CKP: A státusztörvény nem szolgálja a minőségi oktatást

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 9.

Belpol

A tanárhiány elfedésére és a renitensek kiakolbólítása a cél a szervezet szerint.

Mélységesen felháborítja a Civil Közoktatási Platformot a státusztörvény végrehajtási rendelete és annak szakmai egyeztetési módja. A 84 oldalas rendeletet a nyár közepén bocsátották társadalmi egyeztetésre, érdemi indoklás, összefoglaló és hatásvizsgálat nélkül. Nem használták ki a jogszabály által adott lehetőséget a koncepció egyeztetésére, illetve a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel való közvetlen egyeztetése. „Különösen felháborítónak tartjuk, hogy a tanárok munkáját, díjazását, munkajogi helyzetét részleteiben szabályozó rendelettervezetet a szakszervezetekkel való előzetes egyeztetés nélkül alkották meg” – kommentálta a szervezet.

A státusztörvényhez hasonlóan, ennek a rendeletnek is kiemelt célja a tanárhiány elfedése – írják. Míg a státusztörvény az általános hiányt hivatott elfedni, e rendelet 9-23. paragrafusai a képzettségi követelmények enyhítésével a szaktanárhiány elfedését szolgálja. Bár köztük néhány valós megoldás is lehetne, a többségük elfogadhatatlan. Ki gondolja komolyan, hogy egy földrajztanár 120 órás továbbképzéssel, vagyis mondjuk egy nyári, egy hónapos intenzív tanfolyam elvégzésével középiskolában tanítani tudja a fizikát, fel tud készíteni az érettségire, sőt érettségiztetésre is alkalmas, vagy ugyanezt meg tudja tenni egy fizikatanár a biológia tantárggyal.

Felháborító, hogy az idéntől száznál több, a későbbiekben feltehetőleg még több iskolában bevezetendő honvédelem tantárgyat legfeljebb érettségivel rendelkező őrmesterek is taníthatják.

Az óvodai nevelést lehetetleníti el, hogy a délutáni nevelőmunkához elég lesz a dajkák jelenléte.

A tanárok további létszámcsökkenését fogja okozni az eskü kötelezettségének bevezetése – vélekednek. „Nem tudjuk, mit fog tartalmazni az eskü szövege. Ha csak annyit, hogy a gyerekek érdekét kell szem előtt tartani, akkor az eljárás felesleges, ha viszont világnézeti jellegű elköteleződést is jelent, akkor megengedhetetlen. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy éppen a renitensek felmondása a cél.”

A Civil Közoktatási Platform állásfoglalása szerint nem jó, hogy az igazgatói pályázatok esetén nem kerül vissza a korábbi véleményezési jog, a miniszteri döntést továbbra sem kell indokolni. A rendelet nem pontosítja, hogy hogyan kell differenciálni a törvény által lehetővé tett széles sávokon belül, csak a gyakornoki fizetés alsó határát és a helyettesítési óradíjat adja meg. A NOKS-osok esetén az szerepel a rendeletben, hogy a költségvetés csak a garantált bérminimum 110%-át biztosítja. „Ez borzasztóan kevés például egy gyógypedagógiai asszisztens esetén, aki a piaci szférában ennél lényegesen többet tud keresni” -  írják.

A pedagógusok minősítési rendszerének elavult szemlélete sem változott a jelenlegi gyakorlathoz képest, vagyis továbbra sincsenek a státusztörvényben a minőségi oktatást érdemben szolgáló elemek

– zárul a közlemény.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.