Egyre több diákkal fizettetnek tandíjat a kormány szigorítása miatt

  • narancs.hu
  • 2018. november 16.

Belpol

Nyáron nyolcezer hallgató került át ösztöndíjas helyről fizetősre.

Idén nyáron körülbelül nyolcezer diák veszítette el tandíjmentes helyét a magyar felsőoktatásban - mondta Vámosi Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökhelyettese az eduline.hu-nak.

Az ok az úgynevezett átsorolás, azaz amikor egy eredetileg állami ösztöndíjas helyre felvett hallgató rossz tanulmányi eredménye miatt csak költségtérítéses formában folytathatja tanulmányait.

Előadás a Szegedi Tudományegyetemen

Előadás a Szegedi Tudományegyetemen

Fotó: Rosta Tibor / MTI

A kormány másfél éve szigorított az átsorolás szabályain, az új rendszert most alkalmazták először, ezért nőtt meg az átsorolt hallgatók száma. Vámosi szerint van olyan egyetem, ahol a korábbinál háromszor több diákot érintett a döntés.

Eddig azok kerültek át tandíjas helyre, akik két félév alatt nem teljesítettek 36 kreditet, és tanulmányi átlaguk is rossz volt. A módosítás után viszont már az egyik feltétel teljesülése esetén is tandíjat fizettetnek a diákokkal.

A minimálisan elvárt átlagot korábban maguk az egyetemek határozták meg, ma már a kormány központilag dönt erről. Az elvárások pedig emelkednek,

"A bölcsészeknek, a művészeti, a sport-, a pedagógus-, a társadalomtudományi vagy művészetközvetítési szakosoknak legalább 3,0-s átlagot kell elérniük, jövőre már 3,25-re, két év múlva pedig 3,5-re emelkedik a minimumátlag. A leendő jogászoknak, informatikusoknak, mérnököknek idén még legalább 2,75-ös átlagot kell szerezniük, ha továbbra is állami ösztöndíjasként szeretnének tanulni, jövőre ez már 3,00 lesz" - írja az eduline.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.