Bezár a jászberényi állatkert is a járvány miatt

  • narancs.hu
  • 2025. április 5.

Belpol

A ragadós száj- és körömfájástól védik a betegségre fogékony állatokat.

Bezár a Jászberényi Állat- és Növénykert a száj- és körömfájás járvány miatt – írja a 24.hu.

Az intézmény a Facebook-oldalán megjelent hirdetmény szerint a betegségre fogékony állatfajok – párosujjú patások – védelmében, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal hatósági jogkörben hozott rendelkezése alapján „előreláthatólag néhány napig” nem fogad látogatókat.

A Magyarországon ötven éve nem látott vírusos állatbetegséget először március 3-án észlelték a Győr-Moson-Sopron megyei Kisbajcson, egy szarvasmarhatartó-telepen. Március végén Levélen, az ottani gazdaságban bukkant fel a betegség. Április 2-án kiderült, hogy Dunakiliti és Darnózseli mellett fedezték föl a ragadós száj- és körömfájás tüneteit.

Ahová ez a járvány elér, ott a teljes állományt el kell pusztítani. 

A védekezés jegyében bezárt korábban a győri állatkert, aztán a Fővárosi Állatkert állatsimogatója, és elhalasztották a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési Napokat is.

A címlapkép Kisbajcson készült, fotó: MTI

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Nem attól lesz valaki fényművész, hogy egy épületre vetít”

Kilencedik alkalommal rendezték meg Pécsett a Zsolnay Fényfesztivált július elején. A város 28 pontján hazai és külföldi alkotók mutatták be helyszínspecifikus munkáikat, amiket négy nap alatt több mint százezer ember látott. Szervezőkkel és művészekkel beszélgettünk az esemény hazai és nemzetközi jelnetőségéről, az utóbbi években egyre népszerűbbé váló fényművészetről, valamint a mesterséges intelligencia e területen történő hasznosításának lehetőségeiről.

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.