Budapesti Fesztiválzenekar: Kettősverseny

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1998/12. (03. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ünnepelni kellene, örülni a tavasznak, a muzsikának, de mégsem felhőtlen a hangulat a Fesztiválzenekar körül. És nem csupán azért, mert március 29-i koncertje a Budapest Kongresszusi Központban Solti György ünneplése helyett már csak megemlékezés lehet.

Az 1971-ben a brit birodalom lovagjává ütött Sir Georg Solti idén lenne nyolcvanhat éves. A tavaly elhunyt maestro több mint öt évtized emigráció után, először 1993-ban jött haza, hogy kiválassza azt a magyar zenekart, amely spirituális hazatérésében méltó társa lehet. Hogy melyik másik zenekarral tett próbát, annak idején lovagiasan elhallgatta, az viszont épp elég nyilvánosságot kapott, hogy 1995 májusában, egy itteni Bartók-Brahms-hangversennyel indította a Budapesti Fesztiválzenekarral (BFZ) közös, Spanyolországot, Svájcot és Olaszországot érintő turnéját. Solti tekintélye és támogatása is szerepet játszhatott abban, hogy a világ egyik legkomolyabb komolyzenei kiadója, a Philips Classics hamarosan négy évre, évi két lemezre szóló exkluzív szerződést kötött a BFZ-vel és egyik akkori művészeti vezetőjével, Fischer Iván karmesterrel (a másik akkori művészeti vezető, Kocsis Zoltán zongoraművész már régóta a Philipsnél volt). A felszínen és a koncerttermekben úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, pedig a háttérben már akkor is keményen ütköztek művészegók és zajlott az iszapbirkózás költségvetési milliókért.

#1

Akár mostanában. A legfrissebb fejlemény az, hogy a főváros február végén elfogadott 98-as költségvetésében 100,7 millió forintról 124,1 millióra emelte a BFZ járandóságát (ennyi bért ad hetven főre), állja az ezzel járó, közel 50 millió forint járulékot és ad még áfával együtt értendő 36 milliót (az 1997-es 108,7-hez képest) dologi kiadásokra. Mindent egybevetve a tavalyi 246,3 millió forinthoz képest idén összesen 215 millió forint kiadásként szerepel a BFZ a fővárosi költségvetésben. Ehhez jön, pontosabban, jöhet még az a céltartalékként félretett 40 millió forint, aminek átcsoportosításáról a fővárosi költségvetési rendelet 11. paragrafusának (10) bekezdése szerint "a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvánnyal kötött szerződés módosítását követően" terjeszthető javaslat a közgyűlés elé.

Magyarán Budapest vezetése pillanatnyilag ennyi emelést bír elképzelni büszkeségre és fejfájásra egyaránt okot adó zenekaránál, már amennyiben sikerül új alapokra helyezni kapcsolatukat. Az erről szóló puhatolózás elkezdődött, az említett alapítvány kuratóriumának küldöttsége (Sivó Imre, Terták Elemér és Iványi György, akik valamennyien egy-egy, a BFZ-t szponzoráló, gazdag cég képviseletében kerültek ennyire közel a zenéhez) Schiffer Jánosnál, a főváros kulturális ügyekben illetékes főpolgármester-helyettesénél járt (még a költségvetési döntés előtt), Hetényi István expénzügyminiszter, az alapítvány új elnöke pedig Körmendy Ferenccel, a fővárosi közgyűlés kulturális bizottsága elnökével és Székely Gáborral, a tulajdonosi bizottság elnökével találkozott néhány napja. Az egyelőre nem tudhatni meddig tartó tárgyalássorozatnak sokkal több a tétje 40 millió forintnál. Amiben majd megállapodnak - és valószínűleg meg fognak állapodni, mert minden érintett fél érdeke erősen ezt kívánja -, annak esztendőkre előre tisztáznia kell Budapest és a nevét viselő zenekar viszonyát. Mert abból, ami évek óta a költségvetési pénz nagysága körül zajlik, mindenkinek nagyon elege van. Mindenkinek vannak kapcsolatai a sajtóval, következésképpen minden perpatvart megszellőztetnek a lapok. Nem tesz ez jót senkinek. Sem a fővárosi vezetőknek, akik amiatt őrlődnek, hogyan mutatkozzanak egyszerre a legmagasabb kultúra gáláns barátainak és olyan politikusoknak, akik a világhír elvárásai mellett a nyomorúságos körülményekre hivatkozó többi intézmény elemi érdekeit is szem előtt tartják. Nem tesz jót a zenekarnak sem, ha az előadásaikról, turnéikról, lemezeikről szóló beszámolók helyét a pénzről folytatott civakodásokat taglaló tudósítások veszik át. És főleg rühellik a szponzorok, hogy nevük egy dicsőséges sztori helyett egy botránykrónikához kezd tapadni. Lesz tehát előbb-utóbb valami megegyezés, valami változás, amit végre megnyugtató hírként lehet tálalni - hogy ezt diszkréten teszik-e majd, mint valami igazából szóra sem érdemes formalitást, vagy szponzori emblémákkal a hátuk mögött, látványosan ráz kezet egymással Fischer Iván és Demszky Gábor főpolgármester, azt még nem lehet tudni. Annyi biztos, hogy most a legtöbben csöndet szeretnének a zenekar körül. Persze csöndet mesterségesen teremteni elég nehéz. Ha van hír - mint most a költségvetés elfogadása és a szándék, hogy rendezzék a főváros és a zenekar kapcsolatát -, akkor lesz híradás is.

#2

Hogy ez egy művészi ellentétekkel, személyes ellenszenvekkel és pénzügyi problémákkal teli darázsfészek, azt az utóbbi években, hónapokban fokról fokra durvuló nyilvános megnyilatkozások mellett e cikk elkészültének körülményei is mutatják. A BFZ körüli dolgokban érintett és járatos emberek közül többen csak háttérbeszélgetésre vállalkoztak, ami persze számos használható információhoz segítheti az újságírót, de teljes mértékben természetesen nem helyettesítheti a névvel vállalt megszólalást. Volt, aki írásban kötötte ki, nem járul hozzá a nevére vagy személyére történő hivatkozáshoz. Volt, aki ragaszkodott hozzá, hogy megjelenés előtt olvashassa az egész cikket, hadd lássa, milyen szövegkörnyezetben idéztetnek szavai. Akadt, akinek a titkára egyszerűen képtelen volt időt találni a beszélgetésre.

A legközelebbről érintettek közül Schiffer János azt tette, ami egy mégoly elfoglalt köztisztviselőtől elvárható, válaszolt a feltett kérdésekre, sőt előkotort a szekrényből egy törölhető kazettát is, amikor az első betelt. Kocsis Zoltán - immár az Állami Hangversenyzenekarról Nemzeti Filharmonikus Zenekarra átkeresztelt intézmény új művészeti vezetőjeként - annyit közölt, tartja a Magyar Hírlap február 16-i számában elmondott véleményét, annál többet nem tud és nem is akar hozzátenni az ügyhöz, úgyis késő. Fischer Ivánból majd´ egy órán át dőlt a szó, volt kérdés, amire válaszolt, volt, ami elől kitért, hangoztatta, szívesen elmondaná, hogy szerinte mi itt a lényeg, de az ügy letisztultságára és a BFZ támogatóira hivatkozva leszögezte, nem nyilatkozik. Ezt a Narancs főszerkesztőjének küldött faxban is megerősítette, azzal, hogy örülne, ha a lap "nem csatlakozna a BFZ-vel kapcsolatos zavarkeltéshez", és hogy beszélgetésünk "kizárólag magánjellegű volt".

Sugár András a BFZ-t szponzoráló Westel 900 Rt. vezérigazgatója, a BFZ Alapítvány egyik kurátora. Nevében - még a konkrét kérdés ismerete nélkül - a titkárnője tudatta, hogy Sugár úr már mások érdeklődését is elhárította, nem akar ezekről a zavaros ügyekről beszélni. Miután elfaxoltam, hogy azért kerestem, hogy erősítse vagy cáfolja meg azt az értesülésemet, miszerint a "botrányok" miatt a Westel nem szívesen kötné a nevét a zenekarhoz, s a támogatás megszüntetésén gondolkoznak, sajtó- és PR-igazgatóhelyettese, G. Németh György közölte, a vezérigazgató úr "nagyon szeretné, ha a zenekar költségvetési egyensúlya helyreállna, és megteremtődnének az anyagi feltételek a magas színvonalú művészi munkához. Ugyanakkor az is jó lenne, ha lehetőség nyílna arra is, hogy Kocsis Zoltán a Budapesti Fesztiválzenekarral is felléphessen a művészetbarátok nagy örömére."

A válasz a szponzorálást illetően diplomatikus, Kocsis szereplését illetően idealista. Kocsis Zoltán idén február 14-én adta utolsó koncertjét a Budapesti Fesztiválzenekarral. Aki újra akarja hallani a BFZ-t és egyik alapítóját, már csak lemezen teheti meg, illetve reménykedhet a BFZ óbudai próbatermébe már régen meghirdetett, június 20-i Teadélutánban.

#3

Az egykori Óbuda mozi a BFZ próbaterme, kamara- és gyermekeknek szóló kakaókoncertjeinek a színtere. Egy ideig kedvezményesen bérelte a zenekar, 1994 óta pedig a tulajdonában van, akkor vette meg számára a főváros. Telefonbeszélgetésünk alkalmával Fischer Iván hívott, nézzek meg egy próbát, lássam, hogyan dolgoznak, hisz´ ez a lényeg. Ottjártamkor Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustráját gyakorolták. Mit mondhat erről egy klasszikus zenéhez nem értő skribler? Hogy mennydörögtek az ütősök? De még mennyire. Hogy a karmester minden nüanszot hallott, amit én nem? Naná. Hogy megdicsérte, ha valami szépen sikerült, megismételtette, ha valami nem úgy szólt, ahogy kellett? Hát persze. Hogy a próba oldott hangulatban folyt, volt nevetés és csendre intés, koncentráció és kottatartóra tett könyv olvasása sutyiban? Na igen. A magyar zenész - miként Schiff András megfogalmazta - "ösztönösen tehetséges" (különben nem ülhetne a BFZ-ben) és "sokszor fegyelmezetlen" (pár éve valamelyikük petárdát robbantott, miközben a világhírű Heinz Holligerrel próbáltak). A karnagynak rendet kell tartania, akárhogy is, és függetlenül attól, ki mit gondol róla egyébiránt, Fischer Iván tökéletesen tudja, hogy rend nélkül nem lehet.

Látja, rosszakaróink minden rosszindulata ellenére ezt csináljuk egész nap, gyakorlunk, mondja a szünetben a karmester. És hozzáteszi, ha hamis rágalmakra vetemednék, az pert vonna maga után. A zsibongás elül, a próba folytatódik. A próbaterem ajtaján az időbeosztás, a hirdetőtáblán gyakorlati tudnivalók, útlevél-meghosszabbítás, ilyesmik, júliusban irány Salzburg, az Ünnepi Játékok, augusztusban az USA. Az élet megy tovább. Csak egypár bekeretezett külföldi hangverseny- és lemezplakát utal arra a lépcsőházban, hogy ki mindenki maradt el a Fesztiválzenekar mellől az utóbbi években. Nemcsak Solti György, aki tiszteletbeli vendégkarmesterként a BFZ-vel vette fel mesterei, Weiner, Kodály és Bartók előtt tisztelgő albumát, s akinek budapesti emléktábláját március 28-án leplezik le. Nemcsak Kocsis Zoltán, az egykori alapító, aki a BFZ frissíteni elfelejtett internetes lapján még március közepén is mint első vendégkarmester, szólista és kamarazenész szerepelt. Hanem Eötvös Péter zeneszerző, karmester is - miként a zenekarhoz írott levelében megfogalmazta -, a tervezésből való kihagyása, a kommunikáció és információáramlás hiányosságai, a szakterületét érintően közte és Fischer Iván közötti felfogásbeli eltérések miatt.

#4

Fischer Iván és Kocsis Zoltán kapcsolata mostanra olyan mélypontra süllyedt, hogy azon ez a cikk már csak akkor ronthatott volna, ha valamelyikük vagy mindkettejük itt akarta volna folytatni a kitálalást. Nem érezték szükségét, és igazuk van.

Annak illusztrálására, hogy mennyire mélyen van ez a pont, álljon itt egy történet, amit nem tőlük, de hiteles forrásból hallottam: Kocsis legutóbbi (utolsó) BFZ-fellépésének honoráriumát állítólag 80 ezer forinttal csökkentették, mert állítólag nem vett részt az előre kiírt próbán, Rómában szerepelt, s ezt menedzsere útján állítólag közölte is a BFZ-vel, amely azonban állítólag a zenekari tagokra érvényes rendet alkalmazta vele szemben, nem pedig a vendégművészekre érvényest (tehát megadták a próbaidőt, nem pedig közösen egyeztek meg benne).

Holott Kocsis akkor már kívül volt. 1998. január elsejével ugyanis szerződést bontott vele Fischer Iván, erről szóló levelét a Népszava közölte (egy héttel az utolsó közös hangverseny után, február 22-én). Ebben Fischer sajnálatát fejezi ki, amiért az újságból tudta meg, hogy Kocsis elvállalta az ÁHZ (NFZ) zenei vezetését, és közli, hogy a jövő szezontól karmesterként nem, csak szólistaként számítana rá.

E Fischer-levél publikálását előzte meg Kocsis Zoltán már említett nyilatkozata a Magyar Hírlapban (február 16.), ahol a zongoraművész valószínűtlennek nevezte, hogy a jövőben bármilyen formában együttműködne a BFZ-vel, a zenekari légkört Fischer kritizálhatatlansága miatt egészségtelenként jellemezte, sőt Fischer Iván mesterségbeli tudását is megkérdőjelezte azzal a fordulattal, hogy megoszlanak róla a vélemények.

Ami persze egyfelől igaz, természetesen a művészetben mindenről megoszlanak a vélemények, másfelől viszont legalább akkora mélyütés, mint amilyen pitiáner az állítólagos honorcsökkentés.

Valaki közhelyes, de nagyon találónak hangzó hasonlattal egy euforikus boldogsággal induló és mérgezett nyilak lövöldözésébe torkolló, elkerülhetetlenül válással végződő viszonyhoz hasonlította Fischer és Kocsis kapcsolatát. Amikor a felek már a másik neve hallatán idegbajt kapnak, és nincs erő, amely összetarthatná őket, még életük (egyik) főműve, közös édes gyermekük, a zenekar sem, amelyet együtt segítettek világra, és együtt neveltek, hogy a lehető legjobb legyen. Hiába próbálták megmenteni a frigyet a család (jelen esetben az alapítványi kuratórium) tagjai, a kompromisszum, hogy az egyik (Kocsis) átengedi az irányítást a másiknak, hátrább húzódik, ritkábban látja a gyereket, csak ideig-óráig működött 1997-ben. És lehet, hogy ha ez így tényleg nem mehetett tovább együtt, akkor jobb lesz külön. A BFZ zenészeit nem osztja meg többé a kettős hatalom, Fischer is, Kocsis is úgy vezetheti tovább a maga zenekarát, ahogy a legjobbnak véli. Fischernek tartania, netán emelnie kéne a szintet, Kocsisnak fellendítenie az NFZ-t. Mindez egészséges rivalizálást hozhat a hazai nagyzenekari élet következő éveibe, megspékelve azzal a pikantériával, hogy Kocsis nemcsak Eötvös Pétert tudhatja maga mellett, hanem vendégkarmesterként Fischer Iván testvérét, Ádámot is.

# 5

Izgalmas lesz látni, miként alakul a jövő zenéje, de az sem érdektelen, hogy hol és miért romolhatott meg a múlt. Talán nem járunk nagyon messze az igazságtól, ha a gyakorlati zenei véleménykülönbségek fölerősödését Kocsis Zoltán és Fischer Iván között arra az időre tesszük, amikor Kocsis ambicionálni kezdte a vezénylést is. Innen datálódhat a zenekar kettős szakmai irányítása, ami egy idő után tarthatatlanná vált. Nyilván nem ez a szándék vezette, de lehet, hogy Kocsis Zoltán belegyalogolt Fischer Iván lelkébe, amikor kézbe vette a karmesteri pálcát. Lehet, hogy Fischer Ivánt idegesítette, hogy Kocsis azon a zenekaron tanul meg vezényelni, amelynek, érzése szerint, inkább ő, Fischer adott fazont. Lehet, hogy úgy érezte, Kocsis más irányba vinné el a zenekart. Lehet, hogy a tudatalattijába az fészkelt be, hogy ettől kezdve kevésbé van rá szükség. És kívülről úgy tűnik, azt érezhette, bizonyítania kell, hogy a Fesztiválzenekar is megvan Kocsis Zoltán nélkül, hogy a zongoraművész is lecserélhető. Ilyen olvasata is lehet annak, hogy a Fischer dirigálta BFZ Kocsis régi riválisával, Schiff Andrással is lemezre vette Bartók zongoraversenyeit, amelyeket korábban Kocsissal (a Kocsis-féle verziót eredetileg a BFZ-t alapítása, 1982-83 óta támogató Hungaroton és a Philips jelentette meg, a Schiff-féle verziót a Teldec, mely a Philipshez és a Deccához hasonlóan a PolyGram érdekeltségébe tartozó kiadó).

Lehet, hogy Kocsis és Fischer elhidegüléséhez hozzájárult az is, hogy Eötvös Péter elsősorban azért távozott a Fesztiválzenekartól, mert nem tudta megvalósítani új zenei elképzeléseit - hogy ezt Kocsis mennyire sajnálhatta, azt jelzi, hogy éppen a huszadik századi repertoár erősítése végett hívta meg mai zenekarához, a Nemzeti Filharmonikusokhoz. (Eötvös 1995-ös távozása miatt egyébként a BFZ Alapítvány több muzsikus kurátora otthagyta a testületet, például Jeney Zoltán és Wilheim András.)

# 6

A Budapesti Fesztiválzenekar nemzetközi rangját jelzi, hogy a Fischer és Kocsis, illetve a zenekar és a főváros közötti konfliktusban külföldi személyiségek is hallatták hangjukat. A sajtóban megjelent közlések a BFZ és Fischer Iván, illetve Körner Tamás igazgató érdemeit taglalták. A Magyar Hírlapban - melynek kiadója, a Magyar Hírlap Lap- és Könyvkiadó Rt. a BFZ "médiaszponzora" - Kocsis ominózus nyilatkozata után három nappal Costa Pilavachi, a Philips Classics Productions elnöke, rá újabb négy nappal Lord Rothermere, a Nemzetközi BFZ Alapítvány elnöke szinte szó szerint ugyanúgy fogalmazott levelében: "A Fischer Iván irányította Budapesti Fesztiválzenekar korunk nagy zenei >>sikertörténeteA Philips Classics igazgatójának levele fölvetett néhány kérdést, ezeket elfaxoltam Amszterdamba, s Costa Pilavachi nevében, Ida Wesselman aláírásával kaptam rájuk választ. Kiderült, "a Philips Classics természetesen tisztában volt Kocsis Zoltán és Fischer Iván nézeteltéréseivel. De mint egy válásnál, az ember nagyon keveset tehet!" Megkérdeztem, miért érezte fontosnak, hogy egyáltalán állást foglaljon a nyilvánosság előtt (a Fischer Iván vezette BFZ oldalán), és az, hogy Kocsis művészi érdemeit meg sem említette, vajon azt jelenti-e, hogy ő szóló előadóként nem annyira fontos a kiadó szempontjából, mint a Fesztiválzenekar. "Mi nem foglalunk állást két nagy művész nézeteltéréseiben - szólt a válasz. - Mindazonáltal egyik fél részéről sem tartom építő jellegűnek, hogy érzéseiket a sajtón keresztül szellőztessék meg. Természetesen nem anti-Kocsis levelet írtam, hanem egy csodálatos zenekar, rátermett zeneigazgatója és profi menedzsere védelmében. Kocsis Zoltán bizonnyal a világ egyik legkiválóbb művésze, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig, amelyet Fischer Ivánnal együtt hozott létre, nagy sikertörténet. Szerencsés Budapest, hogy ennyi tehetsége van!" Arra a kérdésre, hogy mi lesz a sorsa annak a Mozart-lemeznek, amit (még 1996 őszén) Kocsis és a BFZ fölvett, a következő válasz érkezett: "Kocsis Zoltán Mozart-concertóinak lemeze afféle próbavállalkozás - nem terveztük teljes ciklussá bővíteni, különösen nem a mai, kedvezőtlen piaci viszonyok között. Meg fogjuk jelentetni, de nincs még kitűzve az időpontja, 1998-ban vagy 1999-ben."

# 7

Lord Rothermere, Costa Pilavachi és Claudio Abbado üzenete, valamint Fischer Iván Demszky Gábornak írott nyílt levele az ÉS-ben egyaránt a fővárosi költségvetés előkészítésének szakaszában látott napvilágot. Ez a periódus legalább négy éve arról szól, hogy a főváros nem emeli elvárható mértékben a zenekari fizetésekre fordítható összeget, s ezzel veszélyezteti a világszínvonalú működés jövőjét, így nem lehet lesz itthon tartani a legjobb zenészeket. A támogatás abszolút értékben - de az inflációnál mindig lassabban - emelkedő számai reálértékben kétségtelen csökkenést mutatnak. A fővárosi hozzájárulás ma a BFZ éves működési költségeinek egyharmadára elég, a többit a zenekar saját bevételei, az aktuális szponzori támogatások, valamint az alapítók és szponzorok által letett és lekötött tőke kamatai fedezik. A zenekar számítása szerint ha az induló támogatást vesszük alapul (Budapest 1992-ben fogadta intézményévé a BFZ-t), akkor ma 100-120 millió forinttal többet kellene adnia a fővárosnak annál, mint amennyit ad. Ennyi nincs, ennyit nem tudunk kipasszírozni a közgyűlésből, honnan, kitől vegyük el, így a politikusok. A vita idén odáig fajult, hogy a fővárosi kulturális bizottság januári ülésén Schiffer János főpolgármester-helyettes zsarolásnak nevezte azt, ahogy a BFZ igazgatói posztját újra megpályázó Körner Tamás a hiányzó milliók garantálásához kötötte a maga jelentkezését. El is lett utasítva (hivatalosan, a főváros felől nézve nem is ő a BFZ igazgatója, gyakorlatilag mégis "menedzserigazgatóként" tevékenykedik). A BFZ tiszteletjegy-megvonásban részesítette Schiffert és Körmendyt, a kult. biz. elnökét. Az alapítvány kuratóriuma megfeddte Fischert, aki a Demszky főpolgármester hivatala által kiadott közlemény szerint a zenekar jövőjét "veszélyezteti külföldről adott felelőtlen nyilatkozataival".

Hasonló mélypontra csúszott tehát a főváros és a zenekar viszonya, mint Fischeré és Kocsisé. Ott válás lett a dologból. Itt elindult egy precíz házassági szerződés előkészítése. Egy nemrég lezajlott revizori vizsgálat visszaélést nem állapított meg a BFZ-nél, de Hetényi István, az alapítvány kuratóriumának új elnöke és néhány régebbi kurátor is a kapásból plusz 40 millió forintot is jelentő, új együttműködési megállapodás kidolgozása előtt szeretné tisztábban látni a zenekar, alapítványai és a főváros egymáshoz kapcsolódásának jelenlegi rendszerét, a közöttük áramló pénzek mozgását. Hetényi ezért belátható időn, egy-két hónapon belül vár egy a "számviteli metodikát" leíró anyagot.

Schiffer János szerint mérlegelik, hogy maradjon-e közintézmény, esetleg közalapítvánnyá vagy még inkább közhasznú társasággá alakítsák át a BFZ-t, de - a város és a zenekar 1992-es megállapodásától eltérően - az új szerződésben mindenképpen "egyértelműen" rögzítenék a két fél kötelezettségeit és a támogatás évenkénti emelésének módját, hogy többé ne lángolhasson fel menetrendszerűen a régi vita. Ez persze önmagában nem jelentene nagyságrendileg több pénzt Budapest részéről, de talán nyugi lenne a Fesztiválzenekar körül.

Szőnyei Tamás

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1998/12. (03. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra