Botka ellen használta a Fidesz, most úgy tűnik, épp a kormánypárt küldött rá rendőröket

  • narancs.hu
  • 2019. április 10.

Belpol

Miket meg nem kell tapasztalnia Szabó Bálintnak!

Éles fordulat állt be a Fidesz Botka-ellenes hadjáratának fő zászlóvivőjének történetében – derül ki a 24.hu friss cikkéből.

Szabó Bálint

Szabó Bálint

Fotó: MTI

Ezek szerint Szabó Bálint lakásán rendőrök jelentek meg, és iratokat foglaltak le. De miért érdekes ez?

-          mert Szabó a Botka ellen felépített Szeviép-ügy motorja volt

-          és most pont annak a cégnek a papírjait vitték el, amelynek épp a Szeviép-károsultakkal kellene foglalkoznia

„A Szeviép Szeged környékének meghatározó építőipari vállalkozása volt, de 2009 áprilisában fizetésképtelenné vált, majd csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a zrt. felszámolását. Több mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt. Az alvállalkozók kárpótlási ügyét a Likvid Kontroll karolta fel, és egyértelmű politikai éllel egy Botka-ellenes kampány részévé tette” – írja a 24.hu.

Szabó azt mondta a 24.hu-nak, hogy cége ellen tiltott követelés-vásárlás gyanújával folyik a nyomozás. Szabó aki folyamatosan támadta Botkát az elmúlt időszakban a Szeviép-üggyel (és bíróságon vesztett is az ügyben), a portálnak elmondta: gyanúja szerint a Kubatov-vezette új szegedi, Fidesz-csapat küldte rá a rendőröket.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.