Budapest Restart címmel Karácsony programot hirdetett a főváros újranyitásához

  • narancs.hu
  • 2020. május 13.

Belpol

7+1 pontban fogalmazta meg javaslatait a főpolgármester. Tájékoztatás, átláthatóság, több sétálóövezet, több bicikliút, maszkviselés és távolságtartás szerepel a szükséges intézkedések között.

Budapest Restart – Javaslatok a főváros felelős újranyitásához címmel tette közzé a főváros a honlapján azt a dokumentumot, melyben Karácsony Gergely főpolgármester javaslatait fogalmazza meg a kijárási korlátozások feloldásához szükséges feltételekről és az azokat követő intézkedésekről.

Az anyag még az elején rögzíti azt a nyilvánvaló tényt, hogy „mindenhol a világon a nagyvárosok a leginkább kitettek a koronavírus-fertőzés hatásainak”, csakhogy „ennek okai máshol kívül is esnek a politikai vitákon”. Vagyis semmiképp nem arról van szó, hogy Budapest, a bűnös város, és zabolátlan lakói nem tartják be a szabályokat, ezért van/volt több fertőzött, ezért tart hosszabb ideig a járvány tetőzése. Hanem ennek az az oka, hogy a nagyvárosokban élnek a legtöbben, azokba érkezik a legtöbb turista, ott van a legtöbb kórház, sőt, a legtöbb idősotthon is az ilyen városokban van.

A Karácsony vezette főváros ezért helyesnek tartják, hogy Budapestre más szabályok vonatkoznak, mint az ország más településeire.

Ugyanakkor a dokumentumban Karácsony nehezményezi, hogy a kormány a felhatalmazási törvénnyel megfosztotta az önkormányzatokat a cselekvés jogától. Valamint hogy az információk kisajátításával monopol döntési helyzetbe hozta a kormányt a törvény. Azt is megjegyzi a főpolgármester, hogy Orbán Viktor megígérte: egyeztet vele a szükséges lépésekről, de ez az ígéret óta eltelt egy hónapban nem történt semmi.

false

A főpolgármester szerint „Fontos, hogy az újranyitás reális ütemterve mindenki számára ellenőrizhetőbbé és tervezhetőbbé tegye a folyamatot, ez segít minimálisra csökkenteni a járványhelyzet okozta terhek negatív hatásait”.

A főpolgármester szerint a hétköznapok korábbiakhoz hasonló rendje a következő feltételek teljesülése esetén állítható helyre:

  • az új fertőzöttek száma alacsony szinten stabilizálódik,
  • a tesztelés tömeges és folyamatos, ezek adatai nyilvánosak és alátámasztják az újranyitás lehetőségét
  • felépülnek a szükséges egészségügyi tartalékkapacitások, és senki nem eshet el olyan ellátástól, amelynek elmaradása maradandó egészségromlást okozna,
  • továbbra is fegyelmezetten betartjuk az ismert biztonsági intézkedéseket (higiéniai intézkedések, száj- és orrvédő eszközök viselése, távolságtartási szabályok).

Tervszerű újranyitás

A főváros terve szerint ezek teljesülése esetén kinyithatnának az üzletek és a vendéglátóhelyek, és a megfelelő előírások és óvintézkedések betartásával fokozatosan újra lehetővé lehetne tenni a közösségi, kulturális és sportrendezvények szervezését.

Karácsony szerint Budapest újraindításának stratégiáját 7+1 lépésre lehet alapozni. Ezek egy része önálló kormányzati hatáskör, másik része a budapesti városvezetés döntési jogkörébe tartozik.

Tájékoztatás, átláthatóság

A javaslat értelmében elengedhetetlen lenne a tiszta és világos tájékoztatás és az önkormányzatok bevonása, a tömeges tesztelés megkezdése, elsősorban az olyan intézményekben, ahol nagy a fertőzésveszély. A zsúfoltság, tömegek kialakulásának elkerülését nagyban segítené a rugalmas munkaidő, így értelemszerűen nem ugyanazokban az időpontokban venné mindenki igénybe a közösségi közlekedést, vagy nem mindenki ugyanakkor ülne autóba.

A főpolgármester javaslata szerint felül kell kivizsgálni a korábban elrendelt kórházi ágyak felszabadításáról hozott döntést. Emellett el kellene rendelni a hazaküldött betegek, valamint az őket ápoló családok és szociális munkások tesztelését. A kórházakban és az idősotthonokban pedig a folyamatos szűrést és a szigorú látogatási tilalmat az egyéb korlátozások enyhítésekor is fenn kell tartani.

"A védekezés második szakaszának fontos célja, hogy a korlátozó intézkedések enyhítése ne járulhasson hozzá a fertőzés újbóli terjedéséhez."

Távolságtartás, maszkviselés

A vendéglátóipar újraindítását a fővárosi terv szerint úgy kellene megoldani, hogy lehetőleg csak nyitott térben, teraszokon lehessen a vendégeket kiszolgálni. Mivel ez nem minden esetben megoldható, hisz' nem minden étteremnek van terasza, vizsgálják, hogyan lehetne bizonyos útszakaszokat úgy lezárni, hogy a vendéglátóegységek asztalait a szabadban lehessen elhelyezni.

A javaslat szerint a kötelező maszkviselést a tömegközlekedés és a kereskedelmi egységek mellett ki kell terjeszteni, például a vendéglátóhelyeken a személyzet számára, a játszóterek újranyitása esetén pedig a felnőttek számára is érdemes előírni az arc eltakarását.

A főváros szót ejt a közlekedési szokások megváltozásáról is: a főpolgármester szerint növelni kell a biciklis és gyalogos közlekedés lehetőségeit a városban, ekképp például új sétálóövezeteket kell kialakítani.

Budapest New Deal

A terv 7+1 javaslata közül a +1 a Budapest New Deal nevet kapta. Eszerint „Budapestnek olyan eszközöket kell adni, amelyek a jelentőségének és a válság általi érintettségének megfelelők. Budapest nélkül – pláne, Budapest ellenében – nem lehet élénkíteni a magyar gazdaságot, nem lehet sikeresen enyhíteni a hazai gazdasági és szociális válságot”.

„Az új Budapest-politikának, egy Budapest New Deal programnak a megalkotását a válságkezelő gazdaságélénkítéskor kell elkezdeni” – állítja Karácsony Gergely, de erről részletesebben nem ír.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.