Letartóztatták Kiss László óbudai polgármestert

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 16.

Belpol

A kerületet érintő korrupciós ügy miatt.

Letartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét a kerületet érintő korrupciós ügy miatt – értesült a 24.hu a politikus védőjétől. Zamecsnik Péter a lapnak elmondta,

30 napra rendelték el a kényszerintézkedést a polgármester ellen, ám a döntés nem jogerős, az ellen az ügyészség, és ő is fellebbezett.

Mint mondta, a Fővárosi Törvényszék az ügyészség két indoka közül az egyiket találta megalapozottnak, mégpedig a büntetőeljárás sikerének veszélyeztetését, mint minden korrupciós ügyben. A Fővárosi Törvényszék azután rendelte el Óbuda DK-s vezetőjének letartóztatását, hogy a polgármestert szerdán őrizetbe vették és kihallgatták, majd a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indítványozta ellene a kényszerintézkedést.

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője. Őket szintén 30 napra letartóztatták.

Az ügynek így már összesen tizenhat gyanúsítottja van. A KNYF azt írta, a polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint Kiss László (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd) a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. Az ügyészség hozzátette, a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést a valóságban nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért.

A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott Czeglédy Gergő alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság október 20-ig hosszabbította meg. Az MSZP-s alpolgármestert minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsították meg. Hozzá hasonlóan annak az önkormányzati cégvezetőnek a letartóztatását is elrendelték, akit ezen bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetésével gyanúsítanak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.