Donáth: A DK köti gúzsba az ellenzéket

  • narancs.hu
  • 2023. november 12.

Belpol

A Momentum küldöttgyűlésén arról beszélt, Gyurcsány pártja az LMP-t már „saját KDNP-jévé” tette.

Magyarországnak új politikai generációra van szüksége, amely új politikai kultúrát teremt – erről beszélt Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti listavezetője a párt vasárnapi küldöttgyűlésén. 

A politikus szerint a kormányváltáshoz valóban olyan többségre van szükség, amely elégedetlen a kormány teljesítményével,  de kormányzóképes ellenzék és hitelesség is kell. Az elmúlt évtizedekben azonban a magyar választók ahhoz szoktak, hogy a politikusok hazudnak, nincs hitele az ellenzéknek. 

Ez Donáth szerint két okra vezethető vissza. Az egyik az, hogy a Fidesz számolatlanul költötte a pénzt az elmúlt 13 évben az ellenzék lejáratását szolgáló akciókra, a másik ok viszont a Demokratikus Koalíció és annak elnöke

 

 

„Itt van a jelenlegi miniszterelnök, akit joggal kritizálunk azért, hogy világgazdasági konjunktúrában gyenge teljesítményt nyújtott, tudatosan hazudott az egész országnak a gazdaság valós állapotáról, és hogy az ő felelőssége, hogy a válság térdre kényszerítette az országot. De mennyire hiteles az ellenzék részéről ez a kritika úgy, hogy ezeket a mondatokat szó szerint elmondhatnánk a Demokratikus Koalíció elnökéről is?” – mondta Donáth.

Szerinte a DK-nak és Gyurcsány Ferencnek lett volna lehetősége tisztára mosni a nevét és hitelét, ám most is az látszik, hogy az a párt és elnöke a korábbi hibákért nem vállalja a felelősséget, hazugsággal kampányol, a kritikát figyelmen kívül hagyva megpróbálja elhitetni magáról, hogy tévedhetetlen. „Ez a politikai szcéna a hazugság kultúrája. Ez az, amivel a Fidesz hatalmon tartja magát 13 éve. Ez az, ami ellen mi, momentumosok megalakultunk” – nyomatékosította Donáth.

A Momentum, így látta, 2018 után a választók szándékának megfelelően háttérbe tolta eredeti céljait, és a kormányváltás érdekében olyanokkal is együttműködött, akikkel nem egyezett az értékrendje. A tavalyi választásokon bebizonyosodott, hogy ez zsákutca. Előbb generációt kell váltani, és majd csak utána kormányt. 

Donáth úgy értékeli a DK működését, hogy az ellenzék gúzsba kötésén munkálkodik: szerepet vállalt a Jobbik feldarabolásában, elszívta az MSZP szavazóit, az LMP-t már „saját KDNP-jévé” tette, Budapesten pedig sarokba szorította Karácsony Gergely főpolgármestert. A Momentum EP-listavezetője szerint az ő mozgalma tudja megakadályozni, hogy a teljes ellenzék eldékásodjon, ezt tekinti küldetésének.  

A Momentumnak is célja, hogy jövőre az önkormányzati választáson minden településen és minden budapesti kerületben egy közös ellenzéki jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben, viszont nem szeretne olyan közös jelölteket támogatni, akik „nem felelnek meg a kormányváltáshoz szükséges politikai kultúra minimumelvárásainak”.  

A címlapkép a Momentum vasárnapi küldöttgyűlésén készült. Fotó: Papp Gergő, Momentum

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.