Mégsem indul újra Bige László szolnoki gyára

  • narancs.hu
  • 2019. július 11.

Belpol

Hónapokat kell még várnia.

"Akár hónapokat is igénybe vehet, amíg megszületik Bige László szolnoki kénsavgyárának hatósági bezáratása ügyében az első, köztes, az újraindulás feltételéül támasztott, jogerős döntést" - írja az Index a Népszava cikkére hivatkozva.

Ahogy azt hétfőn mi is megírtuk, a Bige Holding Kft. számára kedvező bírósági döntés született a szolnoki gyárról a megyei katasztrófavédelem határozatával szemben, és "bár a kft. titkársága egyelőre nem erősítette meg, az MTI úgy tudja, a héten újraindul a cég szolnoki gyára."

Úgy tűnik, ez mégsem ilyen egyszerű, mert - ahogy a Népszava beszámol róla - a szolnoki kénsavgyár égetőkemencéjének hibája miatt a hatóság jogszerűen állíttatta le azonnal az üzem működését, döntött a Debreceni Törvényszék. A hibát azóta kijavították, de az csak működés közben adható át, ezt viszont a hatóság másik – nem jogerősen felfüggesztett – határozatával is megtiltotta. Így Bigének egyelőre várnia kell az újraindítással, például arra, hogy a katasztrófavédelem fellebbez-e.

Az ügyben ráadásul az első tárgyalásra várhatóan csak 2019 szeptemberének második felében kerül majd sor, az ítélkezési szünet miatt.

Vajon ki akarhatja tönkretenni Bige Lászlót?

Bige László szerint egy ember magánérdeke vezérli az ellene irányuló támadásokat, neveket azonban nem mond. A piacot és meghatározó szereplőit ismerőkkel tekintettük át a lehetséges forgatókönyveket és azt, mire számíthatnak a gazdák. A magyarországi műtrágyapiacot jelenleg három nagy cégcsoport uralja. Az egyik a Bige Holding, amelynek a legfontosabb tagja a pétfürdői Nitrogénművek Zrt.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.