Demonstráció a kínaiak ellen: Szedegetem a rizsát

Belpol

Múlt vasárnap délután, farkasordító hidegben tartotta e tárgyban úttörõnek számító, kínaiellenes megmozdulását a Jobbik, a Magor és a KOVÁSZ. Új ellenség jelent meg a honi radikális jobboldal horizontján, konkurenciát szolgáltatva az eddigi, például az orosz zsidókkal vagy a destruktív szektákkal kapcsolatos paráknak.

Való igaz - morfondírozunk a helyszín felé tartva -, eddig érdeméhez képest háttérbe szorult a "kínaikérdés" az uralkodó jobboldali narratívában, pedig sokan vannak, furcsán fõznek, és érthetet-len nyelven beszélnek. A világ más részein bezzeg tudják jól, kiknek a szerepét is játsszák a kínaiak: mondjuk a Kínán kívüli Kelet-Ázsiában - gondoljunk csak az idõrõl idõre ismétlõdõ indonéziai (kínai-ellenes) pogromokra. Nálunk csak most jött el az ideje, hogy néhány, méltatlanul kevesek által ismert szervezet, ha hangsúlyozottan békés eszközökkel is, de felhívja a figyelmet a sárga veszedelemre.

Otyi-tyotyi

A helyszínre érve némileg csalódottan látjuk, hogy a jelen lévõ kemény mag mindössze 100-150 fõs, ráadásul sehol sem lehet Magor kaját/piát kapni, pedig a két fokban és metszõ szélben jólesne némi õsmagyar alapanyagokból kevert rumos tea a résztvevõknek. A közönség homogenitását némiképpen oldja az ismert (divattervezéssel is foglalkozó) goaguru megjelenése - hiába, sokak szemét csípik a hamis/noname pólók és tornacipõk.

A vasárnap kora délutáni rendezvény amúgy bizonyos tekintetben az utóbbi egy év legigényesebben prezentált eseménye, például a hangosítás egészen kiváló, ilyen cuccon szívesen játszana is az ember, ám most inkább szakirányú mc áll a mikrofon mögött: Bíber József Tibor, a Jobbik választmányi alelnöke, aki hatásosan és lendületesen adja elõ jó elõre, gondos alapossággal megfogalmazott mondanivalóját. Ezúttal nem esik nehezünkre kihüvelyezni e gondolatok vezérfonalát sem: míg a magyar vállalkozó értelmetlen és gonosz, bürokratikus adminisztrációs, továbbá adó-, járulék- és egyéb terhek alatt nyög, addig a kínaiak tesznek minderre, ahogyan a hatályos munkaügyi és vámtörvényekre is. Így azután nem is okoz gondot számukra árban a helyi erõk alá kínálni, ennek pedig tömeges csõd és tönkremenetel lesz az eredménye. A féligazságokból építkezõ, egydimenziós és némileg paranoid világmagyarázat persze nem állt meg ezen a szinten. A kínaiak felelõsek a magyar textilipar csõdjéért is. Ennek sajátos folyományaként - tesszük hozzá mi - a bezárt üzemekben azóta techno-, acid-, goa- stb. partik zajlanak, s e tárgyba vágó - vagy pláne punk! - klubok nyílnak, de hát e ténnyel pl. egy goaguru már rég tisztában van. A kínaiakkal egyébként is tengernyi a baj: sokan vannak, sokkal többen, mint amennyit maguk bevallanak, így nem lehet õket a rendvédelmi szervek kedvenc szórakozása szerint normálisan nyilvántartani, mint minket, barom magyarokat.

Pingpong

A kínai ráadásul nemcsak jön, de hazudik is: a szónok szerint a kínaiak önvallomásaiban, nyilatkozataiban visszatérõ elem, hogy jártukban-keltükben megtetszett nekik ez az ország (haha!), ezért letelepedtek. De hát ez félrevezetés, itt tudatos gyarmatosítás zajlik! (Megjegyzendõ: ugyanez a még Mao idejébõl származó honi kínai viccek fõ motívuma.) A Kárpátok Országos Vállalkozói Szövetség (KOVÁSZ) elnök asszonya még tovább megy: miután a tönkrement egzisztenciák apokalipszisével kiegészítve megismétli a fenti vádakat (no és az igenekkel való népszavazásra buzdítja az erre amúgy is hajlamos hallgatóságot), kijelenti: kötelezni kell a kínaiakat, hogy a sok-sok beáramló bóvliért cserébe fogadjanak be azonos értékû (mennyiségû) jó minõségû magyar árut. (Paprikát, kannás bort, parizert a rohadtaknak!) Akkor még nem is szóltunk a két ország közti arányokról - teszi hozzá az elnök, ezzel rögvest agyon is csapva elõzõ felvetését.

Ám ha van gonosz, annak van tanyája is: ez pediglen a józsefvárosi piac, ahol az elbutult magyar orgiasztikus körülmények között veszi magához naponta a gagyit. Sajnos a Kõbányai úti kínai játék- (meg nyilván ópium-, kéj- stb.) barlangokról egyáltalán nem esik szó, pedig, mint tudjuk, fõleg ezzel lehet felgyújtani a magyar képzeletét. Zárásként az erõsödõ szélben Horváth Tibor, a Jobbik sajtósa veszi át szót, s felemlegeti még a kínaikérdés kriminális vonzatait: a nyomorultak, azon túl, hogy csak jönnek és kultúránkat, nyelvünket le se szarják, jól le is osztották maguk között a piacot. Aki meg ezután jön, annak már csak az utcai leszámolás, a robbantás és a szamurájkardos darabolás marad, ahogy azt a hongkongi C kategóriás zsánerfilmekbõl oly jól ismerjük. A "jönnek a triádok" motívum érezhetõen szíven üti a témában már Rejtõ Jenõ óta járatos közönséget, melynek tagjai módfelett gondterhelten térnek haza kínai szaroktól mentes otthonukba, s útközben is nyilván megállják, hogy bekapjanak egy adag mogyorós csirkét csípõs-savanyú levessel.

Barotányi Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.