Bíró Lászlót indítja a Jobbik az előválasztáson

  • narancs.hu
  • 2021. június 27.

Belpol

Az ősszel 1700 szavazattal kapott ki Koncz Zsófiával szemben. 

Bíró Lászlót indítja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben a Jobbik az ellenzéki előválasztáson. Bíró összellenzéki jelöltként az ősszel 1700 szavazattal maradt alul az időközi országgyűlési választáson a Fidesz jelöltjével, Koncz Zsófiával szemben.

A kampányban előkerültek Bíró László évekkel ezelőtti ügyei, így az antiszemita megnyilvánulásai is, Budapestet például „judapestnek” nevezte. A HírTV-nek korábbi varrodai alkalmazottja pedig azt mondta, hogy a jelölt többször nem fizette ki a bérüket, és egyeseknek több százezer forinttal tartozott. Ezekre a vádakra reagálva a Telexnek akkor azt mondta Bíró, hogy a bérelmaradás hazugság, az antiszemita megjegyzésekért pedig bocsánatot kért. 

A választások után Hadházy Ákos Bíró korrupciógyanús ügyéről posztolt, ugyanis állítása szerint a közös jelölt „egy olyan ember, aki elég egyértelműen részt vett abban, hogy egy kis csapat valódi fejlesztés helyett magára költött 50 millió forint EU-s támogatás egy jelentős részét”. Az ellenzéki pártok visszautasították a független országgyűlési képviselő kijelentését. 

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.