Már hogyne drágulna a vizes-vb gazdasági hatáselemzése is

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 4.

Belpol

Csak.

Csütörtökön jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy módosították a vizes-világbajnokság gazdasági hatáselemzéséről kötött szerződést – írja a 444. Ki nem találná senki, miért kellett hozzányúlni a szerződéshez. Hát azért, hogy megemeljék a győztes KPMG Tanácsadó Kft. díját.

A megnövekedett közbeszerzés célja nem más, mint „egy olyan átfogó tanulmány készítése, amely a jelenlegi tervek ismeretében, valamint a korábbi FINA-világbajnokságok és más hazai nagyrendezvények tapasztalatai alapján előrevetíti a 2017-es vb várható gazdasági hatásait”.

Az elemzés eredeti költsége 17,6 millió forint volt, ez nőtt post festa 25,5 millióra. Vagyis majdnem az összeg felét húzták még rá a hatás kedvéért. Mindez persze önmagában aprópénz a ki tudja pontosan mekkora összköltségvetésű, 130–170 milliárdos vizes-vb-hez képest.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.