Dolgozik a börtönből is, ezért kap fizetést Kiss polgármester

  • narancs.hu
  • 2025. január 10.

Belpol

Az óbudai önkormányzat szerint ez rendben van, Sára Botond és a Mi Hazánk szerint nem.

Törvényességi felhívással fordult Sára Botond főispán Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatához, kérve, hogy a képviselő-testület vonja vissza Kiss László  (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd) polgármester fizetésének folyósítását, és kezdeményezze, hogy a politikus fizesse vissza, amit eddig fölvett.

Az óbudai polgármester tavaly augusztus óta előzetes letartóztatásban van, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. Az ügynek tizenhat gyanúsítottja van. A Központi Nyomozó Főügyészség azt állítja, a polgármester 2019 után megállapodott egy ismerősével, hogy a cégei megbízásokat kapnak az önkormányzattól, cserébe ez az ismerős pénzt fizet vissza neki és más embereknek. A polgármester azt mondta, ezek abszurd vádak.

Az óbuda-békásmegyeri önkormányzat Sára Botond főispán felhívására közleményben reagált, amelyet a 24.hu idéz: 

„A kormányhivatal vezetőjének álláspontjával szemben a III. kerület polgármestere, dr. Kiss László 

annak ellenére, hogy előzetes letartóztatásban van, munkát végez. Előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést, polgármesteri utasítást ad ki

– mindezt jogszerűen, hivatalos úton; az önkormányzat döntéseiért pedig jelenleg is felelősséggel tartozik. Munkavégzése és felelősségvállalása miatt tehát jogszerűen kapja a fizetését” – érvel az önkormányzat. 

A közlemény kiadója furcsállja, hogy a kormányhivatal ilyen buzgó a jelenlegi polgármester ügyében, „miközben néhány évvel ezelőtt Bús Balázs egykori polgármester, önkormányzati képviselőként és a Nemzeti Kulturális Alap alelnökeként (összeférhetetlenül) egy éven keresztül vette fel párhuzamosan fizetéseit, ezt mégsem fizetették vissza vele”.

Az önkormányzat Sára Botond fellépésében politikai szándékot vél felfedezni.

„Elgondolkodtató ez azért is, mert mint köztisztviselő számára nem megengedett, nem etikus e tisztségében tetszelegve politikai játszmákba bonyolódnia. De utalnánk arra is, hogy az államapparátus nem volt ilyen elkötelezett, mikor a büntetőeljárás alá vont Völner Pál illetményének visszafizetéséről kellett volna ítélkeznie” – von párhuzamot az önkormányzat.

A Mi Hazánk III. kerületi önkormányzati képviselője, Marosvölgyi Anna az eset kapcsán szintén közleményt adott ki. Emlékeztet, hogy pártjának óbudai szervezete „már az ősz folyamán előterjesztést adott be a képviselő-testület elé, hogy a börtönben lévő polgármestertől elvégzett munka hiányában vonják meg a bérét, de a baloldali többségű testület ezt leszavazta.”

Marosvölgyi azt is felidézi, hogy Novák Előd, pártjának országgyűlési képviselője novemberben törvényjavaslatot nyújtott be a letartóztatásban lévő polgármester illetményének, költségtérítésének és egyéb juttatásainak megvonása érdekében, de ezt az Igazságügyi Bizottság nem vette tárgysorozatba. A Mi Hazánk Mozgalom állítja, tényleg megszüntetné a politikusbűnözést, nem csak kampányfogásként hivatkozik erre. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.