Cyber hírek

  • 2001. március 15.

Belpol

A Vivendi is beszállhat a NapsterbeA Vivendi Universal azt fontolgatja, hogy beszáll a Napsterbe - értesült hétfőn a Reuters. Az öt nagy lemezkiadó közé tartozó Universal, amely tavaly nyáron került a Vivendi tulajdonába, a Sonyval közös digitális zenei vállalkozása, a Duet sikerén felbátorodva szeretne a fájlcserélő szolgáltatásba fektetni.
Jean-Marie Messier, a Vivendi Universal vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a Napster azzal állította a maga oldalára őket, hogy úgy döntött, önként blokkolja a jogvédett zenéket. A Napster mögé - a német médiaóriás Bertelsmann mellett - ezzel újabb erős vállalat állhat. Az amerikai lemezkiadók szövetsége pénteken elküldte 135 ezer jogdíjköteles dalát tartalmazó listáját a Napsternek. A cégnek a március 5-i bírósági döntés szerint három napja van arra, hogy a listán szereplő számokat kitiltsa hálózatából, vagyis szerdáig meg kell oldania a szűrést. Szakértők szerint a Napster szolgáltatása jelentősen lelassulhat a szűrőktől. A cég a múlt héten 500-1000 szám szűrésével próbálkozott, a felhasználók azonban számos esetben meg tudták kerülni a filtert.

Feltörhető magyar levelezőrendszerek A PrímPosta levelezőrendszerek biztonsági hibája lehetővé tette, hogy rosszindulatú betolakodók elolvassák a felhasználók leveleit - értesült az Index. A hiba lényege, hogy a rendszer a böngésző címsorából veszi le az aktuális felhasználó adatait. A címsor birtokában így bárki el tudja olvasni az adott postafiók tartalmát, és levelet is tud küldeni róla. A címsort pedig egyszerűen meg lehet szerezni, a megtámadni kívánt címre elég egy olyan képet küldeni, amely a támadó saját webszerverén van. A webszerver naplófájljában regisztrálódik a lekérés, mely azonos a kérdéses címsorral. A Prím Online befoltozta a biztonsági rést, és azt tanácsolja felhasználóinak, hogy levelezés után mindig lépjenek ki postafiókjukból. A PrímPosta rendszerét használja az EstMail, az MTI, a Habostorta (Habmail), a Népszava és a Curier is. A Freemail levelezőrendszerében ez a biztonsági rés nem fordul elő.

Hétsoros kód A MIT két diákja hétsoros Perl-programba tömörítette a DVD-k másolásvédelmére szolgáló CSS-kódolás feltörését. A "qrpff" program korábbi változatát, a DeCSS szoftvert és forráskódját az amerikai filmszövetség (MPAA) sikeresen tiltatta le a 2600 hackermagazin oldaláról. Keith Winstein szerint a viccből készített, 526 karakterből álló Perl-kódjuk (www.cs.cmu.edu/"dst/DeCSS/Gallery/qrpff-fast.pl) nem sérti a Digital Millennium Copyright Actet, de terjedését amúgy is lehetetlen lesz megállítani.

V-chip az Xboxban V-chipet épít a Microsoft készülő játékkonzoljába, az Xboxba. A Clinton-kormányzat által kezdeményezett V-csip célja az, hogy a kiskorúakat megvédje az erőszakos vagy szexuális tartalmaktól. A bejelentéssel a Microsoft elébe ment a csipet kötelezővé tevő törvénynek, miután az ötletet újból felmelegítette a republikánus Bush-kormányzat. A tervek szerint a filmeknél alkalmazott korhatár-besorolást a számítógépes játékokra is kiterjesztenék. A konkurens játékkonzolgyártók - a Nintendo, a Sega és a Sony - nem kívánták kommentálni a Microsoft döntését. Egy nemrég napvilágot látott elemzés szerint ugyanakkor az Xbox első öt évében megközelítőleg 2 milliárd dollár veszteséget fog termelni: a Merill Lynch vezető technológiai elemzője, Henry Blodget azt állította, hogy a Microsoft minden egyes eladott Xboxon 130 dollárt fog bukni, mivel a 380 dolláros előállítási költséggel szemben 300 dollárért fogja árusítani a konzolt. Blodget szerint erre azért van szükség, hogy az Xbox versenyképes legyen a Sony Playstation 2-vel szemben.

Mágnesvasút Kínában Kína megkezdte a világ első, nagyközönség számára tervezett, nem kísérleti mágneses lebegtetésű vasútjának építését - értesült a Jövőnéző. A nagy sebességű vasút 400 kilométer per órás sebességgel repíti majd 600 utasát Sanghaj üzleti negyedéből a város egyik repülőteréig. A tervezést és kivitelezést a német Siemens és a ThyssenKrupp, valamint kínai cégek végzik majd: a németek a szerelvényeket és az állomásokat, a kínaiak pedig a mágneses pályát építik meg. A mágneses lebegtetésű (MAGLEV) vasút koncepciója 1900-ig nyúlik vissza, amikor is Robert Goddard és Emile Bachelet felvetették a súrlódásmentes pálya ötletét. A mágneses lebegtetésnek az a lényege, hogy a jármű az elektromágneseknek köszönhetően valamivel a pálya fölött lebeg, és ez nagy sebességű, ám rendkívül sima, rezgés- és döccenésmentes haladást tesz lehetővé. A kínai mágneses vasút a tervek szerint 2003-ban kezdheti meg működését.

Forma-1-szponzor a Vodafone A Vodafone Group bejelentette, hogy egy éven keresztül szponzorálja a Benetton Forma-1-es csapatát. A cég globális márkaépítésének részeként a csapat idei versenyautóit jól láthatóan a Vodafone logó díszíti majd. A márkajelzés az utóbbi két évben viselt D2 Mannesmann logó helyére kerül, és D2 Vodafone-ként jelenik meg. Idén a Benetton-csapat, amely korábban két világbajnoki és egy konstruktőri címet is elnyert, Giancarlo Fisichellával és a brit Jenson Buttonnal áll rajthoz a Forma-1 tizenhét futamában.

Kódol az Antenna Hungária Az Antenna Hungária hamarosan újabb műsorokat, így a például az M 1, M 2, Duna TV, TV 2, RTL Klub, ATV és Budapest TV adását is kódolni fogja. A szolgáltatás elődjén, a AM-mikrón közvetített műsorokat 132 ezer regisztrált háztartásban nézték, a kódolt AntennaMikróra eddig nyolcvanezer szerződést kötöttek.

Legénységváltás A Föld körül keringő Nemzetközi Ûrállomáson szombaton megkezdődött az állandó személyzet első váltása. Jurij Uszacsov elfoglalta honfitársa, Jurij Gidzenko helyét, ő lesz a Nemzetközi Ûrállomás második állandó személyzetének parancsnoka, amelynek tagja lesz a szintén a Discoveryvel érkezett amerikai Susan Helms és James Voss is. Ez a csapat körülbelül öt hónapot tölt majd az űrbázison.

PucérFeleség-vírus Elképzelhető hogy az Európában és Amerikában gyorsan terjedő NakedWife (pucér feleség) vírus egy amerikai katonai számítógépről származik. Az e-mailben terjedő Outlook-vírus a vírusirtó cégek szerint legalább 68 szervezetet és nagyvállalatot megfertőzött, kezdetben főleg amerikai katonai rendszereket érintve. A JibJab néven is ismert trójai vírus a levélhez csatolt NakedWife.exe fáljban található.

Új Gameboy A Nintendo bemutatta Gameboy Advance játékgépét, amely március 21-én kerül boltokba Japánban. A Gameboy Advance LCD-kijelzője 32 ezer szín megjelenítésére képes, 32 bites processzora van, monitorra köthető, és a nyáron megjelenő Nintendo GameCube konzolhoz is csatlakoztatható lesz. A premierre 25 játék jelenik meg az új Gameboyhoz, de a korábbi verziókhoz készült játékokat is kezelni fogja.

SMS a busztól Nottingham város lakói nemsokára SMS-en kapnak értesítést arról, ha a busz, amire várnak, késni fog. Az utasoknak csak el kell küldeniük mobiljukról egy számra az adott megálló kódját, és nemsokára SMS-ben értesülhetnek a becsült várakozási időről. A műholdas kapcsolaton alapuló hálózat teljes kiépítése kb. 1,5 millió fontba kerül.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.