A 2007-2013 közötti időszakra folyó áron cirka 24 milliárd eurót dobtak össze nekünk az uniós polgárok, hogy legyünk szívesek az élet legkülönfélébb területein valamiféle felzárkózást produkálni. Miután a pénz elköltésének alapelveit középtávú fejlesztéspolitikai koncepcióban, majd ezt némileg részletezve az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT), illetve ennek operatív programjaiban rögzítettük, mostanra ténylegesen beindult a konkrét elosztási folyamat. Az első körben - egyébként a tagországok közül is elsőként - meghirdetett, a hátrányos térségek kisvállalkozásait ötmilliárd forinttal támogató pályázati csomag után nagy vonalakban eldőlt további mintegy 580 milliárd forint sorsa is. A kormány július 25-én elfogadta azt az akciótervet, amely az úgynevezett
kiemelt projektek első körét
tartalmazza. A forrásokhoz ugyanis háromféleképpen lehet hozzájutni: a keret 55-60 százalékát a meghirdetett pályázatokon lehet elnyerni, a többit az egyedi mérlegelésű nagyberuházások (infrastruktúrafejlesztésnél 50 millió, környezetvédelemnél 25 millió euró fölött), valamint a kiemelt projektek kapják. A két utóbbi között az a különbség, hogy a nagyberuházásokra a kormánydöntés után még az Európai Bizottságnak is áldását kell adnia - a nagyságrend miatt érthető, hogy a bizalomnak is van határa (ezért van parkolóállásban például a 4-es metró ügye).
A július 25-i verdikt a kiemelt projektekre vonatkozott: a kormánydöntéssel szentesített kiválasztási folyamat végén 388 milliárd forintnyi támogatásról 191 beruházás gazdáival kezdik meg a szerződéskötés féléves előkészítését. További 80 terv kidolgozóinak szeptember végéig újra kell gondolniuk az anyagaikat, ha hozzá akarnak jutni a mintegy 190 milliárdjukhoz - így a következő, novemberi kormánydöntéssel akár ők is indulhatnak (a projektekről lásd keretes anyagunkat).
A lista egyúttal a döntési mechanizmus áttekintésére is lehetőséget ad. Hiszen annál nagyobb hibát nemigen lehetne elkövetni, mint ha értelmetlen, fenntarthatatlan díszberuházásokra szórnánk el a pénzt, illetve ha a tényleges felemelkedést lehetővé tevő fejlesztések helyett baráti alapon működne az elosztás. Ez utóbbi lehetőségét jó előre felvillantotta Lamperth Mónika ősszel kiszivárogtatott és azonmód elhíresült önnyugtatása is. ("Higgyétek el, tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban.")
A kiemelt státust azzal lehet kiérdemelni, ha a projektgazda állami szerv, illetve önkormányzat(ok), a fejlesztés országos vagy regionális jelentőségű és méreténél vagy egyediségénél fogva nem fér bele egyik pályázatba sem. Míg azonban a pályázaton elnyerhető pénzeknél viszonylag komoly garanciát jelent, hogy általános szabályok szerint, egymással versengve méretnek meg az igények, a szubjektívebb egyedi kiválasztás a lobbi- és pártérdekek érvényesülésének melegágya. Ezt elkerülendő a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az egyedi döntéshozatal módjára is általánosan alkalmazandó, részletes belső eljárásrendet vezetett be. A legtisztább természetesen az lett volna, ha mindezt számon kérhető jogszabályba foglalják, de a hazai viszonyok ismeretében érthető ennek elmaradása: mire a sértettek évek alatt az összes jogorvoslati fórumot végigjárnák, már a pénz emléke is elhalványulna.
Az eljárási szabályok értelmében projektötleteket intézmények, önkormányzatok, kistérségek nyújthatnak be - ágazati fejlesztés esetén az adott minisztériumnak, regionális programnál pedig a Regionális Fejlesztési Tanácsnak (RFT). Ha e fórumokon támogathatónak ítéltetnek, akkor egy formai ellenőrzést követően az NFÜ által delegált szakértők elvégzik az előminősítést, hogy vajon a projekt illeszkedik-e valamely operatív programba, nem ellentétes-e uniós előírással stb. Ezután két külső szakértő az előzetes megvalósíthatósági tanulmány alapján elvégzi az előértékelést, majd a tervezet a legalább öttagú zsűri elé kerül. E grémium kétharmados szavazati aránnyal eldönti, hogy az egyes projektek bekerüljenek-e a kormánydöntéssel szentesítendő akciótervbe vagy sem, de javasolhat további kidolgozást is. A vázolt szisztéma alapján jelentette ki valamennyi megszólaló kormányzati szereplő a miniszterelnökig bezárólag, hogy soha ilyen magas színvonalon, kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve, átlátható módon nem ítéltek még meg támogatásokat Magyarországon. Ehhez képest a Fidesz sajtótájékoztatókon adott hangot azon meggyőződésének, hogy az RFT-k és az NFÜ is kormánybefolyás alatt állnak, tehát a kabinet kisajátította a teljes döntési folyamatot. Így viszont nem volt értelme a tervek társadalmi vitájának sem, hiszen végső soron néhány személy kezében a döntés.
Azon, hogy az országos ágazati programok sorsa a minisztériumokban, majd a kormányülésen dől el, nem nagyon kell csodálkozni, e döntések legitimitása nem kérdéses. De ahhoz, hogy a folyamat valóban nyomon követhető legyen, először is a tárcáknak nyilvánosságra kellene (kellett volna) hozniuk, mely projektek véreztek el és miért. Egyébként jórészt már elkezdett és sikeresnek gondolt programok kerültek a kiemelt körbe, ám azt nem tudjuk, hogy mi volt az eredeti választék.
A szakmai válogatásnak amúgy bőven van terepe. Nem támogatható kiemelt projektként az az elképzelés, amely beleilleszthető valamely pályázatba, vagy egyáltalán nem áll összhangban az ÚMFT célkitűzéseivel. Nem lenne jó befogadni azt a fejlesztést sem, amelyik nem megfelelően előkészített, ugyanis
csak arra ad pénzt
az unió, amelyik a szerződéskötést követő harmadik évig megvalósul. Ha ez nem sikerül, az addig felvett összegeket vissza kell fizetni, azaz a finanszírozás piaci kamatozású hitellé konvertálódik - márpedig a projektgazdák eredetileg nyilván nem ezzel kalkuláltak. De érdekes lenne az is, hogy a fenti szempontok alapján bennmaradó projektek között válogattak-e a tervek társadalmi-gazdasági haszna szerint. Például, hogy a befektetéshez képest melyikük jelentene akár a foglalkoztatásban, akár a gazdasági növekedésben nagyobb előrelépést, hiszen az egész műsort e két fő cél eléréséért rendezik. A feladat nyilván nem könnyű, de a szelekcióhoz az elő-megvalósíthatósági tanulmány és az abban szereplő költség-haszon elemzés támpontot ad - és adott esetben erre hivatkozva a legkönnyebb kigolyózni a valamiért nem szimpatikus projektgazdákat is. A fejlesztési ügynökség válaszától azonban nem lettünk okosabbak: "A szűken vett társadalmi (értve ez alatt a foglalkoztatási) vagy a tágabban értelmezett társadalmi-gazdasági hatást illetően a probléma nem volt jelentős, tekintettel arra, hogy ez az alapvető (belépési) kiválasztási kritériumok között egy fontos, de nem egyedüli szelekciós szempont volt, amelynek bemutatása, alátámasztása alapkövetelmény volt az akciótervi nevesítéshez."
Vitathatatlan, hogy az RFT-kben kormánypárti túlsúly érvényesül: a megyei közgyűlések, kistérségek és megyei jogú városok vezetőiből álló tanácsokat még a Fidesz-kormányzás alatt duzzasztották fel a minisztériumok delegáltjaival, a koalíció pedig később vidáman ült bele a készbe. Az általunk megkérdezett jobboldali RFT-tagok szerint viszont a
helyi viszonyok
egyáltalán nem olyan borzasztóak, mostanra megtanulták kezelni az adottságokat. A Pest Megyei Közgyűlést vezető és a Közép-magyarországi RFT társelnöki posztját is betöltő Szűcs Lajos így fogalmazott a Narancsnak: "Bennünket nem azért küldtek ide az emberek, hogy acsarkodjunk." Nagyrészt szintén konszenzussal vetették vagy fogadták el a javaslatokat a közép-dunántúli régióban, nyilatkozta az RFT-be tatabányai polgármesterként bekerült fideszes Bencsik János. Érzékeltette, hogy a kisebbség sem eszköztelen: ha egy ellenzéki javaslatot nagyon nem akartak a kormánypárti delegáltak támogatni, akkor kilátásba helyezték, hogy ők sem szavazzák meg a tanács költségvetését, ami kétharmados támogatást igényel. Az NFÜ tájékoztatása szerint egyébként az RFT-k nem siettek vállalni a kiválasztás felelősségét (az alsóbbrendű utakat kivéve, ahol nagyjából konszenzus alakult ki), amit csak lehetett, továbbküldtek, ezzel a döntések oroszlánrésze a zsűrire és a kormányra maradt. Így lett a csaknem 800 projektötletből 271.
A régiók ennek megfelelően csalódottak. Szűcs Lajos nem érti, hogy az általuk továbbított negyven-egynéhány javaslatból miért csak kettő került be a kormánydöntésbe, holott évekig dolgoztak az előkészítéseken. Arra is volt példa, hogy telefonáltak (!) az Egészségügyi Minisztériumból, mely részeket kell átírni a befogadáshoz, mégis elvéreztek az egészségügyi fejlesztéseik. Mivel az elutasítást nem indokolták, kénytelen tippelni: gyanúja szerint a kormánypártok vesztek össze a koncon. Sisák Imre, Pásztó MDF-es polgármestere és az Észak-magyarországi RFT tagja sem lát tisztán. A régió 16 milliárdos vízrendezési beruházásánál még el tudja fogadni, hogy a nagyságrend miatt nem fért be, de a 4 milliárdos szennyvízkezelési program kimaradásának nem látja az okát. Ugyanígy fájlalja, hogy az ország egyik legszegényebb kistérségében elhalasztották a 21-es főút felújítását. Másfelől viszont nagyon pozitívnak tartja, hogy az egészségügyi tárcával megegyezve lehetőség nyílik a pásztói kistérség járóbeteg-szakellátásának fejlesztésére. A kérdésre, hogy lát-e politikai motivációt a döntések mögött, az információhiánynak megfelelően ad választ: "A fene tudja."
Az természetes, hogy mindegyik régió a lehető legtöbb fejlesztéséhez szeretne támogatást kapni, és 2013-ig a soron következő akciótervekbe a most kimaradók egy része még biztosan bele fog férni, de a keretösszeg kétségtelenül szűkös. Sem a logikának, sem az uniós gyakorlatnak nem felel meg, hogy a források négyötödéről központi határozat születik, de ennek okáról a kormányzat mindig kényelmesen nyilatkozhat. Hiszen a szubszidiaritás kiterjesztéséhez máig hiányzik az a legitimitás, amelyet a közvetlenül választott régiós képviselők biztosíthatnának; márpedig a kétharmados önkormányzati törvény ez irányú módosítása az ellenzéken bukott meg. "Ha a keret véges, akkor pláne kellene tudnunk, hogy mi alapján kerültek onnan ki a projektjeink - mondja Szita Károly, Kaposvár polgármestere, aki leginkább azt fájlalja, hogy a kevés pénzüket az előkészítésre költötték, hiszen évek óta azzal hitegetik a leszakadó önkormányzatokat, hogy az uniós forrásokból részesülni fognak. - Azt sem tudjuk, hogy vajon később kerül-e rájuk sor, vagy soha. Azt nem feltételezem Lamperth Mónikáról vagy Kolber Istvánról, hogy nem próbálják meg képviselni a városukat és a megyéjüket. De ezek szerint az érdekérvényesítő képességük nulla."
A kétségeket persze könnyen el lehetne oszlatni, ha ismernénk az egyes döntések hátterét. Elsősorban is a zsűri munkáját, ugyanis a kormány gyakorlatilag rábólintott a grémium javaslataira (bár a Népszabadság úgy tudja, három olyan projektet is támogatandónak ítélt a kabinet, amelyekkel a szakértők inkább még vártak volna). A zsűri ülései viszont nem nyilvánosak. Azokról minden esetben emlékeztető készül az elhangzottak tartalmi ismertetésével, a résztvevők listájával, állásfoglalásukkal és a szavazati arányok rögzítésével. A Narancs szerette volna megismerni ezeket az emlékeztetőket, de azt a választ kaptuk az NFÜ-től, hogy a zsűri csupán döntés-előkészítő szerv, így jegyzőkönyvei a résztvevőkre és az ügynökség illetékeseire tartoznak. Az átláthatóságot pedig "a sorsolás útján kiválasztott, ülésenkénti egy-egy, szavazati joggal rendelkező külső civil szakértő bevonásával biztosítottuk, ahogy azt a vonatkozó jogszabály előírja". Mivel a tagok névsorát szintén az emlékeztető tartalmazza, a szakértők személye sem tartozik a nyilvánosságra. Ezzel pedig a sokat hangoztatott átláthatóság a gyakorlatban elolvad: csak azt tudjuk, hogy mely projektek nyertek támogatást. Noha az adatvédelmi törvénynél rendre felmerül, hogy a döntés-előkészítéssel összefüggő dokumentumok titkosításának a döntés meghozatala után nem sok értelme van, a hatályos jogszabály valóban lehetővé teszi, hogy a keletkezésüktől számított 10 (korábban 30) évig rejtegessék őket. Ha a transzparencia valóban olyan fontos volna, akkor a jogszabály szerint a kezelő szerv vezetője bármikor engedélyezhetné az adatok megismerését.
Következtetéseket ennélfogva csak a végeredményből lehet levonni. A cimboraság vizsgálatánál az arányokkal nem sokra megyünk, hiszen tavaly október óta a legtöbb település ellenzéki vezetésű, és az önkormányzatokhoz köthető, támogatott kiemelt projektek között is azok vannak túlsúlyban (az alsóbbrendű utak felújításánál értelemszerűen a függetlenek). A sajtóban nyilatkozó ellenzéki képviselők viszont a folyamat kárhoztatásán túl konkrétumokkal sosem szolgálnak. Bencsik János is, miután felmondja a leckét a kormányvezérelt kiválasztásról, inkább hárít: meg kellene kérdezni az összes kistérséget, szerintük miért esett ki a javaslatuk. Beszédes az is, hogy bár a méltatlankodó projektgazdák panaszt tehetnek az NFÜ-nél, majd fellebbezhetnek a fejlesztéspolitikáért felelős miniszternél, egyetlen ilyen kifogás sem érkezett. Nógrádi Zoltán, a Fidesz európai integrációs ügyekkel foglalkozó országgyűlési képviselője, Mórahalom polgármestere viszont elmondta: a Mórahalom-Domaszék körzetben levő Nagyszéksós-tó vízvisszatartási programja kapott ugyan 258 millió forint támogatást, de a program a Bács-Kiskun megyei, 4 milliárdos vízvédelmi beruházás része volna. A leválasztásra csak kommunikációs okból volt szükség, mert ezzel is növekedett a támogatott ellenzéki önkormányzatok száma. Az NFÜ viszont leszögezte: mindkét projekt a Homokhátság fejlesztéséhez kapcsolódik ugyan, ám két külön vízgyűjtőhöz tartoznak, ezért más a projektgazda is (Alsó-Duna-völgyi, illetve Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság). Az igazán megnyugtató mégis az volna, ha a döntésekhez vezető út valamennyi állomása megismerhető lenne, hiszen a kormánynak, mint mondja, nincs titkolnivalója. Az interneten nyilvánossá tett iratok alapján a hozzáértők minden különösebb gond nélkül elvitatkozgathatnának. Arról pedig, hogy a fejlesztések ezen első köre mennyivel viszi majd előbbre az országot, négy-öt évnél korábban úgysem állíthatunk semmi biztosat.
Jó lesz nekik
A régiós támogatások többsége - darabra 123 - a négy és öt számjegyű utak felújítására megy, 882 kilométer hosszban, mintegy 50 milliárdért. Mivel leszakadó településeket kötnek össze, ezek jogosultságát nem vitatja senki. A többi helyi beruházás általában egy-egy turisztikai látványossághoz kötődik, amiből kitűnik, hogy nemcsak a fejlesztéseket, hanem lényegében a megvalósult objektumok fenntartását is külső segítséggel képzeljük el. Ide tartozik például a balatonfüredi városközpont felvirágoztatása, az esztergomi Bazilika pincerendszerének idegenforgalmi hasznosítása vagy a szentendrei skanzen bővítése, nem beszélve a "Hit és Egészség" programról, amely a máriapócsi és nyírbátori vallási turizmust fogja feldobni. Budapest jól jár: Budavári Palota, Szépművészeti Múzeum, Zeneakadémia, Magdolna-negyed, Szabadság híd. Itt aztán tényleg nem érdemes politikai elfogultságot keresni, hiszen évtizedek óta elhanyagolt kvázi nemzeti szimbólumokról van szó, amelyeket önerőből tán soha nem tettünk volna rendbe. Nógrádi Zoltán azért feltette lapunknak a retorikai kérdést: "Vajon fogja ezeket Demszky Gábor a kampányában használni?"
Pécs mint Európa leendő kulturális fővárosa egyedül visz majdnem 34 milliárdot. Ez mintha némileg túl volna a nagyprojekt 13 milliárdos határán, de az NFÜ-nél megnyugtatták lapunkat: szét lehet azt öt önálló részre bontani, s úgy már kiesik az unióval egyeztetendő kategóriából. Ügyes. Másrészt a kiemelt projekteknek el kell érniük az 500 milliós támogatási határt, több beruházás mégis ennél kevesebbet fog kapni; azokat esetleg pályáztatni is lehetne. Az NFÜ válaszában kijelentette, hogy az eltérésre az ügynökség elnökének jóváhagyásával került sor. Az okokat nem ismerjük.
A legtöbbet az ágazati programok viszik. Például a sürgősségi ellátás fejlesztésére jut 11,5 milliárd, ugyanennyi a szociális szolgáltatások modernizációjára, és csak üdvözölhetjük, hogy ekkora summából létrejön a "Költségvetési gazdálkodási rendszer" is. Több mint dupla ennyit kap a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért küzdő program, és mintegy 43 milliárdot ugyanezen kör járulékkedvezményeire fordítanak. Ha ezt Brüsszel beveszi, tényleg tehetséges nemzet vagyunk, hiszen az echte költségvetési bevételpótlás nem szerepel a közösségi felzárkóztatás bevett módozatai között.
