Beteg a tankerület-vezető, de kirúgni azért tud

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 2.

Belpol

Érdemben még el sem kezdődhetett a tanárok munkaügyi pere.

Ismét el kellett halasztani Törley Katalin és a Kölcsey gimnázium kirúgott tanárainak tárgyalását, mert az alperes, az érintett tankerületi vezető, Marosi Beatrix közölte a bírósággal, hogy gyengélkedik, ezért nem tud jelen lenni – adta hírül a Tanítanék Mozgalom.

A szervezet emlékeztet, hogy a tankerület vezetője az előző, június 14-i tárgyalásról is betegségre hivatkozva maradt távol.

Ez még csak a perfelvételi szakasz.

Az újabb halasztás miatt Marosi Beatrix meghallgatására így várhatóan az általa elrendelt kirúgások egyéves évfordulója után egy hónappal tud sort keríteni a bíróság. 

A Tanítanék Mozgalomnak az a véleménye, hogy ez egyértelműen időhúzás, és a kirúgott tanárokkal szembeni cinizmus újabb megnyilvánulása. A szervezet szombat délelőtti közleményében azt írta, hogy a Belső-Pesti Tankerület vezetője ugyan gyengélkedik, de közben kirúgta a polgári engedetlenségben részt vevő Dukán András Ferencet.

„A kirúgott tanárok tudták, hogy mit kockáztatnak, amikor a polgári engedetlenség eszközével kiálltak az elnyomó hatalom és annak szolgalelkű helytartója ellen, de ennek ellenére vállalták a tettük következményét. Marosi Beatrixnak is felelősséget kellene vállalnia a döntéseiért, melynek első alapvető lépése, hogy ha perbe fogják az igazságtalan kirúgások miatt, akkor megjelenik a bírósági tárgyaláson és nem hátráltatja az eljárást” – ez a szervezet véleménye. 

Címlapképünkön e történet főszereplője látható

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.