Cáfolja a minisztérium, hogy a HM ösztöndíjasaként tanult Orbán Gáspár a brit elitakadémián

  • narancs.hu
  • 2021. január 27.

Belpol

De azt nem árulták el, hogy akkor miből tanult. 

„Megerősítjük, hogy a három magyar állampolgár közül az egyik személy a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár volt. Ugyanakkor cáfoljuk, hogy a képzésen résztvevők HM ösztöndíjasként vettek volna részt” – írta a Honvédelmi Minisztérium (HM) a hvg.hu közérdekű adatigénylésére. 

A Telex számolt be arról még pár hete, hogy Orbán Gáspár a brit elitakadémia, a Sandhurst Királyi Katonai Akadémia ösztöndíjasa volt. A lap azt írta, hogy a miniszterelnök fia minisztériumi ösztöndíjasként, tehát közpénzből tanult a brit akadémián. Ezt az állítást cáfolta a HM a hvg.hu megkeresésére, arra azonban nem tért ki válaszában, hogy akkor ki állta a kormányfő fiának külföldi tanulmányait. 

A minisztérium továbbá azt írta, a jelentkezésre a szolgálati út betartásával, az állományilletékes parancsnok felterjesztése alapján, az adott szakterületért felelő szerv (szakmai felelős) jóváhagyásával kerülhet sor az ösztöndíjasok kiválasztására. „Az állományilletékes parancsnok a kiválasztás során figyelembe veszi a jelölt egyéni motivációját, alkalmasságát, nyelvi felkészültségét, végzettségét, tervezett beosztását, feladatkörét, szakmai előéletét, ideértve a polgári életben szerzett tapasztalatot is” – írta a HM. A külföldi képzésen történő részvétel feltétele tanulmányi szerződés megkötése, valamint a munkáltatói jogkör gyakorló (állományilletékes parancsnok) döntése (vezénylési parancsa).

Orbán Gáspár tanulmányaival kapcsolatban lapunk is küldött kérdéseket a honvédelmi tárcának, de ezidáig nem kaptunk választ.

 

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.