Csintalan Sándor elvtárs visszalépett az MSZP-be

  • narancs.hu
  • 2023. június 14.

Belpol

Korábban volt a párt ügyvezető alelnöke, aztán 2007-től tíz éven át Fidesz-tag is, de már nem az.

„Rendkívül nagy megtiszteltetés számomra, hogy társelnökként én köszönthetem Csintalan elvtársat a közösségünkben, abban a közösségben, amely számára mindig nagyon fontos, hogy tudja, hová tart, de soha ne felejtse el, hogy honnan indult” – mondja Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke azon a videón, amely arról szól, hogy Csintalan Sándor ismét tagja lett a Magyar Szocialista Pártnak.

A politikus a szocialisták kecskeméti városi szervezetébe lépett be.

Herczog Edit, a párt korábbi EP-képviselője ajánlotta tagnak, erre ő is büszke. Herczog szerint ez a pillanat fordulópont lehet az MSZP történetében, innentől kezdve nem mennek tőlük, hanem jönnek hozzájuk az emberek.

Komjáthi pedig azt mondta Csintalanról, hogy az ilyen emberek tudják a pártot horgonyként a múltjához és az értékeihez kötni. A veterán szocialista politikus munkájára a kecskeméti szervezet már a jövő évi önkormányzati választásokon számít.

 

„Ha én nem, akkor ki? Ha nem most, akkor mikor?” 

– mondta döntéséről Csintalan Sándor.

Érdemes megnézni a másfél perces videót. 

 

A Telex a hír kapcsán megjegyzi, hogy Csintalan Sándor az MSZP elődjének, az állampárt MSZMP-nek lett a tagja 1977-ben, és 1990-ben csatlakozott az MSZP-hez. Tagja lett a párt országos elnökségének, 1994-ben pedig ügyvezető alelnök lett. 1998-ban még egyéni országgyűlési képviselői mandátumot szerzett Budapesten, de aztán háttérbe vonult, a ciklus végén távozott a pártból. 2007-ben tagja lett az MSZP legnagyobb vetélytársának, a Fidesznek, ahol tíz éven át kitartott. Jó ideig műsort vezetett a Hír Tv-ben, és a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorában szerepelt. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.