Nem indít nyomozást a rendőrség Borkai feltételezett drogfogyasztásával kapcsolatban

  • narancs.hu
  • 2019. november 21.

Belpol

Pedig a hatóság nagyon vizsgálódott, de nem talált semmi gyanúsat.

Mivel hiányzik a bűncselekmény gyanúja, nem indít nyomozást Borkai Zsolt feltételezett drogfogyasztásával kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – állítja a Pesti Srácok a birtokukba jutott rendőrségi határozat alapján. Mint írják, a hatóság minden rendelkezésre álló bizonyítékot megvizsgált, és úgy találták, mindez nem elegendő ahhoz, hogy büntetőeljárást lehessen indítani.

Megszólalt P. József: „a felvételeket elvittem Borkainak, de nem zsaroltam meg"

Elárulta a teljes nevét is. „2018 júniusában kaptam egy telefonhívást egy olyan személytől, akit nem ismertem. Titkosított telefonszámról hívott. A lényeg az volt, hogy a budapesti szálloda, a Novotel portáján hagytak a nevemre egy borítékot. Nem mondták el, hogy mi van benne, csak hogy adjam át Borkai Zsoltnak.

A rendőrségi határozat részletezi, hogy Borkai a kiszivárgott fényképeken, illetve videófelvételeken „kábítószergyanús növényi törmelék, vagy egyéb állagú anyag, illetve kábítószer fogyasztására utaló magatartás tanúsítása nem látható”. Továbbá kiemelték, a felvételek eleve bizonytalan forrásból származnak, a Borkai droghasználatáról szóló híresztelések pedig önmagukban nem alapozhatják meg a nyomozás megkezdését.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.