Gyurcsány az MSZP-ben! Ja, mégsem.

Belpol

Jön Gyurcsány, visszaveszi az MSZP-t! Ezt a baromságot a jobboldali média találta ki magának, hogy nagyokat rejszolhasson rá. AZ MSZP-nek per pillanat egykori vezére a legkisebb baja.

„Vigyázz, pártelnöki motor!” – mondta egy kolléga szombat délelőtt az MSZP Jókai utcai székháza előtt. Mesterházy Attila érkezett a piros Hondán, majd jó kötésű ember jelent meg valami olyat mormolva, hogy biztonságba helyezi a járgányt. Arrébb is rakta vagy negyven centivel.

Érkeztek a választmányi tagok, de személyi kérdésekben senki nem nyilatkozott a várakozó újságíróknak, „majd bent a zárt ülésen”, szabadkoztak. A kiszivárgott hírek szerint odabent tényleg sokan beszéltek sokfélét. Mesterházy Attila megtartotta a búcsúbeszédét – megtapsolták –, majd eltolta a (motor)biciklit, távozott. Gőgös Zoltán bírálta Kovács Lászlót egyebek mellett amiatt, hogy az EP-kampányban a DK rendezvényén vett részt. Kovács szerint az közös rendezvény volt. Eztán az elnökség mesterházysta szárnyához sorolható Gúr Nándor csesztette Kovácsot, szánalmasnak nevezve annak magyarázkodását, amire felhördült a hallgatóság – vagyis jól elvoltak egymás közt. Az elnökség másik (túloldali) tagja, Kunhalmi Ágnes csak egy pillanatra tekintett vissza, azt is azért, hogy vitáik dacára megköszönje Mesterházy Attilának a közös munkát. Aztán azt mondta, be kell fejezni a „generációs populizmust”: annak idején az öregeket léptették hátra, most viszont a fiatalok nyakába varrva mindent, nem kellene átesni a ló túloldalára.

Amúgy pillanatok alatt megszavazták, hogy július 19-én üljön össze a kongresszus. Aztán már csak azt kellett tisztázni, hogy ki vezesse az MSZP országos választási bizottságát (ovb), amely választások idején a legfőbb testület, és amelyet a praktikum és a szokásjog alapján a pártelnök szokott irányítani. Eddig Mesterházy Attila vezette, ám erről is lemondott.  Így hát hirtelen ötlettől indíttatva fölkérték a teremben ülő ovb-tagokat, kézfelemeléssel szavazzanak az ovb-utódról, aki természetszerűleg a választmány elnöke, sőt – ellenkező kijelentés hiányában – a legfelső vezetői poszt egyik várományosa, Botka László lett.

Botka László

Botka László

Fotó: MTI

Az ovb – mellyel azonos funkciójú grémium a párt minden szintjén megalakul – kampányidőszakban funkcionál. Hogy az MSZP-nél az mikor kezdődik, azt a párt elnöksége állapítja meg. Ezzel hatásköreinek meghatározó részét – ahogyan helyi viszonylatokban is az adott vezetőség – át is adja; például az ovb elnöke vezeti a más pártokkal folytatott tárgyalásokat. Az MSZP-nek egyébként kifejezetten jól jött, hogy választási év van (országgyűlési, EP, önkormányzati), és az elnökség tavasszal úgy határozott, hogy egész évre mandátumot ad az ovb-nek. Ezért is tarthatta meg élpozícióját e testület akkor is, amikor ezen a héten a párt vezetősége összeomlott. Olyannyira összeomlott, hogy még (már) elnökhelyettese sem volt, aki pedig valamilyen szinten kormányozhatná a pártot a kongresszusig – ha valaki ugyanis nem emlékezne rá, ezt a tisztséget Simon Gábor viselte.

Az alapszabályból fakadóan az ovb tagja az MSZP elnöke, elnökhelyettese, mindahány alelnöke, az országgyűlési frakció vezetője, a pártigazgató, a kampányfőnök, továbbá az országos választmány vezetője, amely testület további tagokkal gyarapíthatja az ovb-t. Amit – mivel kiestek az elnökségi tagok – meg kellett erősíteni. Kimaradt tehát Gúr Nándor. Bent maradt Harangozó Tamás, de immár frakcióvezető-helyettesi minőségében. E parlamenti tisztséget viselő kollégájuk, Lukács Zoltán és – a képviselőcsoportot ideiglenesen irányító Tóbiás József – eddig is szintén tagja az ovb-nek. Most az ugyancsak frakcvezhely. Tóth Bertalant is beválasztották. Ami kimondva-kimondatlanul azt is jelzi: az ovb mellett az új elnökség felálltáig a frakció jeleníti meg a működő MSZP-t. Ugyanakkor – az általános interpretációval ellentétben – nem Botka László most az MSZP vezetője, hanem Mesterházy Attila – ő ugyanis a kongresszustól kapta megbízatását, és annak is adhatja vissza.

És hogy a kongresszus kinek adja majd? Botka László azt érzékeltette beszédében, hogy inkább a választmányt vezetné továbbra is, meg persze Szeged mindenek fölött. Hiller István – akit szintúgy sokan kapacitálnak – egyértelműen kiszállt az elnöki castingból. Vezető tisztséget, mondjuk egy eddiginél nagyobb súlyú országos választmány elnökségét azért elvállalná – de ezt is inkább csak sugallta, mint világosan kimondta. Úgyhogy kizárásos alapon egyelőre Tóbiás Józsefet tartja majd’ mindenki a legkomolyabban szóba jöhető jelöltnek.

Miközben Gyurcsány Ferenc erősen kukucskál befelé az MSZP-székházba, legalábbis a szenzációs értesüléseket egymástól átvevő jobboldali és közszolgálati (a kettő persze ugyanaz) média szerint. Sőt Gyurcsány lényegében már át is vette az irányítást, és majd az átmeneti elnökösködést bevállaló Hiller István közvetítésével vonul be a Jókai utcába. Az önfejű Hiller azonban keresztülhúzta ezt a forgatókönyvet, de semmi gáz, az újabb „értesülések” szerint immár Steiner Pál segít Gyurcsány diadalmas visszatérésében. Ez még nyilván eltart majd egy darabig, hiszen arrafelé mindenről Gyurcsány kattan be mindenkinek; ennyiszer még Móricka sem gondol ugyanarra.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.