Átverte a tűzoltókat a Belügyminisztérium

  • narancs.hu
  • 2019. december 17.

Belpol

„Mert aki hazudik, az csal, / Aki hazudik, az lop, / Hazudni, csalni: csúnya dolog!”

Zsinka András helyettes államtitkár tavaly november óta húzogatta a tűzoltók előtt mézesmadzagként a béremelés ígéretét, amire azok nagyon is rászorulnának: egy kezdő vonulós tűzoltó bére bruttó 180 ezer forint, a mentésekben, káreseteknél dolgozók pedig a garantált bérminimum környékén, vagy annál is rosszabbul keresnek. Gyenge elismertség, túlterheltség, létszámhiány, alulfizetettség – sorolja a szakszervezet, mivel kell nap mint nap megküzdenie a tűzoltóknak, na persze a szokásos, embert próbáló munkáik mellett.

A közelmúltban épp ezért egyre hangosabban morgolódtak a tűzoltók. Zsinka a Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) tavaszi ülésén még nyugalmat kért, a következő, májusi ülésen azonban tovább fokozódott a feszültség, az érdekképviseletek kivonultak az egyeztetésről, majd közleményben fakadtak ki a Belügyminisztérium ellen.

Erre reagálva Pintér Sándor júniusban bejelentette, hogy 2020 januárjától fizetésemelés várható a rendvédelmi ágazatban. A belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában tartott éves miniszteri meghallgatásán ráadásul kifejezetten pozitív képet festett a irányítása alatt működő szervek általános helyzetéről. Az egyeztető tanácsot ennek ellenére nem hívták ismét össze, a BM most megjelent, 2020-as első félévi jogalkotási munkatervében pedig szó sem esik béremelésről.

A tűzoltó-szakszervezet "A be nem tartott ígéret egyenlő a hazugsággal" címmel most közleményt jelentetett meg. "Végighazudták nekünk az évet" - írja ebben Vidó Attila alelnök, majd tételesen bemutatja, mi történt az elmúlt egy évben a béremelések ügyében. A végeredmény: 2020-ban sem lesz béremelés.

Az alelnök stílusosan egy Beatrice-idézettel zárja közleményét:

„Mert aki hazudik, az csal,

Aki hazudik, az lop,

Hazudni, csalni: csúnya dolog!”

Via 24.hu

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.