési szakasza még nem következhetett be).

Könyv

Könyv

Vese, velővel - A Ludas Matyi története 2. (1957-1992)

Sorozatunk első részében (2006. december 21.) fölidéztük a Ludas Matyi 1945 és 1956 közötti történetét, s a folyamatot, amelynek során a csípős nyelvű orgánumból rövid úton a pártállam hivatalosa lett. Az 1957-ben újraindított lap azonban sikerrel idomult a megváltozott körülményekhez, s így hosszú évtizedekre tartós népszerűséget és - amennyire ez egy vicclap számára lehetséges - komoly tekintélyt szerzett magának.

Film

DVD

Film

Killing me brutálnyí

- Chris Fischer: Mocsok

Régen megvoltak a magunk kis szabályai, de ma már nem sokra megyünk velük - sokáig a közepes fokozatú sztár (mondjuk Martin Sheen, az elnöki széria sikere előtt, vagy épp Dennis Hopper bármikor), netán másodvonalbeli hirigjani (a kedvencem Lorenzo Lamas) egyedüli jelenléte biztos garanciának tűnt. De ma már roppant nehéz megmondani, hogy mitől "B" a B film.

Film

Egy divatos orvos a Harley Streetről - Alan Rickman színész, rendező

A "British reserve", a kimért gentleman exportképes filmikonja. Jelenleg a lánya életéért aggódik a Parfüm: Egy gyilkos története című filmben. A Die Hard - Drágán add az életed, a Galaxy Quest, a Michael Collins, az Értelem és érzelem, a Dogma, a Robin Hood és a Harry Potter-széria hatvanéves sztárjával a Berlinalén beszéltünk.

Színház
Lokál

Lokál

Drégely vára: Szondi-teszt

Több mint hétszáz éve építették, lassan ötszáz éve rom. Mindenki hallott már róla, de kevesen látták, sőt honfitársaink többsége talán meg sem találná a térképen. Mások viszont, ha nem is oly drámai módon, mint Szondi György várkapitány, életüket és vérüket adnák a drégelyi romokért.

Lélek

Lélek

Melegünk lesz? (Kardos Péter éghajlatkutató)

Sorra készülnek a klímajelentések, miközben nap mint nap százéves meteorológiai rekordok dőlnek meg. Kell-e tartanunk a jövőtől, s mire kell felkészülnünk? - többek között erről beszélt Kardos Péter meteorológus, az Energia Klub éghajlatvédelmi programvezetője.

Tudomány

Tudomány

Eszperantó: Szemben az angollal

A diplomázók nyelvvizsgakényszere különleges státushoz juttatta a magyar eszperantómozgalmat Európában. Mióta a hónapok alatt elsajátítható nyelvből államilag elismert nyelvvizsgát lehet tenni, évente 5500-6000-en tanulnak meg középszinten eszperantóul. Vérszemet kaptak az európai eszperantisták: magyar jogokat követelnek Brüsszelben.