Csőzik: „Orbán ad 37 milliárd forintot, de ez csak átfolyik rajtunk"

Belpol

Érd új ellenzéki polgármestere 1,2 milliárdos költségvetési hiányt örökölt.

Érd korábbi fideszes polgármestere 40 milliárddal adta át a város vezetését utódjának, legalábbis ő ezt állítja. Az új polgármester, az ellenzéki Csőzik László azonban 1,2 milliárdos hiányról számolt be. Ízelítő a friss Magyar Narancsban megjelent interjúból:

Magyar Narancs: A költségvetésről T. Mészáros András azt közölte a Facebook-oldalán, hogy 40 milliárdot hagyott a város kasszájában, ön ezzel szemben azt mondta, 1,2 milliárdos hiány van. Hogy jön ez ki?

Csőzik László: Az átadás-átvételkor csupán pillanatfelvételt kaptam a város helyzetéről, ezután érkezett a volt polgármester bejelentése a 40 milliárdról, amivel kapcsolatban két dolgot felejtett el közölni: az egyik, hogy ennek nagy része Mészáros Lőrinc vállalkozói díja, a másik, hogy van egy 1,2 milliárdos lyuk. Az előbbi azt jelenti, hogy a Modern Városok Program projektjeinek mindegyikét, nyílt közbeszerzésen ugyan, de a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Fejér-B.Á.L. Zrt. nyerte el. Azt tudjuk, hogy a közbeszerzéseknél az utolsó szót a Miniszterelnökség mondja ki, tehát a városunknak Orbán ad 37 milliárd forintot, de ez Érden csak keresztülfolyik, mert végül Mészáros Lőrincnél landol.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

MN: Az átcsoportosításokból a lakosság mit fog érezni?

CSL: Remélem, semmit, de ezt még csak most alakítjuk ki. Az biztos, hogy a dolgozók bérét kifizetjük, a havat eltakarítjuk, a szemetet elszállítjuk, a szállítóinkat kifizetjük, de vannak dolgok, amiket át kell ütemezni. Ehhez kell a költségvetési rendelet módosítása, de ezzel megvárjuk a decembert, addig le akarjuk futni a köröket a Pénzügyminisztériumnál.

(…)

MN: November elején megalakult a közgyűlés, ahol a volt polgármestert a pénzügyi bizottság elnökének választották. Miért?

CSL: Bár ebben nem volt a csapatommal egyetértés köztünk, én kezdettől ragaszkodtam hozzá, hogy a legfontosabb bizottság, a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöki helyét a Fidesz kapja meg. Ők a volt polgármestert jelölték, mi pedig elfogadtuk, bár ebben is volt egy kis vita.

Csőzik Lászlóval emellett beszélgettünk még arról, hogyan akarja meggyőzni a Pénzügyminisztériumot arról, hogy adjon a városnak támogatást, mit akar kezdeni a helyi médiával, a város bringaútjaival, miről tárgyal a MÁV-val és arról, vajon bocsánatot fog-e kérni Orbán Viktortól.

Az interjút a csütörtökön megjelenő Narancsban olvashatják.

A lapra itt lehet előfizetni.

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.