Nem akármilyen látványosság tárult a felcsúti arénába május 31-én gyanútlanul betérő turista elé: a 17. Mundiavocat világbajnokság fináléja. Mivel a magyar sajtó bűnös módon elhallgatta a történelmi léptékű eseményt, ezért kénytelenek vagyunk Mészáros Lőrinc szavait idézni, aki korábban így világította meg – a Puskás Akadémia honlapjának nyilatkozva – a Mundiavocat fontosságát: „A sikeres rendezéshez szükségünk lesz állami és budapesti segítségre is, ám ez többszörösen megtérül majd, hiszen a tíz napig Magyarországon tartózkodó résztvevők által itt elköltött pénzekből csak az adókból százmilliós nagyságrendű bevétele származik a fővárosnak és a központi költségvetésnek.”
| ||
Pierre Lusinchi, a kétévente rendezett, állítólag mintegy kétezer jogászt megmozgató rendezvényt szervező Corporate Sport Organisation igazgatója ugyanott így beszélt: „Biztosak vagyunk abban is, hogy az akadémia alapítója, Orbán Viktor miniszterelnök úr támogatni fogja az eseményt, hiszen maga is jogász és pályára is lépett 2000-ben a marrákesi Mundiavocat meccsein a budapesti ügyvédek csapatában. Remek csapatuk volt, úgy emlékszem, döntőt játszottak az argentinokkal. A döntésünk mellett szólt az is, hogy az akadémia menedzsmentje nagyon profi, tetszett nekünk a rugalmasságuk és az elkötelezettségük. (…) Mindez nagyon erős imázsmarketing lesz az országnak és a Puskás Akadémiának is, hiszen körülbelül nyolcvan csapat érkezik a földkerekség minden részéről.”
– Ha nincs kártyájuk, akkor balra legyenek szívesek – a beléptetés szívélyes, de egyelőre nem tudjuk meg, kik melegítenek a pályán. – Én is most vagyok itt először – szabadkozik a biztonsági őr. De nemsokára kiderül, hogy Brazília és Törökország jogvégzett focisai szállnak ringbe a bajnoki címért. Bevásárolunk szotyiból, és helyet keresünk a lelátón, ami nem is olyan könnyű: a bőség zavarba ejtő. Bár a mérkőzés ingyenes, a mezei drukkerek oldalán alig negyvenen szállingózunk; szemben, a „kártyás” lelátón háromszázan lehetnek – ők állítólag a hozzátartozók és afféle közepesen fontos emberek (nem VIP-k). A hangosbemondóban nemcsak a külföldi játékosokat mutatják be, hanem arról is megemlékeznek, hogy e pillanatokban ért véget a Felcsút–Kecskemét rangadó. A Puskás Akadémia idegenben 2:1-es győzelmet aratott, „nekik is szóljon a taps” – így a konferanszié, mire tíz pár tenyér csattan a mi oldalunkon.
Maga a meccs tetszetős, az a látszat keletkezik, hogy Brazíliában és Törökországban az ügyvédek is jobban rúgják a bőrt, mint nálunk a profik. A brazilok elég agresszívek, sokat szabálytalankodnak, bár kapusuk az első néhány percben két forró helyzetet is szépen ment, az elkerülhetetlenül beütő tizenegyest nem tudja hárítani. Szemben feldübörög az „Óóó, Türkiye”, a brazilok szerényebben verik a tamtamot, a mi oldalunkon meg mindegy, csak történjék valami. A mérkőzés meglepetésre kétszer 35 perc – ami valahol érthető, végtére is drága az ügyvédi óradíj. A második félidő nem túl eseménydús. A magyar nézők egy része elpárolog, de érkezik a túloldalról egy sornyi illatos brazil ügyvédfeleség, akik ékes portugál nyelven szapulják a bírót. Hiába, a brazilok későn kapják össze magukat, a törökök végül kifetrengik a győzelmet. Óvást egy ügyvéd sem nyújt be.
| ||
A mérkőzés után méltó díjátadó következik, minden kategóriában három (inkább két és fél) nyelven eredményt hirdetnek, a bajnokot ragyogó szalagesővel borítják be. Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia elnöke, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és más nobilitások átadják a gólkirály, a legjobb kapus, a legjobb csapat, a „legjobb fairplay csapat” és ki tudja még, hány jópofa kategória díjait, végül levetítik a 17. Mundiavocat legszebb pillanatait megörökítő kisfilmet. A kongó lelátót elszántan őrzik a biztonsági őrök. A kártyás oldalon még tart kicsit az örömködés, majd program szerint 21 óra 15 perckor tűzijáték zárja a nagyszabású eseményt. Ezt azonban a mezei szurkolói oldalon már csak négy fő – a tudósító és családja – tekinti meg.
