„Boldog kibaszatja a pályázataidat, ha nem működsz együtt” – mondta a volt fideszes képviselő embere a korrupciós ügy koronatanúja szerint

  • narancs.hu
  • 2024. március 7.

Belpol

A megyei közgyűlés volt alelnökeke viszont továbbra sem emlékszik semmire.

Szerdán folytatódott Boldog István volt fideszes országgyűlési képviselő és társai korrupciós ügyének tárgyalása. A Telex tudósítása szerint tanúként hallgatták meg többek között a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés volt alelnökét, Berec Zsoltot, és az ügy koronatanúját, Nagy Szilárdot, volt kengyeli fideszes polgármestert, aki egy vádalku keretében borította az ügyet 2019-ben a kecskeméti ügyészségen. A vád szerint a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is, mindezekért pedig pénzt kaptak vissza a vállalkozóktól.

Nagy Szilárd megismételte, amiket már korábban is elmondott arról a találkozóról, amikor Kétpón a városháza épületébe rendelték be a környékbeli települések polgármestereit, akikkel – miután le kellett adniuk a telefonjaikat – félórás váltásban beszélték át, mire pályázhatnak, és mire pályázzanak, hogy aztán nyerjenek is.

Nagy állítása szerint, a TOP-os pályázatok átbeszélése után Boldog jelezte, meg fogja majd keresni egy ember, aki majd elmondja a részleteket. „Én elfogadtam a feltételeket, ha ez az ára, hogy fejlődjünk, akkor csináljuk. Egyébként is így működött ez a rendszer, többször jártak nálam ismeretlen, kormányzati kapcsolatokra hivatkozó intézők, szóval ismertük a rendszert, ami a visszaosztásra épült” – fogalmazott Nagy, aki a tárgyaláson a védők kérdéseire elismerte, hogy rábólintott ezekre a játékszabályokra, és ő maga is szeretett volna részesülni ezekből a visszaosztásokból.

Nagy azt is elmondta, hogy miután Boldog embere megkereste, és elmondták, hogy kiket kell meghívniuk a TOP-os projektek lebonyolítására, és közülük ki fog nyerni, és miután emailben megkapta azt is, hogy milyen cégeket kell meghívni, és azok közül ki fog nyerni, akkor jelezte ennek az embernek, hogy szeretne helyi vállalkozásokat bevonni ezekbe a projektekbe. Elmondása szerint erre azt a választ kapta, hogy

„Boldog kibaszatja a pályázataidat, ha nem működsz együtt.”

Berec Zsolt, aki a vádban megfogalmazott bűncselekmények idején a megyei közgyűlés alelnökeként vett részt Boldoggal és a polgármesterekkel közös telefonmentes találkozókon, a portál beszámolója szerint a szerdai tárgyaláson arról beszélt, hogy hiába mondja azt például Nagy Szilárd is, hogy ő volt az, aki a Boldog döntéseit közvetítette a polgármesterek felé, „ami elhangzott itt, az flaszternyelven: nonszensz”. Szerinte Boldog nem volt az ő főnöke, nem adott neki utasítást semmire.

A bírónő újra rákérdezett többek között a kétpói találkozóra is, ahol ő is jelen volt Boldog István mellett, amikor a polgármesterekkel egyeztettek a pályázatokról, hátha most jobban emlékszik, ám Berec memóriája még mindig ködös:

„továbbra sem emlékszem, lassan a sajtóból többet tudok, mint amire emlékszem, mondtam, nagyon halványak az emlékek.”

Később a találkozóval kapcsolatban hozzátette: „ültem a laptopomnál, az volt előttem, teljesen mással foglalkoztam. Megérkeztem, amikor vége volt a megbeszélésnek elmentem.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.