„Droidpolitikusaink lettek” – Interjú Török Gáborral

  • narancs.hu
  • 2014. március 19.

Belpol

Alig három héttel a voksolás előtt nagyon úgy fest, hogy ismét a Fidesz és a KDNP alakíthat kormányt Magyarországon. Török Gábort az új választási rendszer teremtette kényszerekről és az április 6. utáni Magyarországról kérdeztük. Csütörtöki nagyinterjúnkból adunk most ízelítőt.

MN: Többször utalt arra, hogy „valami nem stimmel” a közvélemény-kutatási számokkal. Mintha lenne egy vagy több olyan faktor, amivel a kutatók nem számolnak.

TG: Mindent látunk a közvélemény-kutatásokból, csakhogy ez nem adja meg a kielégítő és megnyugtató választ a legfontosabb kérdésekre. A felmérések szerint a lakosság közel 50 százaléka kormányváltást akar, miközben a kormánypártok jelentős fölénye stabilnak látszik. Ebből az ellentmondásból fakadóan kell lennie egy nagyon széles olyan választórétegnek, amelynek a választása nehezen kalkulálható. Ezért aztán valójában semmilyen eredmény nem jelentene igazán nagy meglepetést.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: A politika egyre inkább vallási jelleget ölt: a racionális érvek csökkennek, a negatív motívumok dominálnak és a pártok hitkérdéssé egyszerűsítik a választást. Mint sok minden mást, a magyar politika ezt is a tengerentúlról importálta. De olykor az az ember érzése, mintha ez már túlmutatna az amerikanizálódáson, és a tartalmi politika megszűnt volna létezni. Választási programok tényleg csak mutatóba készülnek.

TG: Ezen sokat szoktam gondolkodni, és mindig arra jutok, hogy Magyarországon két jelenség csúszik egybe: a professzionalizáció és a rothadás. Egyfelől a magyar politika elképesztően tudatossá vált az évek során: a szereplők tudják, mire vágynak a választók, már régen nemcsak ösztönökre, hanem a folyamatos mérésekre is alapoznak, és egyre kevésbé kockáztatnak. Másrészt viszont ezzel a profizmussal együtt jár a tartalmi kiüresedés, a szellemi redukció, a mindent eluraló cinizmus. Droidpolitikusaink lettek, akik rengeteg mindent tudnak ma már a hatásvadászatról, de szinte minden hiányzik belőlük, amit az emberek amúgy szeretnek, respektálnak a magánéletben: az emberi gesztusok, a nagyvonalúság, a méltányosság, a mértékletesség, a dolgokról való lemondás. Ezért érzem azt, hogy bűzlik, rothad ez a rendszer, hiába a profizmus, nem az emberekről szól, nem válik átélhetővé, a híveket, a rajongókat leszámítva nem enged azonosulni.

A Török Gáborral készült teljes interjút a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatják.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.