Bajban az ELTE: kirúgási hullám jön

  • narancs.hu
  • 2019. január 21.

Belpol

Egyetemi létszámleépítés: 50-70 embert küldenek el az ELTE két karáról.

Már ősz óta lehet tudni, hogy komoly finanszírozási gondok érintik az ELTE két karát is. A Bölcsészettudományi Karon és a Természettudoményi Karon ma kezdődött meg az emiatti létszámleépítés.

A kancellária karonként 250-250 millió forintos megtakarítást vár el az intézménytől, ennek megoldását 50-70 fős leépítéssel próbálják megoldani. A létszámcsökkentés ma kezdődött, közölte az Oktatói Hálózat a hvg.hu-val.

Az 50-70 fő többségét nyugdíjazással küldik el, mondták, a többeiekt egy gyorsan összerakott teljesítménykövetelmény alapján, az arányokról azonban nem igazán lehet pontos információkat tudni.

Az Oktató Hálózat közleménye hangsúlyozza, hogy a létszámleépítés indokolatlan és káros. Az egyetemi oktatók elküldése több tanszék és képzési program felszámolásához vezet, az alulfizetett és túlterhelt oktatók megtizedelése pedig nemcsak nem méltányos, de nem is hatékony megoldás az egyetem problémáira. A maradó oktatóknak ugyanis ez megnöveli az amúgy is megemelkedett oktatási terhelését, és gyengébb oktatói és kutatói teljesítményt eredményez, rontja az oktatás minőségét.

A szervezet követeli az ELTE vezetésétől, hogy függesszék fel a leépítést, és hozzanak létre egy konszenzuálisan elfogatott értékelési rendszert, maely a oktatási és kutatási teljesítmény figyelembe vételén alapul.

"Az ország egyik vezető egyeteme most azért kényszerül ismét létszámleépítésre, mert a kormány szisztematikusan alulfinanszírozza a felsőoktatást, és az elégtelen források elosztását úgy alakította, hogy az a minél olcsóbb tömegoktatás és mondvacsinált kutatási tevékenységek felé sodorja az intézményeket. Sem a minőségi oktatás, sem a minőségi kutatás alapvető feltételei nincsenek biztosítva a magyar felsőoktatásban" - írja az Oktatási Hálózat.

Követelik emellett a kormányzattól a felsőoktatás finanszírozási rendszerének újragondolását - méghozzá szakértők bevonásával és az érintettekkel történő érdemi egyeztetésekkel; valaminta 2019 őszére tervezett képzési normatíva-emelés előrehozását.

Rövid pórázon

Több száz milliós hiánnyal küszködik az ország legnagyobb egyetemének két patinás kara, a bútorok beszerzése és a kísérletek elvégzése is nehezen megoldható feladattá vált. A BTK és a TTK problémái a felsőoktatás állami finanszírozásának elégtelenségét tükrözik.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.