Bezárnak egy kollégiumot Somogyban a drasztikusan megnőtt gáz- és áramárak miatt

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 31.

Belpol

Az erdésztechnikusi kollégium Barcstól nem messze az erdőben, az egykori Széchenyi-kastélyban működött. Most a diákoknak a barcsi belvárosba kell költözniük.

Bezárnak egy Somogy megyei kollégiumot, ami Barcstól 6 kilométerre az erdőben, az egykori Széchenyi-kastélyban működöttírjaNépszava. A lap szerint kollégiumot fenntartó Kaposvári Szakképzési Centrum hivatalosan nem indokolta a döntést, de a nevelőtanároktól kapott tájékoztatás értelmében a drasztikusan megnövekedett gáz- és áramárak miatt zárnak be.

A közel száz éve épült kúriában és 35 hektáros parkjában 1960 óta működik középiskola és kollégium. A barcsi Dráva Völgye Technikum és Gimnázium erdésztechnikusi képzésére járó tanulók a lap beszámolója szerint egy hete tudták meg, hogy idén nem mehetnek vissza a kollégiumba, helyette a barcsi belvárosba kell költözniük.

Egy megszólaló szülő szerint az iskolától semmilyen hivatalos információ nem érkezett, az intézmény honlapján is csak annyi utal a rigóci kollégium bezárására, hogy jelzik: augusztus 31-én 12 órától lehet beköltözni, de mint írják, mindenkit a barcsi épületbe várnak.

"A kastélyhoz képest a városi kollégium sokkal rosszabb" – mondta a szülő, aki szerint az erdészképzés elengedhetetlen része, hogy a diákok folyamatosan a természetben legyenek, ne csak heti egyszer a szakmai tantárgyak napján vigyék ki őket az erdőbe. Azt mondta, mivel a gyerekek szállítása is költséges, attól tartanak, hogy a szakmai tárgyakat is Barcson tanulják majd, és csak az adminisztrációban fog szerepelni, hogy az erdőben voltak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.