Budapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség központja

Belpol

A döntést Szijjártó Péter jelentette be, aki kitüntetést kapott "a vizes sportok érdekében végzett munkájáért".

Jóváhagyta a Nemzetközi Úszószövetség (WA) kongresszusa az elnökség egyhangú döntését a jelenleg a svájci Lausanne-ban működő szervezet székházának Budapestre költözéséről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a japán Fukuokában a tárca közleménye szerint.

A felek aláírták a szervezet székházának Budapestre költözéséről szóló megállapodást, majd Huszain al-Muszallam elnök kitüntetést adott át Szijjártó Péternek a vizes sportok érdekében végzett munkájáért.

A miniszter üdvözölte a döntést a szervezet budapesti költözéséről, és arról számolt be, hogy

Magyarországon már most is két nemzetközi sportszövetségnek van központja, emellett tíz nemzetközi szervezetnek, amelyek közül nyolc az ENSZ-hez kötődik.

Kiemelte, a kormányzat kész

15 éven át ingyen biztosítani a helyszínt a Nemzetközi Úszószövetségnek, emellett adókedvezményeket és mentességet nyújtanak a szervezetnek, valamint kész megkezdeni az egyeztetéseket a szükséges infrastrukturális beruházásokról.

A döntést a jelenleg is zajló fukuokai 20. vizes világbajnokságon jelentették be, amelyet 2021-ben kellett volna megrendezni, ám a koronavírus-járvány miatt Japán végül elhalasztotta azt. Így tavaly rendkívüli vb-re került sor, amelynek Budapest lett a házigazdája.

Szijjártó büszke rá, hogy 2017 és 2022 után Magyarország 2027-ben is vizes világbajnokságot rendezhet, így tíz éven belül "mesterhármast" ér el. "Ezt örömmel tettük és tesszük, készek vagyunk bármilyen rendezvényt azonnal megtartani" – közölte.

Mindemellett méltatta a vizes sportokban elért magyar eredményeket, elmondta, hogy hazánk 37 olimpiai aranyérmet nyert úszásban és 9 másikat vízilabdában, a világbajnokságok összesített éremtábláján pedig hetedikek vagyunk. Hozzátette, újabb rekord fog születni idén, ugyanis Jakabos Zsuzsanna már a kilencedik világbajnokságán vesz részt, ami példátlan a magyar úszók között. "Minden túlzás nélkül mondható, hogy mi, magyarok úszónemzet vagyunk, úszók nemzete vagyunk, s ugyanez igaz a vízilabdára is" – tette hozzá Szijjártó.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.