Budai iskolai kórus énekel Orbán és Trump konzervatív konferenciáján

  • narancs.hu
  • 2024. április 18.

Belpol

A szülők nem is tudták, hogy politikai eseményre viszik a gyerekeiket.

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola hetedikes-nyolcadikos lánykórusa fog fellépni hamarosan Donald Trump előtt a CPAC Hungary konzervatív konferencia díszvacsoráján az Operaházban – számolt be a hírről először a Szabad Európa, majd a 444. Az eseményt a Szánthó Miklós által vezetett Alapjogokért Központ szervezi. A fő megszólaló idén is Orbán Viktor lesz, a cél pedig „a washingtoni és brüsszeli mélyállamok visszaszorítása”.

Friedrich Attila, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola igazgatója csak több szülő rákérdezése után tájékoztatott arról, hogy politikai rendezvényre viszik a gyerekeket. Az eseményt a szülők beleegyezése nélkül leszervezték, Friedrich azzal védekezett, hogy a felkérés az Alapjogokért Központtól, egy „civil szervezettől” érkezett. 

 „Ez a konkrét esemény nem pártpolitikai jellegű, hanem kulturális” – indokolta, hozzátéve, hogy a fellépés még jól jöhet az intézménynek: „A döntésben az is közrejátszott, hogy tavaly szeptemberben a kórusiskola bővítésére vonatkozó beruházást a gazdasági helyzet miatt törölték. (...) A gálavacsora fővédnöke az egyik legfőbb közjogi méltóság, ezért úgy gondoltuk, hogy jó alkalom a kórusiskola ügyének napirenden tartására, hiszen a kórus fellépésével személyes benyomásuk lesz az iskoláról” – írta Kövér Lászlóra utalva.

A fellépésért egyébként az igazgató tájékoztatása szerint a kórus honoráriumot is kap, amiből a 7-8. osztályos lányok számára varratnak új kórusruhát.

A lap megjegyzi, hogy Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolát 2019-ben vette át a katolikus egyház Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéje, de a gondok akkor sem oldódtak meg, a kis iskolaépületben például nincsen megfelelő tornaterem és öltöző, és ebédelni is külső helyszínre járnak a gyerekek.

Az iskola növendékei és a kórus többször is fellépett az elmúlt években a Karmelitában. Sapszon Ferenc, az iskola karnagya szerint a CPAC-on fellépni kultúrmisszió, nem pedig politikai célú tevékenység. „Egy fontos szó: a hála. Sokszor tapasztalom, hogy vannak, akik pont azt támadják, amiért a leghálásabbnak kellene lenniük.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.