Cyber hírek

  • 2001. január 4.

Belpol

Játékkonzolgyártás MagyarországonA Microsoft és a Flextronics International Ltd. szerződésének értelmében az X-box névre keresztelt új videojáték konzoljának gyártására Mexikóban és Magyarországon hoznak létre gyártóegységeket.
Ez hozzávetőleg hárommilliárd dolláros GDP-növekedést jelent Magyarország számára: ez az összeg a magyar export tíz százalékának, a GDP öt százalékának felel meg. Az X-box a Microsoft következő generációs videojáték-konzolja, amely csúcsminőségű grafikájával fel kívánja venni a versenyt a Sony PlayStation 2 és a Sega Dreamcast konzoljaival. A szoftveróriás szerint az X-box háromszor akkora grafikus teljesítményt fog nyújtani, mint versenytársai. A Microsoft eddig közel kétszáz fejlesztőcéggel és kiadóval írt alá megállapodást az X-boxra írandó játékprogramok kifejlesztéséről. Az Intel processzor és nVidia csipkészlet köré épülő X-box 2001 őszén lesz kapható az Egyesült Államokban és Japánban, míg az európai megjelenésre 2002 első negyedévében lehet számítani. További részletek: www.xbox.com.

Szoftverrazzia A vám- és pénzügyőrség nyomozóhivatalának munkatársai mintegy 15 millió forint értékű hamis játékprogramot foglaltak le a Petőfi Csarnok környékén megrendezett karácsonyi vásárban. A piacon 908 darab PlayStation- programot, 880 darab illegális PC-programot, valamint 40 darab Sega-lemezt koboztak el. A programokat 800-1000 forintért árusították a piacon, ami a legális árnak mintegy egytizede. Az árusok ellen szerzői és szomszédos jogok bűncselekménye elkövetésének alapos gyanúja miatt indult eljárás.

Magyar e-kiadó Az Index értesülése szerint Digital Future néven új kiadó lépett az elektronikus könyvek piacára, mely a Valhalla Kiadó könyveit kínálja letölthető formában. Jelenleg nyolc könyv közül válogathatnak az olvasók, a sci-fi és fantasy művek mellett Cooper és Walter Scott klasszikusai is letölthetők a www.e-kiado.hu címről. A könyvek négyszáz forintos árát az Inter-Európa Bank rendszerén át, az interneten fizethetik ki a vásárlók. A kódolt PDF formátumú szövegeket az ingyenes Glasbook Reader programmal lehet olvasni.

Virtuális képeslap Bár a hagyományos, papír alapú képeslapok még tartják magukat, ingyenes, elektronikus változataikat évről évre többen küldözgetik szeretteiknek. A két éve indult Hallmarknál (www.hallmark.com) általában két lapot küldenek másodpercenként. A BlueMountain (www.bluemountain.com) átlagos havi ötven- milliós forgalma decemberre több mint százmillió e-képeslapra emelkedett, ami jelentős növekedés a tavalyi nyolcvanmillióhoz képest. Egyes szakértők attól tartanak, hogy az ily módon megnövekedett e-mail-forgalom leterhelheti a vállalati szervereket. A képeslapküldő cégek szerint ettől nem kell tartani, mivel az ünnepekre többen mennek szabadságra, az e-mailek pedig általában csak egy linkkel mutatnak a képeslapokra, vagyis az adatforgalom nem növekszik jelentősen.

Terjed a kergemarhakór Európán kívülre is átterjedhet a kergemarhakór (szivacsos agyvelőgyulladás, BSE) - állapítja meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) december végén közreadott jelentésében. A WHO szerint katasztrofális társadalmi és gazdasági következményekkel járna, ha a BSE felütné a fejét a fejlődő országokban is, ahol az európait meg sem közelíti a betegség kezeléséhez szükséges infrastruktúra színvonala. Mindeközben megkezdődtek a vizsgálatok abban az eljárásban, amit a BSE embereknél megjelenő változata, a Creutzfeld-Jacob-kór (CJD) francia áldozatainak hozzátartozói kezdeményeztek angol és francia miniszterek ellen. Ebben emberöléssel vádolják azokat a szigetországi illetékeseket, akik nem tiltották be az állati eredetű takarmányok exportját azt követően, hogy 1989-ben belföldön betiltották felhasználásukat. A francia döntéshozókat azért hibáztatják, mert nem akadályozták meg az importot, úgy vélik ugyanis, hogy ez járult hozzá, hogy a BSE és a CJD már a kontinensen is szedi áldozatait. Januártól a magyar vágóhidakon is végeznek kergemarhakórteszteket: a vizsgálatot szúrópróbaszerűen alkalmazzák majd a 30 hónaposnál idősebb vágómarhákon, illetve a 24 hónaposnál idősebb elhullott állatoknál.

Játékgépből robotpilóta Az amerikai titkosszolgálati jelentésekre hivatkozó WorldNet Daily szerint Irak nagy mennyiségben elkezdte felvásárolni a PlayStation 2 terminálokat. Japánban már 8 hónappal ezelőtt figyelmeztettek a lehetőségre, hogy a nagy teljesítményű PS2-t esetleg katonai célokra alkalmazzák. Az Irakkal szemben fennálló szankciók miatt PS2-terminált Japán nem exportál az országba. Az FBI és az amerikai vámhivatal gyanúja szerint az elmúlt két-három hónap folyamán mégis négy- ezer, az USA-ban vásárolt játékgépet csempésztek a Közel-Keletre. A magazin szerint Szaddám Huszein is felelős a karácsony előtti PS2-hiányért. Ezenkívül attól lehet tartani, hogy a gépeket nem játékra szeretnék használni, hanem a 32 bites, nagy teljesítményű processzorokból valamiféle harci szuperszámítógépet barkácsolnak össze. Egy 12-15 processzorból álló egység képes volna elkormányozni egy kémiai támadást végző robotrepülőgépet. Az összedrótozott processzorokkal ballisztikus rakéták pályaadatait számolhatják, vagy akár nukleáris robbantások szimulációját is elvégezhetik.

Hárommillió mobil Karácsonykor hárommillió előfizetője volt a magyarországi négy mobilszolgáltatónak. A piacvezető Westel ügyfeleinek száma elérte az 1,6 milliót, míg a Pannon GSM előfizetői tábora kissé meghaladta az 1,2 milliót. A Vodafone körülbelül 190 ezer ügyféllel rendelkezik, míg a Westel 06 60-nak mintegy százezer előfizetője van.

negyvenezer robotkutya Negyvenezer rendelés érkezett négy héten belül a Sony új robotkutyájára. Az első, borsosabb árú szériából összesen 45 ezer darabot vásároltak. A cég az új modellből havonta mintegy 60 ezer megrendelés teljesítésére képes.

Kepes, Vámos Tovább szedi áldozatait a honlapalapítási láz a televíziós személyiségek között: december folyamán Kepes András (www.kepes.hu) és Vámos Miklós (www.vamos.compaq.hu) is önálló kiadvánnyal jelentkezett az interneten.

Titkosszolgálati Linux Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) saját, biztonságos Linux disztribúciót készít. A projekt honlapján a forráskód is megtalálható, az érdeklődők számára az NSA egy levelezőlistát is biztosít a www.nsa.gov/selinux címen.

ámokfutó webmester December 27-én az amerikai Wakefieldben egy AK-47-es gépkarabéllyal, vadászpuskával és pisztollyal felfegyverkezett webmester tüzet nyitott a webtanácsadással foglalkozó cég többi alkalmazottjára, és mielőtt a rendőrségnek sikerült lefognia, hét munkatársával végzett.

Dupla bevétel A Goldman Sachs és a PC Data közös felmérése szerint 2000-ben kétszer annyi pénzt fordítottak az internetezők karácsonyi vásárlásra, mint 1999-ben. A kutatás azt állítja, hogy november első hetétől karácsonyig összesen 8,7 milliárd dollárt költöttek el a hálón, ami 108 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi, 4,2 milliárd dolláros összeghez képest.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.