DK: Orbán és a Fidesz kipaterolná Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről

  • narancs.hu
  • 2018. június 9.

Belpol

Gyurcsányék a forradalmi múlt eltörléséről beszélnek, tiltakozásra készülnek.

A DK petíciót indít, hogy ne távolítsák el Nagy Imre miniszterelnök szobrát a fővárosi Vértanúk teréről. Rónai Sándor, a párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, aláírásgyűjtést kezdeményeznek, melynek célja annak megakadályozása, hogy a kormány elvigye Nagy Imre szobrát a Parlament közeléből.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Kifejtette: az Országgyűlés Hivatalának a költségvetési bizottság számára megküldött feljegyzésében „találtunk egy meglepő és számunkra aggodalomra okot adó fejezetet”, amelyben a Szabad György irodaház és a Vértanúk terének felépítéséről, illetve átalakításáról esik szó. „Ez könnyen azt jelentheti, hogy a kormány elviteti Nagy Imre szobrát a térről.”

A DK szerint az 1956-os forradalom és a hősök megcsúfolása lenne, ha a Kossuth téri Forradalom lángja 2012-es „eltávolíttatása” után Nagy Imre szobra is eltűnne a Parlament közeléből. „Orbán Viktor arra készül, hogy végképp eltörölje a magyarok forradalmi múltját, és elvigye a szobrot” – jelentette ki a szóvivő.

A tiltakozó petíció részleteiről a jövő héten tájékoztatják a többi ellenzéki pártot, amelyeket a DK felkért a csatlakozásra és az aláírásgyűjtésre.

Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság budapesti szervezetének elnöke a tájékoztatón arra emlékeztetett, hogy a következő héten lesz a Nagy Imre-per és az egykori miniszterelnök kivégzésének 60. évfordulója. Ehhez kapcsolódóan megemlékezést tartanak a per eredeti tárgyalótermében, a Fő utcai börtönben és koszorúzást tartanak a Vértanúk terén. Ugyanakkor tüntetni is fognak a Legfőbb Ügyészség előtt a „jelenleg zajló politikai perek ellen”.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.