Magyar Narancs: Az egész szakma ünnepelte a 2000-ben elkészült perbáli gyermekotthont, de a munkái inkább hányatott sorsúak. Például itt a harmadik Magház terve, ami miatt évek óta bíróságra jár.
Janesch Péter: Ahhoz képest, hogy a szakma milyen hatásfokkal dolgozik, hozom az átlagot. Száz tervből 2-5 valósul meg. Biztos, hogy extrém sokat próbálkoztunk, elsősorban a Karácsony Tamással együtt töltött húsz évben, de nem tartom magam lúzernek. Nem elég jó tervet csinálni, azt észre is kell venni, vagyis jó zsűri kell. A kormányzati negyed is ezen múlt. Egyébként brutális a sorozatom, a legfrissebb a józsefvárosi Magdolna utcai szociális bérház.
MN: Miért? Úgy tudtam, az a ház megépült.
JP: Áll a ház, de a nevemet le kellett vetessem róla. A kivitelező anyagi megfontolásokból mást épített meg. Maradtak az egyszerű anyagok és megoldások, de a minőséget kispórolták belőle, vállalhatatlan munka lett. Lehet, hogy eddig nem volt nagy szerencsém. Van a munkáimban valami provokatív vagy szokatlan elem, ami könnyen kerül konfliktusba egy hagyományosan működő rendszerrel. Az a fajta bonyolultság, amibe általában belemegyek, nem kompatibilis a rendszerrel, például az építőiparral, és ez másoktól is több munkát követel.
MN: Hasonló eset a 2004-es Velencei Biennále, ahol a magyar pavilon kurátora volt. A kiállítás egyszerre volt tiszteletadás Janáky Istvánnak, a mesterének, és a szépről való gondolkodás megjelenítésének. Ám a médiavisszhangot a szerzői jogi bukdácsolás váltotta ki (lásd: Takarásban, Magyar Narancs, 2004. szeptember 23.).
JP: A biennále ostobaságon bukott meg, mert a laptulajdonos, akinek az anyagát használtuk, meggondolta magát. Háromféle szépségeszményt jelenített meg a kiállítás. A Janáky-féle keresetlen vagy talált szépséget, amiben a józan megfontolások töredékei jöttek össze, ahogy egy-egy ember helyénvalón gondolkodik, és nem a reprezentációra gondol. Ennek tulajdonképpen inverze, ahol a szépet teszik meg témának. Lehetetlen vállalkozásba megy bele az, aki szép házat akar, erre az építész kezében megáll a ceruza. A szép a legjobb esetben csak eredmény, ha jó döntéseket hoztunk a tervezés során. Ezt értették félre, hogy ezt nem minősítésnek szántam, hanem állapotfelvételnek a kortárs kultúráról. Ahhoz, hogy a szépség organikusan jelenjen meg, kultúra kell. A művészettörténet tanulsága, hogy ha két feltétel adott, a lehatároltság és az idő, akkor arca lesz a kultúrának. Jelenlegi állapotunk lehatároltság tekintetében körülbelül a helyén van, mert az ugye a glóbusz. De ennek a globális kultúrának is lesz arca. Ez olyan, mint a bor, amelynek van friss, lelkes állapota, a must, aztán a közbülső, amitől rosszul leszel, utána lesz bor.
MN: Ezek szerint most a roszszullétnél tartunk.
JP: Most. Ha tudomásul veszszük, hogy egy folyamatban vagyunk, akkor onnantól kezdve nem hányunk ettől a "széptől". A terápiás mozzanat ez lett volna benne, mert lehet tudni, hogy mi az indulatok eredete. A harmadik elem, ahol a szépség a rendszerben van, a jól működés szépsége, amit a szövetszerkezetes betonnal mutattam be. Amikor az építészetből kivonul az ego, vagyis visszavonul azokra a területekre, amik nem a felszínen reprezentálnak.
MN: Ma egy szűk kisebbség gondolkodik úgy, hogy a tervezői egónak vissza kellene húzódnia.
JP: Lehet, de a perbáli gyermekotthonnál modellezni lehetett azt a kultúravíziót, amiről beszéltem. Teljesen szabad kezet kaptunk. Azzal kezdtük az építkezést, hogy megépítettük a kerítést. Egyébként nem akármilyen építtető az, aki szó nélkül nézi, hogy az alapítványukba cseppenként összeszedett támogatás első része kerítésépítésre megy el. Ez olyan, mint egy keret. Sok kultúra falakat épít, hogy védje magát. Mi ezzel a kerítéssel védtük magunkat. Hét évig építettük. Ez belevisz egy olyan különleges elemet, ami megkülönbözteti más épületegyüttesektől. Azt érezni, mintha nőtt volna, lenne benne valami spontán. Hiányzik a rögtön felismerhető akarat, szándék.
MN: A kormányzati negyed merőben más eset, nemcsak azért, mert nincs szabad kéz és idő arra, hogy minden kiforrja magát, hanem mert az lenne a beruházás és a város legnagyobb kudarca, ha zárvány maradna.
JP: Olyan épületet akartunk lerakni, ami nem okoz a területen nemkívánatos turbulenciákat, egyensúlyzavarokat, hanem éppenséggel egyensúlyteremtő szerepet kap. Szerettük volna, ha nem lenne idegen a szemben fekvő terézvárosi negyed épületszövetétől. Annak a tömör, zárt udvaros, gangos bérházas épületszövetéhez meglepően hasonló struktúrájú lett ez a nagy épületszövet, mert inkább az, mint épület.
MN: Mit ért pontosan ez alatt?
JP: Terézváros száz évvel ezelőtti beépítésénél is az volt a feladat, hogy a telekre épített négyzetméterek maximalizálása mellett a bevilágítást és a szellőzést is biztosítani kellett. Vettük ezt a négyszáz méter hosszú, hetvenöt méter széles, hatemeletnyi tömböt, kitöltöttük telekhatártól telekhatárig, a teljes beépítési magasságban. Először arra gondoltunk, hogy tizenegy belső udvar köré szervezzük a minisztériumokat. Ez finomodott ki erre a rengeteg, ötvennyolc udvarra. A térszervezése olyan újdonságokat hoz, hogy sehol sem kell mesterségesen világítani, csak este.
MN: Miben különbözik a kormányzati épületegyüttes egy nívós irodaépülettől?
JP: A kétféle módon integrált környezettudatosságával különbözik. Az egyik a felületén megjelenő hatféle kertészeti elem, melyeknek különböző funkcióik vannak, a másik az ún. autonóm ház jellege, a zöld vagy fenntartható ház. Van szimbolikája, az, hogy zöld. Vagyis ha ez a kormány ezt az üzenetet választja, akkor tudatosan foglalkozik ezzel a problematikával. Erre a ház egyfajta választ ad, ami szerencsésen találkozott a helyszín elvárásaival. Ha ide a kormány egy reprezentatív épületet szeretett volna, akkor a környezet elkezdett volna tiltakozni ellene. Így egyszerre tudott szimbolikus és funkcionális lenni, a környezetterhelés és az építészeti szempontok szerint is.
MN: A kivitelezésnél mekkora az esélye, hogy az épület a tervek szerint valósul meg? A zöld homlokzat nem az a típusú szokatlan elem, ami végül papíron marad majd?
JP: Az már nem a mi dolgunk, hogy a határidőt hogy tartják be. A tendergyőztes és az általa kiválasztott kivitelező szerződik. Ez az ő milliárdos kockázatú vállalása. Nem tartom elképzelhetőnek, hogy ezen a ponton megbukna a tervünk.
MN: Tudtommal a környezettudatos építési technológiáknak ez a kombinációja még sehol a világon nem valósult meg.
JP: A passzívházból New Yorkban felhőkarcolókat építenek, Magyarországon ez újdonság. Behozza a technológiát és úttörő lesz. A zöld homlokzat érdekes dolog, ilyen megoldást még nem láttam a világon. A Kertészeti Egyetem dísznövény tanszékének vezetőjét kértem fel konzulensnek, nem tartotta elvetemült megoldásnak. Lehet, hogy ez a zöld megoldás világviszonylatban is egyedülálló lesz. A használatbavételig van rá két évünk, hogy kikísérletezzük.
MN: Bízzunk abban, hogy működni fog. Egyébként sokan azt feltételezték, hogy a zöld ötletek Kengo Kumától, a japán sztárépítész-partnertől származnak, aki a Népszabadságnak adott nyilatkozatában a teljes projektet, kormányzati negyedestül, a Westend 2-vel együtt a magáénak vallja. Mi igaz ebből?
JP: Az ellentmondás feloldása az lehet, hogy nincs pontos képe arról, mit kaptunk az irodájától. Nem vele kommunikáltunk, hanem a munkatársaival. Feltételezem, hogy azt gondolja, szoros együttműködés volt köztünk. Kuma sztárépítész, 40-50 fős irodát üzemeltet, három földrészről dolgoznak nála fiatalok. Pár kivételtől eltekintve így működnek a nagy irodák.
MN: Végül is beszélhetünk a jól csengő magyar-japán közös munkáról, vagy nem?
JP: Ez végig bizonytalan volt. Hol azt gondoltuk, ragyogóan megy, hol azt, hogy nem lesz belőle semmi. Hiába van több mint egyéves tapasztalatom Japánban, a kulturális különbségek miatt rettentő nehéz megítélni, hogy mikor egyértelmű valami. A japánok alapvetően alá-fölé rendelt viszonyban gondolkoznak. A minusplusszal az együttműködés, az egyenrangú viszony az ideál. A teljes második ütemet Kuma irodája, a KKAA tervezte, és az szerintem szép megoldás, egy továbbfejlesztett változatban, ahol a program már sokkal pontosabb - izgalmas dolog lehet. Ott a harmadik ütem is - ha lesz ilyen -, azon együtt dolgoztunk.
MN: Kengo Kumát egyébként ismerte korábbról?
JP: Személyesen nem, Z. Halmágyi Judit építész ajánlott neki. Kuma májusban keresett meg, amikor én már kivettem a pályázatot. Utána elkezdtem dolgozni rajta a megerősödött minusplusszal, hat fiatal építésszel, akikkel egy pécsi pályázat kapcsán már összehangolódtunk. Kumáék nagyjából két héttel a pályázat leadása előtt kezdtek feléledni, amikor mi már az épületnek mindenféle egyeztetéseivel messzire haladtunk, de a Nyugati csarnok, a Westend 2 és a kiszolgáló épületek ügyében még semmi sem volt meg. Ekkor szívesen kézbe vették volna az egészet, a kormányzati negyeddel együtt. Ezt udvariasan helyre kellett tenni, mert világos volt, hogy az épületek nem lóghatnak le ezer helyen a telekhatárról, amit ekkora távolságból az utolsó pillanatban, mobiltelefonon nehéz kijavítani - ezt elfogadták. Hajlamosak voltak elszállni azzal, hogy mi lenne jó Budapestnek. Például zöld kapcsolatot terveztek a budai várral, Demján telkét befásították, erdőt raktak a buszpályaudvar helyére. Aztán három nap alatt legyártottak négy beépítési változatot az egész területre, amik viszont baromi szépek voltak. Hirtelen felcsillant, hogy mégiscsak komolyan veszik, csakhogy még mindig probléma volt a szabályozással. Nem voltak képben. Mi meg azt mondtuk, hogy nyerjük meg az épülettel a pályázatot, és utána röpdössünk.
MN: Most csak az épületre kapnak megbízást, de a pályázatban ki kellett dolgozni a városrendezési és beépítési terveket a meglehetősen tág környezetre is a Nyugatitól a Dózsa György útig. Milyen hatásokkal lehet itt számolni?
JP: Abból indultunk ki, hogy ha felépül a kormányzati negyed, az képletesen olyan, mintha ledobnának oda egy bombát, egy jófajta bombát. Ezt a kört végignéztük. A Skála nem akar és nem is tud áruház maradni a Westend 1 és a tervezett 2 mellett, viszont mint irodaház iszonyú jó pozícióban van. A Skáláról ezért le kell venni az ügynökszemüveget, az előtte levő udvart be kell fedni, mert nem működik. Ha az a szándék, ami ma még nincs bebetonozva, hogy a Nyugatiból húzzuk ki a vonatokat, és legyen az Eiffel csarnokból egy színvonalas közvetítőtér, akkor a vasutat össze kell kötni a metróaluljáróval, ami nem lehet többé olyan elképesztően nyomasztó hely, aminek ismerjük. Egy ilyen helyzetbe hozott épület mellett nem lehet buszvégállomás, autóparkoló és felüljáró, hanem közösségi tér, ahonnan át lehet látni a túloldalra. Ugyanígy a Nyugati másik oldalán is. Ha nem akarjuk megkerülni a postát, és a Podmaniczky utca szűk járdáján bejutni a minisztériumokhoz, akkor ez a fő csapásirány, aminek szintén artikulált köztérnek kell lennie. Ide jelenleg egy magánberuházó tervez házat. Ezt mind át kell gondolni, ha nem akarjuk, hogy a környezet ellentmondásba keveredjen a kormányzati negyeddel. A Nyugati szerepe, hogy minőségi közvetítő tér legyen.
MN: A tervnek hangsúlyos részét teszi ki egy javaslat, amellyel elejét lehetne venni Terézváros fejetlen átalakulásának. Mi várható itt?
JP: Végigelemeztük a Teréznegyednek azt a szemben levő 22 tömbnyi részét, ami az Epreskertig, az Aradi utcáig és majdnem a Körútig ér. A több ezer terézvárosi tulajdonos mind egy bizonyos logika szerint fog viselkedni: elindul egy funkció- és tulajdonoscsere. Jó lenne ezt az elkerülhetetlen váltást keretek között tartani. Az önkormányzatnak nagy tulajdonhányada van minden épületben, jobbára az üzlethelyiségekben. Elképzelhető, hogy az önkormányzat szövetkezik a fővárossal és az állammal, hogy biztosítsák például a közmű- és burkolatcserét, új játszótereket, megoldják a parkolást üres telkeken és bontható épületek helyén. Ezt bárhol nem lehetne megcsinálni, de itt akkora lesz az áremelkedés, a minőség iránti igény, ami ezt a koordinált váltást reálissá teszi. Az állam is beszállhat, mert kiegészítő funkciókat kap meg, ha ügyes. Egy kormányzati negyed szatelitfunkciója talán az alapterületének öt-hatszorosát is igényli.
MN: A kiírásban egyébként nem is szerepelt a Terézvárossal való kapcsolat. A többi pályázó azzal a feladattal bíbelődött a legtöbbet, hogy hogyan lehet emberi fogyasztásra alkalmas módon összekapcsolni a Váci utat a Podmaniczky utcával.
JP: Nálunk a tengely a Podmaniczky, azt kell kiegyensúlyozni. A többieknél általában a síneknél van a tengely, a másik oldalt a Westend adja.
MN: De éppen e miatt a hangsúlyeltolódás miatt nem találták meggyőzőnek a teljes tervet. Míg önök 20 millió forintos díjat kaptak, addig a Finta Stúdió, melynek az urbanisztikai tervét dicsérték, csupán egymillióval kevesebbet. Már-már megosztott első helyről beszélhetünk azzal az irodával, amelynek a neve a legesélyesebbek között szerepelt, még mielőtt bárki egy vonalat is húzott volna.
JP: Nem érzek itt problémát. 'k nem konkurencia. Az utólagos elmondások szerint két részre szakadt a zsűri, végül egyértelműen azt mondták, hogy az épületre mi adtuk a legjobb megoldást, a Finta Stúdió a városrendezésre. Ha a Podmaniczky másik oldalával foglalkozunk, az nem zavarja az ő vizeiket. Minden kapcsolatot meg kell adni a Westend 2-vel. Mást tud egy pláza, amiben brandek képviseltetik magukat, és mást tud egy jól működő városi szövet. Ha olyan rehabilitáció valósul meg, ami közönségre számíthat, akkor azzal a másik oldal is jól jár.
MN: Miközben készül az épület, a Trigránit is elkezdi a Westend 2-t. Mi valósulhat meg azokból a városrendezési és beépítési tervekből, amiket a KKAA-val készítettek?
JP: Nem tudom. Az első tárgyalások a Finta Stúdió és a számomra ismeretlen beruházó között zajlanak, aki a vasúti felülépítést finanszírozza. Azzal nem is kommunikál az épület. A Westend 2 tervezője még ismeretlen.
MN: Akkor mégis biztosra lehet venni, hogy felülépítik a vágányokat?
JP: Nem tudok biztosat. Mi három ütemet állítottunk fel a javaslatunkban, az elsőt a kormányzati negyedre, a többi alternatív, aszerint, hogy a vasútra milyen megoldás születik. Mi a szint alá vezetett vasúttal számoltunk, amire felnevetni vagy legyinteni szoktak első reakcióként. Pedig meg kéne nézni, hogy mi áll szemben ezzel a valóban óriási kiadással. A felülépítés ugyanis egy nagyon erős kompromisszumos megoldást betonoz be. Csak bele kell gondolni, hogy néz ki: ha kihúzzuk a vonatokat az Eiffel-féle üvegcsarnokból, akkor a vonatok egyik vége a csarnok hátában, a másik vége a jelenlegi Ferdinánd hídnál lesz. Ezt le kell fedni, különben még rosszabb a helyzet. Viszont az Eiffel csarnok sosem lesz jó minőségű közvetítő tér, ha azt egy lefedett pályaudvar dugózza le, és aminek a forgalma átjáró forgalom lesz a vasúthoz. Egy káromkodós átjáróház. Ha a mi agyament verziónk jön be, akkor szintben találkozik a Lehel tér a Podmaniczky utcával, és az állatkertnek sem a vasút, hanem a park a szomszédja. És kapunk egy hatalmas, majdnem Central Park nagyságú zöld folyosót, amin megérkezik a Városliget a körútra.
