Novák Katalint választotta meg köztársasági elnöknek a parlament fideszes többsége

  • narancs.hu
  • 2022. március 10.

Belpol

137-en szavaztak rá, Róna Péterre csak 51-en. 

Novák Katalin korábbi családokért felelős tárca nélküli minisztert, a Fidesz jelöltjét választotta Magyarország köztársasági elnökévé az Országgyűlés csütörtökön. Az államfőrő szóló voksoláson 195 képviselő vett részt, az urnában 193 szavazólapot találtak. 5 érvénytelen szavazat mellett 188 érvényes szavazatot adtak le. Novák Katalinra 137 képviselő szavazott, amíg Róna Péterre 51-en voksoltak. A jegyzők megállapították, hogy a szavazás érvényes és eredményes volt, ami azt jelenti, hogy Novák Katalin lett Magyarország köztársasági elnöke. Egyúttal ő az első női államfő, májusban lép hivatalba.

 

A szavás eredményének kihirdetése után behozták az ülésterembe a díszzászlókat, majd a képviselők elénekelték a Himnuszt, Novák Katalin pedig letette elnöki esküjét, és aláírta az elnökké választásáról szóló okmányokat. Elsőként Áder János leköszönő köztársasági elnök gratulált neki, akit Kövér László házelnök, Orbán Viktor miniszterelnök és helyettese, Semjén Zsolt követett. Utána Róna Péter és a miniszterek gratuláltak a megválasztott államfőnek. Az eskütétel alatt az ellenzéki képviselők többsége kivonult az ülésteremből, és nem várták meg a ceremónia végét. 

Novák Katalin és Róna Péter szavazás előtti mondott beszédéről ebben a cikkben írtunk részletesen:

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.