Borkai neve a közgyűlési előterjesztésbe sem került be, Szijjártó lett Győr díszpolgára

  • narancs.hu
  • 2023. február 21.

Belpol

Aktív politikusnak eddig nem adtak díszpolgári címet a városban.

Szijjártó Péter lesz idén Győr díszpolgára, Borkai Zsolt volt polgármester neve a közgyűlési előterjesztésbe már nem került be, így nem is szavaztak róla a győri képviselők – írja a Telex.

Ahogy arról az elmúlt napokban lapunk is beszámolt, Hajtó Péter, győri fideszes önkormányzati képviselő díszpolgári címre jelölte Borkai Zsoltot, a horvátországi szextúrájába belebukó volt városvezetőt. A jelölésről szóló hírt Radnóti Ákos, Győr alpolgármestere erősítette meg, Borkai pedig nem sokkal később kijelentette, megérdemelné a címet.

Az, hogy Borkai neve már nem volt az előterjesztésben, a Telex beszámolója szerint a helyi viszonyokat ismerve nem meglepetés. Hajtó Péter és Dézsi Csaba András kapcsolata ugyani az utóbbi időben nyilvánosan is megromlott, voltak, akik eleve trollkodásnak tekintették Borkai jelölését. Igaz, Hajtó szerint szakmai oka volt a döntésének, a jelölésnek pedig nincs köze a Dézsivel való viszonyához, amit az is bizonyít, hogy tavaly is volt jelöltje a díszpolgári címre és jövőre is lesz.

A keddi közgyűlésen zárt ülésen döntöttek a város legrangosabb díjairól, és bár a jelöltek listája elvileg titkos, ahogy Borkai, úgy Szijjártó Péter neve is kiszivárgott már a szavazás előtt.

A portál emlékeztetett, aktív politikusnak eddig nem adtak díszpolgári címet Győrben. Erre egyszer tettek volna kísérletet, még Borkai Zsolt polgármestersége idején, de a folyamatot a szocialista Balogh József volt városvezető időben leállította. Szijjártó jelölésének ténye egyébként kevésbé meglepő, mint az, hogy idén mindössze egy díszpolgári címet osztanak ki. A városi rendelet évente négy cím kiadására ad lehetőséget, hármat szinte mindig ki is osztanak, a mostanihoz hasonlóra ezért az elmúlt tíz évben nem is volt példa. 

A Telex úgy tudja, a képviselők végül három ellenszavazat mellett – ennyi ellenzéki jelölt van a testületben – szavazták meg Szijjártó Péter díszpolgári címét, amit március 15-én vehet át a győri születésű külügyminiszter.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.