Bevallotta a minisztérium: tényleg lemond az uniós milliárdokról az Elios-ügy miatt

  • narancs.hu
  • 2019. február 13.

Belpol

Aki a számlát állja: a magyar adófizető.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, több egymástól független magyar és uniós forrás egybehangzó állítása szerint a magyar kormány kiveszi a Bizottságnak leadandó végleges számlacsomagból az Elios által megvalósított, az OLAF által vitatott közvilágítási projektek számláit. Azaz gyakorlatilag lemond az uniós finanszírozásról, reménytelennek ítélve, hogy meggyőzze Brüsszelt a projektek jogszerűségéről.

Nem győzködi tovább a kormány az uniót az Elios-projektek szabályszerűségéről, inkább lemondanak a támogatásról

Jávor Benedek szerint ez a csalás egyértelmű elismerése. Több egymástól független magyar és uniós forrás egybehangzó állítása szerint a magyar kormány kiveszi a Bizottságnak leadandó végleges számlacsomagból az Elios által megvalósított, az OLAF által vitatott közvilágítási projektek számláit. Azaz gyakorlatilag lemond az uniós finanszírozásról, reménytelennek ítélve, hogy meggyőzze Brüsszelt a projektek jogszerűségéről.

Most a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium gyakorlatilag megerősítette ezt. A hvg.hu kérdésére azt írták, hogy „a gyakorlat szerint mindig túlvállalás történik, mert az Európai Bizottság minden országban mindig vitatja a projektek egy részét”. Ezzel pedig lényegében elismerik, hogy tényleg nem adják le az Elios-számlákat, és lemondanak a pénzről.

A minisztérium még azt is írta, hogy „110 százalékát költöttük el a rendelkezésre álló keretnek, és mind a 100 százalék lehívásra került olyan projektekkel, ahol nem volt vita a kormány és a brüsszeli bizottság között”. Szerintük az Elios-ügy csak kampányeszköz, a rendőrség nem állapított meg bűncselekményt.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.