Dobrev Klára továbbra is támogatja az offshore-botrányba keveredett DK-s képviselőt

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 27.

Belpol

A képviselő szerint csak megpróbálják besározni.

Dobrev Klára kitart Ráczné Földi Judit mellett. A DK székesfehérvári jelöltjéről pénteken derült ki, hogy offshore cég képviselőjeként szerepel a cégnyilvántartásban, Ráczné Földi Judit viszont tagadja, hogy köze lenne a vállalkozáshoz.

Dobrev a 24.hu-nak adott interjúban azt mondta: „Beszéltem Földi Jucival, azt mondta, hogy ez nem igaz, csak próbálják besározni, ezért jogi lépéseket tesz.” Az újságíró kérdésére, hogy kitart-e amellett, hogy nincs köze az offshore-céghez, Dobrev megismétli: „Beszéltem vele, és azt mondta, hogy nincs.”

A DK-s képviselővel szemben Karácsony Gergely is szót emelt, Facebookon egy vasárnapi posztjában azt írta, nem szavazna a DK jelöltjére. Szerinte „erre is jó az előválasztás. Ez a fájdalmasabb része, de megúszhatatlan. Az a tisztulási folyamat, amelyen át kell esni ahhoz, hogy minden jelöltünk hitelesen mondhassa magáról, és mi is mondhassuk róluk: méltóak a változást akaró többség bizalmára.”

Bár Dobrev továbbra is kiáll a DK-s képviselő mellett, tulajdonképpen ugyanazt válaszolta újságírói kérdésre, mint Karácsony Gergely: „Ezért is jó az előválasztás: most derüljön ki minden, mindenkiről minden jöjjön elő! Amit a riválisok most előhoznak a másik párt jelöltjéről, az a választási kampányban már senkit nem ér meglepetésként. Úgyhogy, azt hiszem, én inkább örülök ennek, a választók így ezeknek az információknak a birtokában dönthetnek.”

Szintén eltérő a miniszterelnök-jelöltek véleménye a Jobbik által indított ózdi polgármester ügyében, akiről a napokban került nyilvánosságra egy fotó, melyen náci karlandítésre hasonlító mozdulatot tesz.  Karácsony Gergely szerint „[a]z ózdi jobbikos jelölt nem lehet jelölt. (…) Ez nem fér bele, és ne is férjen bele!”

Az eset után a Momentum is bejelentette, hogy a továbbiakban nem támogatják a jobbikos politikus kampányát. 

Jakab Péter ma délelőtti Facebook-posztjában kijelentette, hogy továbbra is kiáll Farkas Péter Barnabás mellett.

A jobbikos politikus a kép nyilvánosságra kerülése után azt mondta, hogy mozdulata nem karlendítés volt, hanem a társainak integetett, hogy álljanak össze egy csoportképre.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.