Bíróságon kéri a koronavírusos adatokat a DK-s képviselő

Belpol

Katanics Sándor a veszprémi fideszes polgármestertől, a járási kormányhivataltól, a tisztifőrvostól is hiába kérte a város fertőzöttségi adatait. Bírósághoz fordult, hogy megtudja, hányan betegedtek meg a városban.

Katanics Sándor, a DK veszprémi önkormányzati frakciójának vezetője a koronavírus járvány második szakaszának felpörgése kezdetén szeretett volna fertőzöttségi adatokhoz jutni. Augusztus 6-án Porga Gyula fideszes polgármesternél érdeklődött, miután Pápa polgármestere, Áldozó Tamás bejelentette, hogy 6-ról hirtelen 17 főre emelkedett Pápán és környékén a Covid-19 vírussal fertőzöttek száma, Veszprém megyében pedig alig egy hét alatt a 64 ismert beteg száma 87 főre nőtt. A képviselő abban a meggyőződésben volt, nem titkos adatokat igényel, mivel csupán arra volt kíváncsi, Veszprémben pontosan hányan vannak hatósági házi karanténban, hány fő fertőződött meg és hányan lettek betegek Veszprém lakosai közül. Porga a konkrét választ megkerülve annyit közölt, szociális és közintézményeikben sem merült fel a fertőzöttség gyanúja, illetve, hogy "az igazolt esetszám továbbra is rendkívül alacsony".

Katanics augusztus 13-án, majd 27-én elektronikus levélben fordult a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalához. Azt is szerette volna megtudni, az elmúlt hetekben tapasztalható volt-e a fertőzöttek számának a növekedése, és ha igen, milyen mértékben. A képviselő nem igényelt külön bánásmódot, mindössze annyit, ha van olyan felület, ahol Veszprémre vonatkozóan az adatok változását követheti, tudassák vele.

Takács Szabolcs kormánymegbízott és Pápai Enikő megyei tisztifőorvos is elhárította az adatközlést. A Veszprémi Járási Hivatal válaszlevelében felhívták a figyelmét arra, hogy a betegek beazonosítását lehetővé adatok közlése nem lehetséges, azok különleges személyes adatoknak minősülnek. A kormányhivatal mindössze az elutasító határozat elleni fellebbezés lehetőségét adta meg - ha panasza van, az adatkiadás miatt forduljon a járásbírósághoz.

Katanics Sándor ezt meg is tette. A járásbíróságon panaszolta be az elutasítást, aláhúzva azt, hogy nem kért és nem is akar személyek beazonosításához kapcsolatos adatokat megismerni, csupán egy információt arról, hogy hol lehet a fertőzöttek számának változását nyomon követni. Megjegyezte, a hivatalvezető által megadott, a kormányzat koronavírus honlapján a kért számadatok továbbra sem ismerhetők meg. Arra kérte a járásbíróságot, kötelezze a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalát a közérdekű adatok kiadására.

A fordulat nem az adatok kiadásával történt meg, hanem a kormányhivatal ellenkérelmével. Katanics beadványát ugyanis azzal támadták viszont, hogy az önkormányzatot jelölték meg az adatok kezelőjeként, ahová minden járványügyi határozatot továbbítanak. Ez az érv az elutasító határozatban nem szerepelt, az adatok különös minősítésével indokolták kiadásuk megtagadását. A képviselőt visszairányítanák az adatokat nem biztosító önkormányzathoz, köteleznék a perköltség és a 12 ezer forintos ügyvédi munkadíj megfizetésére.

Katanics Sándor lapunk megkeresésére úgy nyilatkozott, megdöbbentette ez a reakció. Elfogadhatatlannak tartja, hogy a hivatalok nem arra törekednek, hogy a közérdekű információk megadásával segítsék az embereket, hanem nyilvánvalóan húzzák az időt. Sejthették, ha tárgyalás lesz, az hónapokkal nyújtja majd meg a válasz megadásának a kötelezettségét, amennyiben ilyen tartalmú döntést hoz a bíróság. "A veszprémi emberek például éppen a pápai emberekhez hasonlóan elvárnák, hogy a polgármester naprakészen tájékoztassa őket, vagy ha ő nem hajlandó erre, akkor valaki más. Igaz, hogy most nem hirdettek veszélyhelyzetet, így a védekezést nem a polgármester irányítja, de ettől még a meghallhatná a városban élők szavát és válaszolhatna is a kérdésekre" – mondta a Narancs.hu-nak Katanics. A képviselő szerint éppen ez a magatartás vezet oda, hogy sokan még mindig nem veszik kellően komolyan a járványveszélyt. "Nem veszik komolyan, hiszen a polgármester sem tartja ezek szerint komolynak a helyzetet. Kevés azt mondani, hogy vigyázzunk magunkra és egymásra! Eleget kellene tenni a tájékoztatási kötelezettségnek is és felhívni a konkrét veszélyekre a figyelmet" – állapította meg.

Katanics szeptemberben a városi képviselő-testület ülésén ismét hiába kérte az adatokat a fideszes polgármestertől. Az adatkiadási per első tárgyalására novemberben kerül sor.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.