Csepeli belharc: választási megállapodást javasol a Fidesz

  • narancs.hu
  • 2024. március 11.

Belpol

Évek óta dúl a küzdelem Németh Szilárd Fidesz-alelnök és Borbély Lénárd polgármester között, de most megállapodhatnak. 

A csepeli Fidesz–KDNP a baloldal hatalomra kerülésének megakadályozása érdekében önkormányzati választási megállapodást javasol Borbély Lénárdnak – írja a pártszervezet közleménye nyomán a Magyar Nemzet. Mint fogalmaznak, félre kell tenni minden vélt vagy valós ellentétet, múltbéli és jelenlegi sérelmet, az egyéni érdekeket.

Azt javasolják, hogy Borbély Lénárd vagy Dudás Zoltán polgármesterjelölt lépjen vissza a másik javára.

Az ajánlat szerint a visszalépett polgármesterjelölt a tizenkettőből hét egyéni képviselői körzetet nevezhet meg, ahol az induló polgármesterjelölt visszalépteti saját jelöltjeit, és egyetlen egyéni képviselői körzetben sem indulnak egymás ellen. De a jelölőszervezeteik külön-külön választási listát állítanak. „Kijelentjük és garanciát vállalunk, hogy az önkormányzati választás során nem működünk együtt Gyurcsány és Soros kitartottjaival, a baloldallal. Viszont nem kampányolunk egymás ellen” – olvasható a közleményben. 

Meglepő fordulat ez a két csepeli erős ember, Németh Szilárd Fidesz-alelnök és Borbély Lénárd polgármester küzdelmében, ugyanis már évek óta feszültség van közöttük, melynek eredményeképpen Németh kiebrudalta Borbélyt a csepeli Fideszből. Sokáig nem úgy tűnt, mintha lenne arra sansz, hogy megállapodnak egymással. 

A Fideszől szintén kitett Ábel Attila alpolgármester nemrégiben azt mondta az ATV studiójában – illetve bemutatott egy e-mail üzenetet –, hogy a csepeli önkormányzat vezetőinek a koronavírus miatt bevezetett rendkívüli jogrendet kihasználva át kell adnia Németh Szilárdnak mintegy 12 milliárd forintnyi önkormányzati vagyont, ezt viszont hűtlen kezelésnek hívják. Az alpolgármester szerint a párton belüli hierarchiában Németh felettük áll, és az a célja, hogy a közvagyont magánvagyonná tegye.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.