EB: Nem elég a kormány módosítása Erasmus-ügyben, marad az alapítványi egyetemek kizárása

  • narancs.hu
  • 2024. december 16.

Belpol

Az Európai Bizottság fenntartja a közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó szankciókat. 

Az Európai Bizottság (EB) hétfőn úgy döntött, hogy nem elégséges a kormány által a Bizottságnak december elején benyújtott módosítás azzal kapcsolatban, hogy a alapítványosított egyetem kuratóriumaiban ülő 

A kormány tervezett változtatásairól korábban itt írtunk hosszan: 

 

Az EB a közleményében felidézte, hogy az uniós tagállamok vezetőiből álló Tanács az EB javaslatára 2022 decemberében döntött úgy, hogy felfüggeszti a Magyarországnak járó felzárkóztatási támogatások közel egyharmadát, vagyis 6,3 milliárd forintot. Ekkor tiltották meg az uniós intézményeknek azt is, hogy támogatást adjanak a magyar közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak (KEKVA), és az általuk fenntartott szerveknek. Ez azt jelentette, hogy a "modellváltott" egyetemeket kizárták az uniós Erasmus- és Horizont-programokból is, ugyanis a KEKVA-k és a hozzájuk tartozó szervek nem köthetnek új szerződéseket sem az uniós forrásokra. 

Az EB a közleményében azt írja, most december 2-án kaptak hivatalos értesítést a magyar kormánytól arról, hogy hogyan módosítják az uniós kifogásoknak megfelelően a KEKVA-k szabályait. A kormány ezzel párhuzamosan azt is kérte, hogy a Tanács törölje el a felfüggesztésről szóló döntést. 

Az EB azonban arra jutott, hogy a magyar kormány módosításai nem elégségesek ahhoz, hogy a KEKVA-kat érintő aggályokat eloszlassák, főleg az alapítványi kuratóriumi tagok összeférhetetlenségével kapcsolatban.

Az EB ezért úgy döntött, hogy a KEKVA-kra vonatkozó szankciókat fenntartják

Hozzátették azt is, hogy a Bizottság amúgy egyértelműen felvázolta azokat a kiigazításokat, amelyek szükségesek lennének a helyzet megfelelő orvoslásához.

Emellett a közlemény szerint a kohéziós alapok egy részét felfüggesztő tanácsi intézkedés is érvényben marad, mert a kormány ezekkel kapcsolatban sem jelentett be jogorvoslati lehetőséget, magyarul a jogállami aggályokat nem sikerült eloszlatni. 

Azt is írták, hogy Magyarországnak bármikor megvan a lehetősége, hogy módosítson a vonatkozó problémás jogszabályokon. Hozzátették, a a magyar helyreállítási terv is számos "szuper-mérföldkövet" tartalmaz, ezek teljesítéséig nem lehetséges a kifizetési kérelmek teljesítése, tehát az uniós források egy részéhez továbbra sem férhet hozzá Magyarország. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk