Csoportos létszámleépítés van az Állami Számvevőszéknél

  • narancs.hu
  • 2024. május 13.

Belpol

Van, ahol az adott részleg 10 százalékától is megválnak.

Csoportos létszámleépítést jelentett be az Állami Számvevőszék (ÁSZ) május elsejei hatállyal

– vette észre a 24.hu. A lap kérdésére a szervezet elismerte, hogy összesen 42 főt érintett a leépítés, az okok között pedig a működés hatékonyabbá és takarékosabbá tételét, az adatalapú, a digitalizáció eszköztárát is felhasználó, felügyeleti jellegű intézmény kialakítását említették.

Úgy fogalmaztak, "az ÁSZ elnöke szervezeti egységenként áttekintette a meglévő státuszokat és munkaköröket, majd az intézmény költségvetésének fenntarthatósága, gazdálkodásának és működésének optimalizálása céljából elrendelte az egyes szervezeti egységek tekintetében a munkakörök számának mintegy 10 százalékos csökkentését".

Összességében a dolgozók száma 7,55 százalékkal csökkent, de döntöttek arról is, hogy nem töltik fel a be nem töltött munkaköröket sem. Nem ez volt az első leépítés az ÁSZ-nál idén, egy hónapja a 11 fős sajtófőosztály négy dolgozójától váltak meg, és csere volt a fővárosi önkormányzat zárszámadásának ellenőrzését végző igazgatóság vezetői posztján is.

A 24.hu felidézi, hogy az utolsó elérhető adatok szerint tavaly, a harmadik negyedévben az átlagos statisztikai állományi létszám 512 fő volt, az összes személyi juttatás 2,458 milliárd forintot, ezen belül a vezetők és vezető tisztségviselők rendszeres és nem rendszeres juttatása 567 millió forintot tett ki.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.