Döntött a Kúria: több egyéni választókörzetben is újra kell számolni a szavazatokat

  • narancs.hu
  • 2018. május 2.

Belpol

Ezek azonban minden valószínűséggel nem befolyásolják az április 8-i eredményeket.

Helyt adott a Jobbik kérelmének a Kúria, tudta meg az Index, miután a párt még április 28-án felülvizsgálatot kért két szavazókör eredménye miatt. Az egyik Pálfiszegen, a zalai 1-es választókerület egyes szavazókörét érinti, a másik Sárospatakon, a borsodi 5-ös körzet hetes szavazókörét: előbbinél 14 voksot írtak jóvá a NET Pártnak a Jobbik helyett, utóbbinál ugyanígy 144-et.

A lap birtokába jutott jogerős végzés szerint a Kúria elrendelte a szavazatok újraszámlálását, az eredmények összevetését az április 8-i adatokkal és az esetleges eltérések indokainak rögzítését. Az Index értesülései szerint kedden már meg is történt a szavazatok újraszámlálása, és mindkét esetben beigazolódott a Jobbik igaza: mindkét szavazókörben 0 voksot kapott a NET Párt, az elsőben a Jobbik 14-et, a másodikban pedig 122-t. Ezek érdemben nem befolyásolják a megnyert egyéni mandátumok sorsát.

A cikk megjelenése után derült ki, hogy szerda reggel újabb két szavazókörben, az újpesti 53-ban és a bajai 1-esben kell újraszámolni a szavazatokat a Kúria döntése alapján.

Az április 8-i választás listás eredményét megállapító NVB-határozat ellen hétfő délután 4 óráig lehetett felülvizsgálatot kérni.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.