Dúró Dóra nem adja a Mi Hazánk józsefvárosi irodáját

  • narancs.hu
  • 2021. november 2.

Belpol

Hiába mondták fel a szerződését, ő továbbra is használni fogja a helyiséget. 

"Megtagadtam a képviselői irodám átadását Józsefvárosban" – ezzel a címmel adott ki közleményt Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa. 

Mint arról beszámoltunk, korábban a Mi Hazánk József körúti irodájának ajtajára a cigányság ellen uszító plakátokat tettek ki belülről, a plakáton egy roma emberekről készült fénykép volt látható, azzal a felirattal, hogy „nem lehetünk cigányország”, valamint a Mi Hazánk logója.

A plakátok megjelenése után Józsefváros önkormányzata úgy döntött, felbontja az ingatlan bérleti szerződését a párttal, a döntést a kerületi fideszes képviselők is megszavazták. Dúró Dóra már akkor azt mondta, hogy új helyet keresnek az irodájuknak, és azt is fontolgatják, hogy hivatali visszaélés miatt feljelentést tesznek. 

Közleményében most azt írta, hogy az iroda október 31-ével történő átadását megtagadta, mert szerinte semmilyen jogsértést nem követtek el a helyiség használata során, és a feljelentések ellenére sem indult nyomozás, pusztán az iroda – mint ő fogalmaz – "felheccelt cigányok által történt" megrongálása miatt. 

Szerinte "a politikai véleményszabadsághoz való jogot súlyosan korlátozó okból" került sor a bérleti szerződés felmondására, ezért a továbbiakban "jogcím nélküli birtokosként" fogja használni a helyiséget, és továbbra is fizeti majd a bérleti díj havi összegét.

"Átadni csak akkor vagyok hajlandó, ha az illetékes bíróság birtokvédelmi perben hozott, jogerős és végrehajtható ítéletével arra kötelez" – írta. 

A sérelmezett plakátokat egyébként a párt azóta szórólapokon terjeszti

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.